×

Nádasdy Ferenc
Múzeum
Sárvár

FőoldalLátogatásMúzeumsuliTudástárMúzeum
Tinódi Lantos Sebestyén emlékműve a várparkban az 1950-es években

Tinódi Lantos Sebestyén és az infláció

Január utolsó napjaiban Sárváron Tinódi Lantos Sebestyénre emlékeznek, aki öt évszázaddal ezelőtt járta a török seregek által ostromolt országot. Végül Sárvárra érkezett és elhunyt. A történet azonban nem ért véget itt.

Az első világháborút követő évek nehézségeit jelzi a Sárvári Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola 1922-ben megjelent XII. számú értesítője, amely egyetlen, huszonnyolc oldalas füzetben számolt be négy tanév eseményeiről 1918-tól.

A vékony füzet a korábbi iskolai értesítők gyakorlatát követve beszámolt a tanévek eseményeiről, de rendkívül szűkszavúan. Közölte a tanárok névsorát és tanított tárgyaikat, a tanulók nevét, de nem olyan szép szerkesztett formában, mint a háború előtt megjelent füzetekben.

A mai olvasó számára is rendkívül érdekes a szülők társadalmi helyzetéről szóló számszerűsített táblázat, melyből megtudjuk, hogy csak magyar tanulók jártak az iskolába, közülük legtöbben római katolikus hitben nevelkedtek.

A diákok többsége (1922-ben 256 fő) Sárváron élt, de egyharmaduk a megye más településeiről, sőt két fiú és hat lány más megyéből érkezett.

Az 1907/08-as tanévtől kiadott értesítők elején rendszerint olvashatunk neveléstudományi, történeti, néhány évben művelődéstörténeti írásokat. A vékony füzetből ezek most kimaradtak.

A tartalmi változtatások, a szerkesztés egyszerűsítése hozzájárult ahhoz, hogy az egyik legvékonyabb értesítő hagyja el Hesz Alfréd sárvári könyvnyomdáját. A bevezető egyértelműen rögzíti a karcsúsítás hátterét, miszerint 

„a nyomdai előállítás nagymérvű megdrágulása miatt a tanulóktól szedett értesítői díj (1-1 K, 1920/21-ben 6-5 K.) nem volt elegendő arra, hogy a jelzett évekről annak idején külön-külön értesítőt adjon ki az iskola”.
A Sárvári Polgári Fiú- és Leányiskola (Dorsan Fotóműterem)
A Sárvári Polgári Fiú- és Leányiskola (Dorsan Fotóműterem)

Az értesítő sok izgalmas adata közül most egyet említünk, egy iskolai ünnepélyt, melyet 1922. január 29-én tartottak. Jóval többről volt szó, mint egy hagyományos iskolai ünnepség, inkább adománygyűjtő akcióról beszélhetünk.

A szervezett esemény célja, hogy támogassa egy Tinódi emlékmű felállítását Sárváron. A beszámoló szerint az ünnepélyen Győri Vilmos, az iskola igazgatója Tinódi Lantos Sebestyénről olvasott fel, majd az iskolában is tanító Huszár Mihály apátplébános tartott beszédet.

A végvéri költő verseiből Szinkovich Jenő német-, földrajz- és történelemtanár adott elő részleteket, majd az énekkar Tinódi énekeivel ismertette meg a hallgatóságot.

Az ünnepségen 672 korona gyűlt össze, melynek értékét nehezen tudjuk megbecsülni. 1922 januárjában az apróhirdetések feladásakor egy szóért 4 koronát kértek egy országos napilapban, a vastagabb betűkért, azaz a kezdő szavakért a dupláját.

Az évek óta tartó infláció mértékét jelzi, hogy egy év múlva egy szóért már 15 koronát kértek, és legalább 150 koronás hirdetést fel kellett adni ahhoz, hogy az megjelenjen az újságban.A következő évben tovább csökkent a pénz értéke.

1923-ban az összegyűlt adományhoz ugyan még 82 korona hozzájött, de érdemes felidézni, hogy 1924 elején az átforgatott napilap apróhirdetés rovatában egy szó már 150 koronába került, de legalább 1500 korona értékben kellett megfogalmazni a szöveget.

A Tinódi emlékműre összegyűjtött összeg értéke elsüllyedt az infláció tengerében, pedig 1922-ben szenzációként hatott Sárváron egy rég elfeledett levél újrafelfedezése.

A levelet három és fél évszázaddal korábban Perneszith György jószágigazgató írta urának, Nádasdy Tamás nádornak Sárvárról 1556. januárjának utolsó napján. A latin nyelvű írás költői megfogalmazású részletének magyar fordítása ma sokat idézett passzus azokban a munkákban, melyek Tinódi Lantos Sebestyénről emlékeznek meg halála évfordulóján.

„Tinódi Sebestyén immár megvetve ezt a földi muzsikát, Istenéhez tért, hogy ott az angyalok közt sokkal jobbat tanuljon. Akit is e hónap utolsó előtti napján helyeztem el a sári atyák hamvai mellé. Halodva meghagyta nekem, hogy én se maradjak sokáig itt, de hamarosan kövessem, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát.”
Kiállítás Tinódiról a Nádasdy Ferenc Múzeumban az 1950-es években
Kiállítás Tinódiról a Nádasdy Ferenc Múzeumban az 1950-es években

A 19. század kézikönyvei, lexikonjai bizonytalanságban hagyták olvasóikat abban, vajon hol született és hol hunyt el a költő. Többen a Fehér vármegyei Sárbogárdhoz tartozó Tinód pusztára tették le voksukat.

Nem véletlen, hogy a vándorköltő tiszteletére nemcsak patikát neveztek el róla a településen, de 1902-ben megalapították itt a Tinódi Sebestyén Kört, sőt a második világháború után a költő nevét vette fel a középiskola és a művelődési ház, a korabeli szóhasználatban kultúrház is. 

Mások a Baranya vármegyében található Tinódra gondolnak. Dézsi Lajos Tinódiról szóló, 1912-ben megjelent tudományos életrajz szerzője a költő működésének első ismert színterei, például Szigetvár közelsége miatt teszi le a voksát a dél-dunántúli születési hely mellett.

Míg a születés helye és ideje máig nem egyértelműen tisztázott, addig halálával kapcsolatban pontos(abb) ismereteink vannak. Kárffy Ödön történész a 16. századi magyar történelem ismeretéhez számos forrás publikálásával és feldolgozásával járult hozzá.

Levéltári kutatásai során szisztematikusan átnézte Nádasdy Tamás kiterjedt levelezését, melyben rábukkant Perneszith Sárvárról írt levelére. Kárffy két személyt azonosított Perneszith név alatt, az egyik György, a másik Egyed, de a későbbi kutatás egyértelműen az előbbihez kötötte a Tinódi haláláról tudósító írást.

Perneszith mielőtt rátért volna a lényegre, megnyugtatta urát, hogy mind Nádasdy felesége, Kanizsai Orsolya, mind fiúk, Ferenc jó egészségnek örvend, de erről már mások írtak az úrnak.

A levél tehát nem azért született, hogy a nádor családtagjairól hírt adjon, hanem kimondottan Tinódi halálhírének közlését tartotta fontosnak Perneszith. A levél a költőhöz méltó stílusban írja meg a sárvári udvarban tartózkodó lantos költő búcsúzását a baráttól.

Biztosak lehetünk benne, hogy Tinódi barátjának tekintette Perneszithet. Vigasztalására mondott, lírai hangvételben megfogalmazott gondolata valóban méltó egy költői életpály befejezéséhez. „Halódva meghagyta nekem, hogy én se maradjak sokáig itt, de hamarosan kövessem, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát.”.

Tinódi Sebestyén emlékoszlopa az 1950-es években
Tinódi Sebestyén emlékoszlopa az 1950-es években

A Nádasdy Tamáshoz írt levél azonban még egy fontos információt közölt Tinódi holttesttéről. „Akit is e hónap utolsó előtti napján helyeztem el a sári atyák hamvai mellé.” 

A rövid mondat alapján a kalandos életű, az ország számos várát bejáró és ott tapasztalatokat szerző és ezeket továbbadó vándor énekes, költő Sárváron fejezte be életét 1556. januárjában.

A levél nem halálának idejéről szól, hanem arról, hogy Perneszith intézkedése nyomán holtestét január 30-án a vártól mintegy másfél kilométerre található Sáriban, az ott található atyák mellé helyezték.

A levélrészlet számtalan kérdést vet fel, többek közt a sári atyák személyét, temetkezési helyüket illetően. A Tinódi emlékmű szempontjából azonban Huszár Mihály apát kezdeményezése az érdekes.

A Budapesten megjelenő Szózat című napilap 1922. január 1-jén megjelent számában tájékoztatta egy patetikus hangvételű cikkében olvasóit, hogy Huszár Mihály egy előadáson arról emlékezett meg, hogy „Tinódi tetemei Sárváron nyugosztak”.

Bizonyítékként Perneszith levelére hivatkozott. Az előadás során a temetőt a beszámoló szerint a sárvári templom mellett határozta meg. Az újságíró nem volt tisztában a sárvári és a sári templom közti különbséggel.

Tévedésből ezért az eredeti levéltől eltérően a sárvári templomról írt, de Huszár Mihály előadásában feltétlenül a sári templomra gondolt. Az előadáson elhangzott még, hogy ma már nincs nyoma a temetőnek, „házak állanak a templom körül”.

A tudósítás szerint Huszár Mihály emlékmű felállítását tervezi „a lantos hamvai fölé”. Kezdeményezése nem talált süket fülekre. „Sárvár város érdemes vezetősége örömmel karolja föl az ügyet, a polgári iskola pedig már január 29-én Tinódi emlékünnepet rendez.”

A Sárvári Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola idézett 1922. évi értesítője erről az emlékünnepségről emlékezett meg, melyen közel hétszáz korona gyűlt össze.

Leletek a sári templom körül 1934 januárjában folytatott ásatásokból
Leletek a sári templom körül 1934 januárjában folytatott ásatásokból

Huszár Mihály volt tehát az első, aki kezdeményezte Tinódi emlék felállítását Sárváron. Az apátplébános 1919-ben került a településre és a következő két évtizedben Sárvár meghatározó alakjává vált.

Nevéhez köthető több kezdeményezés, mozgalom támogatása, 1926-ban a Szent László templom átépítésének a megkezdése, majd a következő évtized végén freskóinak elkészíttetése.

Politikai pályán szintén mozgott, először a vasvári, 1931-től pedig a sárvári választási körzet országgyűlési képviselőjeként került a parlamentbe.

Nem tudjuk pontosan, milyen úton ismerte meg Perneszith György levelét. Kárffy Ödön Századokban megjelent közlése hamar visszhangra talált Vas megyében.

Már 1908-ban megemlékezett róla Vadász Norbert premontrei főgimnáziumi tanár, aki a Szombathelyi Római Katolikus Főgimnázium Értesítőjében diákjainak írt azokról az írókról és költőkről, akik életük során Vas vármegyében megfordultak.

Sárvár neve többször is előfordul az ismeretterjesztő írásban Sylvester János, Abádi Benedek, Magyari István révén. A szerző részletesen foglalkozott Tinódival is, akinek halálával kapcsolatban Kárffy Ödön közlésére hivatkozott.

Huszár Mihály ismerhette a szombathelyi gimnázium értesítőjét, hiszen 1908 márciusától másfél éven át szombathelyi káplán volt. Innen helyezték át a Zala vármegyei Salomvárra plébánosnak, 1911-ben Rábakovácsiba (ma Meggyeskovácsi), végül 1919-től Sárváron plébános és kerületi esperes.

A korabeli sajtó már tavasszal, a gimnázium értesítő megjelenése előtt felkapta a hírt. A Pesti Napló március végi lapszáma a Századokban frissen megjelent közleményre hivatkozva közölte Perneszith levelének a részletét.

A cikk végén pedig a tudomány embereinek a feladatát is meghatározta. „Archeológusok és historikusok feladata most már megállapítani, hogy a vasvármegyei Sár községnek hol volt a tizenhatodik században temetője, illetőleg hol pihentek azok a sári atyák, akik mellé Tinódit annak idején eltemették.”

Természetesen a Tinódi halálával kapcsolatos új adatokat Huszár Mihály más munkákból is megismerhette.

A sárvári Diákírók, diákköltők találkozója 1974-ben
A sárvári Diákírók, diákköltők találkozója 1974-ben

Többek között a már említett Dézsi-féle Tinódi életrajz szintén felhasználta az új forrást. A szerző átvette Kárffy adatait és értelmezését, mely szerint nincs adat arra, hogy Sáriban lett volna kolostor, de említést talált a plébánián kívül egy Szentlélek kápolnáról.

Kárffy elképzelhetőnek tartotta ugyanakkor azt is, hogy Perneszith Sáriban található, ott feltételezett családi sírboltjába temette a költőt.

Dézsi Lajos már általánosabban fogalmaz és tegyük hozzá, valószínűleg helyismeret nélkül. „A vasvármegyei Sárvár szomszédságában lévő Sár község temetőjében, vagy valamely ott fekvő, de rég elpusztult idegen családi sírboltban alussza örök álmát a vándorköltő!”

Huszár Mihály természetesen bármelyik adatot, illetve értelmezését ismerhette és miután Sárvárra került, kezdeményezte egy Tinódi emlékmű felállítását. Már 1921-ben egy előadása során felvetette az ötletet, melyet a Sárvár vezetősége örömmel támogatott.

A sárvári polgári fiú- és leányiskolában megtartott januári előadás pedig nemcsak a diákok, hanem a település közönsége számára is nyilvánvalóvá tette, hogy Eger várának diadaljáról éneket szerző Tinódi élete végén Sárvárra érkezett, sőt barátságot kötött Nádasdy Tamás nádor emberével.

Végül nemcsak vándorlásának egyik állomása lett a Rábamenti mezőváros, hanem itt hunyta le örökre a szemét.

A sárvári várpark
A sárvári várpark

Nemcsak a város vezetősége, hanem lakói is támogathatták ezek után egy méltó emlékmű felállítását, melyet az adománygyűjtő esten összejött összeg is mutat.

A kezdeményezés azonban nem ért célba azonnal, az infláció elégette az összegyűlt adomány értékét. A magyar gazdaság ugyan a következő években lassan magához tért, de 1929-től újra nehéz idők jöttek. Sárváron a munkanélküliség a lakosság mintegy harmadát érintette.

Huszár Mihály első kezdeményezése után egy évtizeddel, már a sárvári kerület országgyűlési képviselőjeként 1932-ben vetette fel újra egy emlékmű felállításának az ötletét.

A következő év októberében végül egy obeliszket emeltek a várparkban. 1934-ben ásatások indultak a sári templomnál, melynek falán 1935-ben egy emléktáblát helyeztek el a következő szöveggel: „E templom körül elporladt temetőben piheni örök álmát Tinódi Lantos Sebestyén a mohácsi Magyarország vándorpoétája. Hálás kegyelettel a Szombathelyi Faludi Társaság.” Mindez azonban egy másik történet…

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15276 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza