Város született
1328. május 10-én Sárvár kiváltságlevelet kapott az uralkodótól, Károly Róbert királytól. A megadott kedvezmények segítették a Rába parti település fejlődését. A város évszázadokon keresztül őrködött kiváltságai felett, és nem egyszer saját földesurával is szembehelyezkedett. A város polgárai kiálltak saját ügyük mellett.
A városi rang megszerzése egy település életében kiemelkedő pillanat napjainkban is. Új lehetőségeket, új kapcsolatok kialakítását, büszkeséget hordoz magában. A híres középkori német mondás szerint „A városi levegő szabaddá tesz”. A múltban ugyanis a városi kiváltságlevél a lakosokat megszabadította a jobbágyi kötelékektől, és polgárokként élhették tovább mindennapjaikat.
Sárvár, pontosabban a vár előtt elterülő Sziget nevű település 1328. május 10-én kapott kiváltságlevelet I. Károly (Róbert) magyar királytól. Érdekes azonban, hogy az oklevél azt említi, hogy a kérvényezők a korábbi kiváltságokat megerősíteni és helyben hagyni kívánták, amely arra utal, hogy már korábban elnyerték azt valakitől, de nem tudjuk, kitől. Feltehetően az itt birtokos nagyhatalmú Kőszegi család alapíthatta a települést. Az ide telepített, minden valószínűség szerint nyugati (talán német) eredetű hospesek (telepesek) csak bizonyos kedvezmények fejében lehettek hajlandóak elfogadni a földesúr ajánlatát. A birtokos pedig a neki járó hasznot szem előtt tartva inkább megadta a kért engedményeket, hiszen így is jobban járt, mintha földjei műveletlenül maradtak volna.
A szintén a Kőszegiek tevékenysége nyomán felépült vár előtt a Gyöngyös ágai zártak közre egy szigetet, amely a születő település eredeti nevét adta. Nevezték Szigetnek vagy Sárszigetnek is. 1327-ben Károly Róbert hadvezére, Köcski Sándor országbíró foglalta el Sárvárt a Kőszegiektől, és lett annak várnagya. Nyilván az uralomváltás tette szükségessé a város lakói számára azt, hogy korábban is meglévő kiváltságaikat új urukkal, a királlyal is megerősíttessék.
András sárvári plébános, Miklós sárszigeti bíró és Thereb János járultak az uralkodó színe elé kérvényükkel. Károly méltónak és igazságosnak találta a kérést, és a régi kiváltságokat megerősítette. Az oklevélben három fő kérdést rendeztek: a polgárok önigazgatását, a földesúri szolgáltatásokat és a vámkiváltságot. A lakosság belső ügyeit a király képviselőjétől, a várnagytól, az ispántól és a tiszttartóktól függetlenül intézhette, a város irányítására bírót választhatott, aki bűnesetekben is illetékes volt. Évente, Szent György napján (április 24-én) választották az elöljáróságot, de a bíró visszaélés esetén leváltható volt.
Ahhoz, hogy a lakók földet tudjanak művelni, elegendő területre volt szükségük. Ezt a király szintén biztosította számukra. A másutt terményben fizetendő tizedet Szigetben a polgárok pénzben és egy összegben róhatták le. Hasonlóan kellett a földesúri, a 14. században végig királyi, adót is megadniuk.
A lakosság a földművelés mellett kézműiparból és kereskedelemből élt. Az utóbbi sikeres műveléséhez, ahhoz, hogy más városok kereskedőivel is egyenrangúnak számítsanak, vámmentességre volt szükségük. A sárvári hídnál a kereskedők harmincadvámot fizettek, a szigeti kalmárokat azonban Károly király a privilégiummal kivette ezen teher alól. De nem kellett a környék más harmincadhivatalán sem vámot fizetniük, így Kéren, Cenken, Karakón vagy Tapolcán.
A lakosságszám növelése érdekében – mondja az oklevél – bárkit befogadhattak falaik közé, sőt menekülő bűnösöknek 15 napig védelmet is biztosíthattak.
A levélből azonban furcsa módon kimaradt egy fontos engedély, a többi város számára rendszeresen biztosított szabad plébánosválasztás joga. Ez feltehetően amiatt történhetett meg, hogy a sárszigetiek már korábban egy másik, már létező plébániához, a sári egyházhoz tartozhattak. A nagyobb német városok alapítását megelőzte egy kisebb, főként kereskedők lakta település létesítése. Ennek templomát rendszerint Szent Miklós tiszteletére szentelték, ahogy a sári egyházat is. Majd később a kisebb település lakói a nagyvárosba költöztek, de eredeti plébániájuk a helyén maradt. Vagyis a Sárszigetbe átköltöző telepesek eredeti temploma a sári plébánia maradt. Ezért nem volt szükségük plébánosra a városban.
Mindemellett az 1328-ban kapott kiváltságok tették lehetővé, hogy Sárvár-Sársziget elinduljon a fejlődés útján. Mezővárosi jogait minden körülmények között, a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is megvédte, az uralkodókkal rendre megerősíttette. Szabad királyi városi rangra ugyan nem emelkedhetett, mivel Zsigmond 1390-ben világi földesurak kezére adta, de ez sem akadályozta meg abban, hogy kiváltságos helyzetét megtartsa. A városi jogokkal a település tehát tudott élni, folyamatosan erősödött, külsejében is városiassá vált, vonzereje nemcsak a környékre, hanem távolabbi területekre is kiterjedt. Ezen az adottság birtokában a pusztulások után is újjáéledt, valamint a városi rang időleges elvesztésének időszakában (1871-1968) is urbánus maradt, és vissza tudta szerezni városi címét.
Valójában Miklós bíró, András plébános, Thereb János és társaik, valamint Károly Róbert király érdeme, hogy felismerték közös érdeküket, azt, hogy a település kiemelésével az ország javát is szolgálják. (szg)
