Urbán Lajos
Pusztahomok, 1881. június 17. – Sárvár, 1965. március 8. Cipész, lapszerkesztő, munkásmozgalmi politikus.
Budapesten kezdett cipészinasként, majd –segédként dolgozni, 1898-ban szabadult fel. A budapesti tanonckiállítások díszoklevéllel jutalmazták mesteri munkáját. 1902-ben lépett be a cipész szakszervezetbe és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Emiatt Budapesten nem jutott munkához, így 1904-ben Sárvárra költözött. Itt a keresztényszocialista munkásszervezetben vállalt szerepet, majd a szociáldemokraták helyi szervezetének alapítója és elnöke lett. 1907 és 1909 között ismét a fővárosban élt, ezt követően tért vissza Sárvárra. Sztrájkokat szervezett a selyemgyárban, a gőztéglagyárban és a vasútépítők között. 1913-ban a Szociáldemokrata Párt megyei vezetőségébe választották be.
1918-ban a munkástanács elnöke, és a helyi Nemzeti Tanács tagja lett szociáldemokrata küldöttként. 1919 januárjától ő lett a Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, és a tanács hivatalos lapjának, a Sárvári Néplapnak a szerkesztője. Az újjáalakult Szociáldemokrata Párt titkárává választották, megszervezte a párt Földmunkás és Kisgazda Csoportját, amelynek megyei titkára is lett. E tisztségében hajtotta végre 1919. február 24-én a bajor hercegi uradalom államosítását.
A budapesti tanácskormány megalakulását követően, március 21-én este a sárvári járásban is létrejött a direktórium, amelynek népbiztoshelyettese Urbán Lajos lett. Másnap átvette a főszolgabírótól annak hivatalát. Április 10-én megalakult a járási tanács, amelynek elnökévé szintén Urbánt választották. Két nappal később 8 járásbeli társával együtt a megyei tanácsba is bekerült. Részt vett a Tanácsok Országos Gyűlésén, egy napig elnökölt az ülésen.
Mindeközben igyekezett megszervezni Sárvár és a járás közellátását. Elítélte a terror alkalmazását, így a júniusi vasutassztrájk elfogott szervezőit sem büntettette meg. Augusztus 6-án adta át a hatalmat Guáry Leó főszolgabírónak. 9-én a bevonuló Lehár Antal-különítmény tagjai elkezdték letartóztatni a sárvári direktórium vezetőit, így Urbánt is. Az ún. Pásztorházba (a Hunyadi és a Laktanya utca sarkán állt) szállították őket, ahol napokig kínozták őket, majd a szombathelyi Huszárlaktanyába kerültek. Az 1920. június 15-17. között tartott bírósági tárgyaláson Urbán Lajost 6 hónapi fegyházbüntetésre ítélték.
Szabadulása után visszatért korábbi foglalkozásához, a cipészethez. Az Ipartestület cipész szakosztályának elnöke, a Zeneegyesület és a Temetkezési Egylet ellenőre volt. 1945-ben újra politikai szerepet vállalt, részt vett április 5-én a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének alapításában. Beválasztották a sárvári nemzeti bizottságba, amelynek 1945. július 16-tól 1946. január 14-ig elnöke is volt. 1948. november 28-tól a járási nemzeti bizottság tagja volt annak felszámolásáig. Beválasztották a sárvári képviselőtestületbe, 1945 októberétől pedig a Sárvári Szabadság című lapot szerkesztette. 1954-től tanácstag, később a járási Népfrontbizottság tagja lett. 1959-ben Tanácsköztársasági Érdeméremmel, 1961-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Dózsa György úti lakóházán, ahol 1917 és 1965 között élt (korábban Ferenc u. 20.), 1978-ban emléktáblát helyeztek el.
Feleségétől, Sex Máriától három gyermeke született. László fia később a sárvári könyvtár igazgatója, Ernő fia pedig Kossuth-díjas író lett. Urbán Ernő Kazamaták titka című regénye Sárváron játszódik. (szg)
Irodalom
Sulyokné Matócza Eleonóra: Életutak. Sárvár, 1993.
Gerse János - Rácz János: A polgári demokratikus forradalom és a tanácsköztársaság. In.: Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Gerse János: Társadalmi, politika, gazdasági viszonyok alakulása 1945-1948. In.: Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
