Keresés a weboldalon

Vidos Lénárd, samarjai

Meghalt 1599-ben. Sárvári evangélikus lelkész, esperes, egyházi író

1585 novemberében galgóci lelkészként említik, de a következő évben már Salm Gyula birtokán, Semptén találkozunk vele.
1591 júniusában azonban sárvári lelkészként írta alá a csepregi zsinat jegyzőkönyvét, majd valamikor 1595 körül esperesnek is megválasztották. Több műve jelent meg nyomtatásban is.
Gyulafehérváron nyomtatták ki 1632-ben a Halandó embernek kisirtetiről és azzok ellen Isten igéjéből való vigasztalásiról és győzedelméről... című munkáját. Ugyancsak ebben az évben látott napvilágot szintén Gyulafehérváron a Sárkány György németből fordított Az idvösseges kimuláshoz való készületnek tudománya, amelynek magyar változatának javítását Vidos végezte el. Feltehetően tehát németül és a korban szokásos módon latinul is tudott.
Nem tudjuk, de elképzelhető, hogy a két munkának korábbi kiadásai is voltak.
Mantskovits Bálint: Az keresztyéni tudománynak fő ágairól való szükséges könyvecskéjéhez pedig előszót írt (1585).
Halálát követően Magyari Istvánt helyezték a sárvári lelkészi állásba. (szg)

Irodalom
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. http://mek.oszk.hu/03600/03630/html//v/v29801.htm


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15950 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2025. February 13. Thursday 18:30 óra
Csak a kezemet…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H