Tuboly Lajos, tubolyszegi
Kiscell, 1874. május 3. – Szombathely, 1936. december 3. Sárvári főszolgabíró
Tuboly János járásbírói írnok és Tóth Etelka fia. Felesége Győry Erzsébet. Jogi végzettséget szerzett, ezt követően 1899-ben helyezkedett el Vas vármegye hivatalánál aljegyzőként. 1901-ben indult közigazgatási pályafutása, előbb a körmendi, majd a szentgotthárdi járásban. Ez utóbbi helyre már szolgabíróként került, majd 1907-től tiszteletbeli főszolgabírói címzést kapott Bezerédj István megyei főispántól.
1909. november 29-én, a vármegye rendes közgyűlésén választották meg a sárvári járás főszolgabírájává, miután elődje, Nagy József a hónap elején elhunyt. Legnagyobb riválisa, Horváth Pál muraszombati főszolgabíró, bár rangidős lévén a legnagyobb eséllyel pályázhatott volna, visszalépett, fiatalabb ellenfeleit, Horváth Andor körmendi és Tulok Lajos felsőőri szolgabírókat pedig könnyűszerrel legyőzve nagy többséggel szavazták meg.
Első szolgabíróvá Ettinghausen Kálmánt, második szolgabíróvá pedig Guary Károlyt választották meg. Az utóbbi posztra pályázott Polczer Dezső ekkor még celldömölki közigazgatási gyakornok, aki 1922-ben már a sárvári járás főszolgabírájaként tért ide vissza.
Tuboly Lajos megválasztása után hamar a városi közélet fontos szereplőjévé emelkedett, nemcsak tisztségénél fogva. 1910-ben átvette Barabás György iskolaigazgatótól a helyi lap, a Sárvári Járás főszerkesztői feladatait, és Sárvári Járási Hírlap néven adta ki újra. Az alispán először eltiltotta a főszolgabírót a lapszerkesztéstől, de úgy tűnik ez eredménytelen maradt, mert Tuboly egészen a lap megszűnéséig, 1917-ig főszerkesztője maradt annak.
Az 1904-ben alakult a Sárvári Szépítő Egyesület, de alapszabályban kitűzött céljait nem volt képes ellátni. Tuboly 1910-ben ezért feloszlatta, majd július 17-én a városháza nagytermében újraalakította a szervezetet, melynek elnökévé őt választották. Védnöke volt a Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegyletének, valamint tevékeny szerepet játszott a sárvári járás jelentős részét átszelő Zalabér-Sárvár-Felsőlászló vasútvonal kiépítésének szorgalmazásában. 1913 novemberében a vármegye delegálta a dunántúli helyiérdekű vasutat felügyelő bizottság tagjainak sorába. Kiemelt szerepe volt Sárvár, Péntekfalu és Sár községek 1912. évi egyesítésének folyamatában. Igyekezett előmozdítani az 1907-ben alakult, de kevés aktivitást mutató Sárvár és Vidéke Állatvédő Egyesület tevékenységét, ezért 1914. március 22-én saját lapjában sürgette azt működésének megindítására. 1913 januárjában alakult újjá a Vörös-Kereszt Egylet Sárvári Fiókja, amelynek az alelnöke szintén a főszolgabíró lett. A sárvári vöröskeresztesek első világháború idején végzett áldozatos munkájáért a szervezet országos igazgatósága Tuboly alelnöknek mondott köszönetet 1915 elején.
A háború kitörésekor neki jutott az a szomorú kötelesség, hogy lefoglalja a francia-belga érdekeltségű Műselyemgyárat, illetve internáltassa annak francia vegyészmérnökét. Szintén ő zároltatta a Cukorgyár cukorkészletét 1914. augusztus 24-én.
A közellátási problémák hamar jelentkeztek, kevés volt a tej, a hús, a zöldségféle, a gabona, a tüzelőanyag, és lényegében minden, amely az élet zökkenőmentes működéséhez szükségeltetett. A főszolgabíró mindent megtett annak érdekében, hogy a lakosság ne éhezzen, ne fázzon. Kilincselt a minisztériumokban, a vármegyénél, de határozottan is fellépett a szükséges mennyiségek beszerzése érdekében. A piaci árnál kedvezőbb áron mértek húst, burgonyát a lakosságnak, a tejhiány is megszűnt egy időre. Azért, hogy a zöldségfélékben ne mutatkozzon hiány, szorgalmazta a veteményeskertek kialakítását, és ebben jó példával maga is elől járt. Birtokából 10 holdat nyilvánított kertészetté, és paradicsomot termesztett rajta. Részt vett az 1917-ben alakult beszerzési csoport működésében, valamint a rokkant katonákat, hadiárvákat, hadiözvegyeket segélyező szervezetek munkájában is.
Tevékeny működése 1918. november 25-én ért véget, amikor is nyugdíjazását kérte. 22 évnyi szolgálat után vonult vissza a közélettől. Ikervár mellett, Gyulaházapusztán nemesfűztelepet működtetett, valamint részvényese volt a Dunántúli fűztermelő és kosáfonó Rt-nek. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, megkapta a II. osztályú hadiérdemkeresztet, a Magyar Vöröskereszt díszjelvényét, illetve a legmagasabb bajor állami kitüntetést, a Szent Mihály-rend lovagi címét. A szombathelyi temetőben helyezték örök nyugalomra. (szg)
Irodalom
http://www.vaml.hu/Nevtar/T/Tuboly_Lajos.html
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár. 2000.
A Sárvári Szépítő Egylet megalakulása. = Sárvári Járási Hírlap. I. évf. 5. szám. 3-4. o.
