Rudas László (er.: Róth Adolf), dr.
Sárvár, 1885. február 21. – Budapest, 1950. április 29. Politikus, marxista filozófus
Szegény iparoscsalád legkisebbik, tízedik gyermeke volt. Apját, Róth Vilmosnak hívták. Családja 1888-ban elköltözött Sárvárról, szegénységük ellenére a fiú jó iskolai nevelésben részesült.
A budapesti egyetemen latin-magyar-filozófia szakos tanári oklevelet szerzett, filozófiából doktorált. Tanulmányai során került kapcsolatba a munkásmozgalommal, 1905-ben belépett a Magyar Szociáldemokrata Pártba, és a Népszava munkatársa lett. Mivel nézetei egyre szélsőségesebb irányba kezdtek változni, 1907-ben eltávolították az újságtól és a pártból.
Külföldi utakat tett, járt Párizsban is, amelynek nyomán figyelme a politika felé fordult.
1918-ban alapító tagja lett a november 24-én megalakuló Kommunisták Magyarországi Pártjának. Beválasztották a Központi Bizottságba, valamint kinevezték a Vörös Újság szerkesztőjévé. Nevét ekkor magyarosította Róth Adolfról Rudas Lászlóra.
1919 tavaszán a párt Mészáros Gáborral Moszkvába küldte a III. Kommunista Internacionálé alakuló kongresszusára. Leninnel is tárgyalt. Ezalatt választották be a budapesti tanácsba, ezen keresztül a Tanácsok Országos Gyűlésébe. 1919-ben lefordította és kiadta Lenin Állam és forradalom című művét.
A Tanácsköztársaság bukását követően Budapesten bujkált, majd Ausztriába szökött, ahol internálták. Később Olasz- és Németországban is megfordult, 1922-től a Szovjetunióban élt. Egyetemen tanított, a Kominternnél dolgozott, 1927-től a Nemzetközi Lenin Iskola, majd a Marx-Engels-Lenin Intézet munkatársa lett. Filozófiatudományok doktora fokozatot szerzett.
A második világháború alatt a krasznogorszki antifasiszta táborban a magyar hadifoglyok ideológiai átképzését végezte.
1945 elején tért haza Magyarországra, és a Magyar Kommunista Párt Központi Pártiskoláját igazgatta, majd beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. A Kommunista Párt mandátumán került be az 1945-ös és az 1947-es országgyűlésbe.
1948-ban az MKP és az MSZDP egyesüléséből megalakult Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetőségébe is bekerült. A keményvonalas sztálinista ideológiát támogatta, Rákosi Mátyás és köre legfőbb ideológiai támogatója volt. Így szembekerült a párt másik filozófusával, Lukács Györggyel, 1949-ben éles támadást intézett ellene, kirobbantva ezzel az ún. Lukács-vitát.
Részt vett a Közgazdaságtudományi Egyetem felállításában, amelynek tanára, sőt első rektora is lett. 1949-ben beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjainak sorába, és Kossuth-díjat kapott.
Marx, Engels és Lenin műveit fordította, így A kommunista forradalom alapelvei (1920), Materialista világnézet (1947), Elmélet és gyakorlat (1950), Dialektikus materializmus és kommunizmus (1956), Marxizmus és természettudomány (1947), A társadalom fejlődésének története (1919) tekinthető legfontosabb műveinek.
Temetésén Faludy György maróan gúnyos versben figurázta ki a sztálinizmus elkötelezett filozófusát: Egy bizánci teológus temetésén.
Sárváron 1973 februárjában emléktáblát helyeztek el szülőházán, a Lenin (ma Batthyány) utca 13. számú épület falán. Születésének 100. évfordulóján, 1985-ben pedig a szakmunkásképző iskola előcsarnokában. Az intézményt 1970-ben róla nevezték el, a kertben pedig 1975-ben szobrát is felavatták. 1990-ig a Kertekalja utca is a nevét viselte. A rendszerváltást követően minden emlékére állított alkotást eltávolítottak, az iskola és az utca nevét megváltoztatták. (szg)
Irodalom
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.
Kiss Artúr: A pártos elkötelezettség filozófusa. Rudas László. In.: Vasi Szemle. 1975. 2. szám
Vízi E. Szilveszter et al. (szerk.): Magyar Nagylexikon. 15. kötet. Bp., 2002.
Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. 2. kötet. Bp., 1969.
