Fegyvergyűjteményünk első nagyobb egysége mintegy hat évtizeddel ezelőtt került az intézmény kezelésébe. Az egyes darabok a csaták világa mellett a mindennapokra is rávilágítanak. Most egy ilyen tárggyal ismerkedhetünk meg.
A Mi vagyunk a huszárok! című állandó kiállításunk első termében a múzeum fegyvergyűjteményét állítottuk ki. Kardok, szablyák, sisakok mellett lőfegyverek és kiegészítő felszerelési tárgyak tekinthetők meg.
A lámpafény míves fegyvereken, szablyákon, puskákon, páncélokon csillan meg. Az egyik vitrinben agancsból, fából, rézből készített lőportartókat tanulmányozhatunk. Most a legdíszesebb darabot járjuk körül alaposabban.
A vadászat az emberiség történelmével szinte egyidős tevékenység, de ez a nagy szakértelmet, speciális eszközöket igénylő foglalatosság korán elválasztotta a többi embertől azokat, akik a vadászattal (és ami ennek következménye: a harccal) foglalkoztak.
A vadászeszközök és az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek között szinte alig tapasztalható eltérés, talán ebből alakult ki az, hogy a harcosok, a nemesek joga volt a korlátlan vadászat lehetősége.
Míg a jobbágyok legfeljebb csapdával, léppel, hálóval vadászhattak és apróbb vadakra, addig a nemesek íjjal, nyíllal, lándzsával, majd a 16-17. századtól lőfegyverrel mehettek nagyvadra, nemes állatokra. A kézi lőfegyverek a 16. századi elterjedésüket követően még évszázadokig rengeteg kiegészítő eszközt (lőportartó, felporzó, cső- és gyúlyuktisztító, töltővessző stb.) igényeltek, ezek az alkatrészek magával a fegyverrel együtt lehetőséget nyújtottak a díszítésre.
Így ezek a tárgyak nemcsak a fegyvertörténet iránt érdeklődők figyelmét kelthetik fel, hanem a díszítőművészet rajongóit is érdekelhetik.
A puskák faágyazatát karcolt, faragott csontberakásokkal díszítették, de a szarvasagancs lőportartók is a népi és nemesi díszítőművészet kiválóságai. A puskás vadászatokkal együtt a 16. század elején jelenhettek meg Magyarországon, de széleskörű elterjedésük a következő századtól kezdve figyelhető meg.
A feltételezések szerint a szintén agancsból készített só-, zsír-vagy gyógyszertartó edényekből fejlődhetett ki a szóban forgó tárgyunk típusa, és ahogy az előbbieknél, úgy a lőpor esetében is fontos volt a nedvességtől való védelem. A sok évszázados tapasztalatokat így fejlesztették tovább a vadászkellék kialakításánál.
A poros flaskák felületét karcolással, véséssel vagy domborműves faragással díszítették.
Ahogy gyűjteményünk darabján is látható, az agancsot egyik elágazásánál fűrészelték el, és így egy Y alakú edényt kaptak. Miután a belső laza szerkezetet eltávolították és belül üreget alakítottak ki, a két lábat (azaz a szárakat) egy-egy csontdugóval lezárták.
A főág tetején alakították ki a fémből készített adagolót, amelyet kétoldalt 1-1 rézszegecs rögzít. A kiöntő nyílás mellett egy hegedűtestre emlékeztető zár mozgatta az ügyes adagolószerkezetet, amely szabályozta, hogy mindig egy lövésnek megfelelő puskapor kerüljön a kiöntőbe. Kétoldalt egy-egy fémfület erősítettek fel, ezekbe fűzték egykor a vállszíjat.
Az agancs lőportartók felületéről gyakran – így a mi példányunkon is – lecsiszolták az érdességet, szaknyelven a gyöngyözést. Maradt egy sima, sárgásfehér színű alap, amelyet aztán díszítettek.
Múzeumunk darabjának felületét is karcolták, elsősorban növényi ornamentikával ékesítették, amit olyan gazdagon kiviteleztek, hogy még a lábak csontdugójára is került belőlük. Az ágak összefutásánál képződött ún. mellrészen pedig kartusba foglalt, előrelépő, de hátrafele tekintő griffmadár alakja vonja magára a figyelmet.
A griff oroszlántestű, sasfejű és sasszárnyú mesebeli alak, amely egymagában egyesítette az állatok és a madarak királyait, vagyis minden teremtmény urának vélték, így válhatott uralkodói szimbólummá.
Keleti motívum, mert az ősi hitvilágból eredeztethető jelképek gyakran kerültek a lőportartókra. Talán a vadászat szerencséjét kívánta az ismeretlen megrendelő a minden lény urának képével biztosítani magának.
Lehetséges, hogy valamelyik nemesi család címeréről került a lőportartóra. Felette T és E monogram tűnik fel. A vésett vájatokat sötétbarnás viaszos masszával töltötték ki, amelyet többnyire faggyú, méhviasz, gyanta és finom szénpor keverékéből állítottak elő.
A 74.95.1 leltári számon szereplő tárgyunk 303 mm magas (ebből a kiöntő 23 mm) és 205 mm széles. A Belitska-Scholtz-fegyvergyűjtemény részeként került a múzeumba, egy hozzá tartozó papírtöredékre ezt írták egykor: Tököli váráb(ól).
Ebből arra következtethetünk, hogy talán magának a kuruc fejedelemnek, Thököly Imrének (latinosan Emericus Tekely) a tulajdona lehetett, és az egyesített monogram is az ő nevének kezdőbetűit rejti.
Irodalom
Borsos Béla: Magyar vadász lőportartók. Bp., 1982.
Zolnay László: Vadászatok a régi Magyarországon. Bp., 1972.
Temesváry Ferenc: A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fegyvergyűjteménye. Bp., 1980.
történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.
szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu
Minden új év lehetőséget ad arra, hogy újrakezdjük a tavaly abbahagyott fogyókúrát. Hirdetések árasztanak el minket, rengetek módszert ajánlanak nekünk. Megnéztük, mi volt a helyzet ezzel kapcsolatban egy évszázaddal ezelőtt.
Mínuszok…Mi volt előbb: a nyuszi vagy a tojás? A válasz egyszerű: a tojás. Ez az ellipszis alakú, egyik végén kerekebb, a másik végén csúcsosabb forma világokat teremtett. A húsvéti ünnepkör nem létezhetne nélküle.
Jelképek erdeje…Miközben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben öntötték a szovjet címert, addig a kisboltok, bazárok néhány forintért Kossuth-címereket árultak. A sárvári múzeum gyűjteményében több mint száz ilyen kitűző található, műanyag, réz, porcelán, sőt csontból készült is. Az 1956 októberi forradalom egyik jelképe lett a Kossuth-címer.
Kossuth-címerek a forradalombanFegyvergyűjteményünk egyik érdekes darabja egy buzogány, melyet formai jegyei alapján tudunk meghatározni. Egykori tulajdonosáról sajnos nem tudunk semmit, mégis érdekes. A korabeli források is gyakran említik ezt a fegyvertípust.
Vasfegyver...„Jelképek erdején át visz az ember útja" – állította Baudelaire, amihez hozzátehetjük, ami a megismerés és értelmezés felé vezet. Esztétikus és elfogadható magyarázatot keresünk a természetben, a hitben, a fizikai és lelki síkokban.
Húsvéti jelképeink...Iparművészeti gyűjteményünk két remek darabja egybe tartozik. Egy tekerőlanton játszó nő és egy gitározó férfi rendkívül mozgalmas figurái. A porcelánokat Meissenben készítette Friedrich Elias Meyer a 18. század közepén.
Porcelánremekek…
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15836 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.