Török István
Sárvár, 1930. november 12. – Győr, 1958. december 2. Vasesztergályos, 56-os vértanú
Apja baloldali pártok, az SZDP, majd az MDP tagja volt. István az általános iskolát követően a cukorgyárban helyezkedett el, ahol 1951-ben vasesztergályos vizsgát tett. A DISZ (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) titkára volt két éven át, és főtitkára a Kinizsi Sportkörnek. Katonai szolgálata alatt jelentkezett a Kossuth Tüzértiszti Iskolára, 1953-ban alhadnaggyá nevezték ki, de egyúttal le is szerelték. Bár felvételét kérte a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), jelöltségét elutasították.
A győri vagongyárban állt munkába esztergályosként. 1956. október 25-én csatlakozott a győri tüntetéshez, a pártháznál és a BM megyei főosztályánál gyülekezők között is megtaláljuk. A pártház védőinek sortüzétől a tüntetők szétfutottak.
Másnap újabb tüntetés vette kezdetét, ahol Török István már beszédet is mondott a városi tanács erkélyéről. A laktanyához érkezve a tüntetők beválasztották a katonai parancsnoksághoz küldendő követségbe, amelynek feladata a katonaság átállásának elérése volt. Szintén küldöttként vett részt a helyi ÁVH-parancsnokkal a politikai rabok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokon. Alhadnagyként az átállt rendőrségnek is tagja lett.
Többször küldték vidékre, hogy a lincseléseket, összetűzéseket megakadályozza. 28-án Szigethy Attila, a Dunántúli Nemzeti Tanács vezetője megbízta, hogy látogasson el a nyugat-magyarországi városokba, és tájékoztatást kért Töröktől a kialakult helyzetről, aki ekkor szülővárosába is hazalátogatott.
Október 29-én megakadályozta, hogy a győri vagongyár gyűlésén leszámoljanak a korábbi rendszer vélt kiszolgálóival. Másnap a Nagy Imréhez induló küldöttségnek is tagja lett, amely a vagongyár munkásságának kéréseit terjesztette a miniszterelnök elé.
November 4-e után illegalitásba vonult, röplapokat terjesztett, valamint a szovjet egységek megtámadását tervezte többekkel együtt. A győri katonatisztek, illetve a tatabányai nemzetőrség segítségét igényelték, de az akcióra nem került sor.
Török István ezt követően, november 18-án emigrált, előbb Ausztriába, majd az Egyesült Államokba. Egy év múlva a magyar hatóságok amnesztiaígéretében bízva tért haza. 1957. október 12-én azonban letartóztatták. Az első fokú bíróság 1958. május 3-án szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet november 25-én jóváhagyta. December 2-án végrehajtották rajta az ítéletet. Kivégzése előtt ezt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor a családnak nem kell miattam szégyenkeznie, amikor éppúgy hősi halott leszek, mint Rajk László.”
Jeltelen sírba temették, maradványait 1991-ben találták meg. Április 12-én ünnepélyes szertartás keretében Sárváron díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.
Irodalom
http://1956.mti.hu/Pages/WiW.aspx?id=883
v.m.z. [V. Molnár Zoltán]: Díszsírhely az ötvenhatos nemzetőrnek. Török István hazatért. In.: Sárvári Hírlap. III. évf. 6. sz. 1.
Szibler Imréné Varga Mária: Akikért a harang szól... (Részletek) In. Vasi Szemle. 1996. 4. szám.
Tatai Zsuzsanna: Török István az 1956-os győri forradalomi események mártírja. Győri Tanulmányok Füzetek Tudományos Közlemények. Győr, 2016.
