Új huszáremlékek a múzeumban
2017.07.12
Egy huszárzászlós emlékanyagával bővült Huszár Gyűjteményünk. Köpeny, tiszti sapka, szablya, tájoló, sakk készlet, fényképek és gyakorlófüzetek. Mind egy katonai életpálya emlékei, a múzeumnak források, a látogatónak egy kor lenyomatai.
Dr. Bagossy Sándor 1939-ben érettségizett a debreceni református kollégiumban. Özvegy édesanyja négy testvérével együtt nevelte őt Berettyóújfaluban, ahol a négy osztályos polgárit is elvégezte. Tanárai segítségével került a debreceni Református Kollégiumba, ahol hamarosan már diákokat korrepetált, hozzájárulva saját fenntartásához. Érettségije évében a középiskolák tanulmányi megmérettetésén a szép kiejtés versenykategóriában megkapta az első díjat. Ámbár a református templomban a püspök kérdésére, mi szeretne lenni, határozottan válaszolta, hogy huszár, egyelőre hazament és bátyjával együtt egy nyomdában dolgozott. Az 1939-ben bevezetett tényleges katonai szolgálatot 1941 októberében kezdte meg a magyar királyi Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezredben Nagyváradon. Alapkiképzése után elvégezte a tartalékos tisztképző iskolát, végül aknavető tűzvezetői tanfolyamot is abszolválta. 1943. október 1-jével tartalékos zászlóssá léptették elő. Huszártiszt lett és továbbszolgált.
1944 nyarán a Nádasdy huszárezred II. huszárosztályában aknavető szakaszparancsnokként a keleti frontra vonult, ahol a Pripjaty mocsaraknál teljesítette feladatait. Az ezred I. huszárosztályának naplóját Monspart Gábor huszárőrnagy vezette, akinek záró sorait általános érvényűnek tekinthetjük:
Sokan, így Bagossy Sándor is szovjet fogságba esett. Sebesüléséből felépült, egy Moszkva melletti hadifogolytáborban, Krasznogorszkban. Itt többen megkeresték, álljon be az újonnan alakuló magyar hadseregbe. Végül jelentkezett és 1945 február végén érkezett haza Berettyóújfaluba teljesen legyengült állapotban. Áprilisban már a zalaegerszegi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljával Ausztria felé indult, de a háború közben véget ért. Székesfehérvárra került, ahol nem volt sok feladata. Egy véletlen találkozás után szakaszával segített Bory Jenőnek a híres Bory-vár háborús pusztításainak elhárításában. Decemberben leszerelt. 1946 nyarán jogi diplomát szerzett. Dolgozott a Békés megyei Zsadányban, majd Békéscsabán, végül 1952 februárjától Pécsen. Itt hunyt el 1998. július 14-én.
Rendszeresen látogatták Sárváron a nemzetközi huszártalálkozókat, ezért természetes volt feleségének, Margit néninek, amikor úgy döntött, férje huszárhagyatékát a sárvári múzeumnak adományozza. Az emlékek egy katonaélet lenyomatai. A köpenyt a család készíttette el, amikor Sándort előléptették zászlósnak. Kiképzéséhez tartozott az a gyakorló füzet, mely a térképjelek olvasásának titkaiba vezette be a katonát, amihez jól illik a tájoló. A tiszti felszereléshez tartozott a szablya és a sapka. Utóbbit a benne lévő címke szerint Gergely Bélánál vásárolta, aki egyenruházati cikkekkel kereskedett Nagyváradon. Két fénykép is van a hagyatékban, egyiken századával, a másikon szakaszával látható a huszárzászlós. Utóbbi hátoldalán felirat, miszerint Munkácsról 1944. június 12-én indultak útra.
A legszemélyesebb és legmegrendítőbb az a sakk készlet, melyet egy bádogkéssel készített a hadifogságban. Minden egyes figurát gyönyörűen és pontosan elkészített figyelve minden részletre.
Néhány tárgy, mondhatjuk, mégis mindent, a társat, a férjet jelentette Margit néninek. Tárgyak, melyek a múzeumnak források egy huszár életéről. Tárgyak, melyek a látogatóknak történelmi emlékek. Segítségükkel felidézhető egy emberi sors, egy élet.
Köszönjük a találkozó létrehozásában nyújtott segítségét Várady Zoltánnak, aki annak a Várady Géza huszáralezredesnek a fia, aki az 1970-es években javasolta, hogy Ausztriából Magyarországra kerüljenek a Nádasdy huszárok emlékei. Javaslata nélkül nem jött volna létre a sárvári Huszár Gyűjtemény, illetve a huszárkiállítás.
Szívből köszönjük Margit néninek, hogy megvált férje, Sándor bácsi személyes tárgyaitól, folytatva ezzel azt a nemes ajándékozási hagyományt, mely 1983-ban létrehozta a sárvári Huszár Gyűjteményt.
