Múzeum és snapszer
2016.05.17
A híradások általában a nagy eseményekről számolnak be. A múzeumok esetében sincs ez másképp. Egy kiállítás megnyitó, egy előadás, egy elismerés adja a lehetőséget arra, hogy megjelenjünk a széles közönség előtt. Pedig az év háromszázhatvanöt napból áll, amikor ugyanúgy helyt kell állni, mint a nagy események idején.
Gyerekkoromban szüleim a szomszédokkal sokszor kártyáztak, legtöbbször négyesben snapszeroztak. Jó hangulatú esték voltak, erre emlékszem, a játékra annyira nem. Édesapámmal kettesben, ha édesanya beszállt, hármasban én is kártyáztam, írtuk a pontokat, megvan-e a harminchárom, volt egy húszam, negyvenem, pont megvan a hatvanhat. Egyszóval jó volt.
Manapság péntekenként egy kis társaság gyűlik össze a vár büféjében, nem volt szervező erő, így alakult, ezért ez a napot el is neveztük klubnapnak. Egy kis finom vörösbor, van akinek inkább sör, barna vagy világos, de a lényeg a társaság, nem sokáig, nagyjából nyolcig, fél kilencig. És néha, nem minden héten, de gyakran, előkerül a magyarkártya és kezdődik a snapszer. Én nem játszom, nem vagyok annyira jó, de szeretem nézni, ahogy a többiek fantasztikus tehetséggel verik a blattot.
A múlt héten az egyik játékos elmagyarázta, hogy mit miért fog tenni, a többiek mit fognak hinni, de a végén ott lesz majd a csavar. És így is lett. Nagyszerű játék volt, lett belőle két pont. Aztán a következő körben két lap lerakása és felvétele után piros adu mellett egy kézbe került a négy alsó, a játék el sem indult és már ott volt a huszonhat pont (ha jól emlékszem). Rövid forduló nagy nyereménnyel. Ez is szép, de nem olyan nagyszerű, mert a szerencsén múlott, nem volt benne az aprómunka.
Ha hó borítja a várat
Miközben a hétvégén munkatársaim rendületlenül tárlatvezetéseket tartottak és nagyszerű hétvége is lett belőle, eszembe jutott a pénteki játék. Mi nálunk az aprómunka, ami a szépségét adja az egésznek?
Az számomra soha nem volt kétséges, hogy a múzeumoknak akkor kell nyitva lenni, amikor a vendégeink ráérnek. Ezért a jogszabályi kötelezettségeken túl, jóval nagyobb nyitvatartási órában várjuk az érdeklődőket, a hétvége mindkét napján kilenc órakor kinyitjuk a múzeum ajtaját, nyáron ráadásul este kilencig be se zárjuk. Természetesen a hétköznapokon is hasonlóképp teszünk. A nemzeti ünnepeken sem vagyunk otthon, sőt tavasszal még programmal is várjuk a családokat. A húsvéthétfő, a pünkösdhétfő szintén nem a pihenés napja. A karácsonyi készülődés a plafonig érő, hatméteres fenyőfával az ovisok díszeivel, adventi műsorokkal pedig maga a csoda.
Ez a múzeum igazi aprómunkája, biztosítani, hogy nap mint nap a múzeum rendelkezésre álljon, ha esik, ha fúj, ha hó borítja a várat vagy éppen süt a nap. A munkatársak ezt teszik, aprómunkát végeznek, a legszebbet, amit tenni lehet egy múzeumban: vendégeket fogadnak. Vendégeket, akik elviszik a hírünket.
Ha a számokra nézünk a mindennapos odafigyelésnek meg is van az eredménye. A mostani hétvégén közel ezren néztek be hozzánk. Az aprómunkát elvégeztük. A múzeum ki volt takarítva, a kiállításokat megrendeztük, a teremőrök munkába álltak, a tárlatvezetők felkészültek, a világítás rendben, a fűtés szintén, indulhat a nap. A vendégek folyamatosan érkeznek, a csoportok elindulnak a tárlatvezetőkkel, este pedig jön a főnök és leesik az álla. Háromszázhuszonnégyen voltak? Fantasztikus! Az éves vendégszám kicsivel több mint egy százaléka. Ezekből az egy százalékokból épül fel a siker.
Mint egy király
Minden egyes vendégre ezért úgy tekintünk, mint aki az egyetlen, a király, mert ha egy is elmarad, vagy úgy dönt, ma mégsem néz be hozzánk, mert nem tiszta a lépcsőház, vagy mert azt mondta a szomszéd, nem égnek a lámpák, hideg van vagy éppen az egyik munkatárs mintha rosszul nézett volna rá, akkor annak is híre megy. A legnagyobb elismerés nekünk ezért, ha folyamatosan érkeznek hozzánk és kíváncsiak ránk.
A kiállításaink folyamatos építése, munkatársaink képzése, honlapjaink állandó fejlesztése mind azt a célt szolgálja, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, és meg is feleljünk az elvárásoknak. A snapszerben egy pont ugyanolyan jó érzés, mint amikor a múzeumban egy vendég megdicséri a teremőrnek a kiállítást, a tárlatvezetőnek a bemutatót, vagy a honlapjaink kedveltsége folyamatosan növekszik, az újságok beszámolnak rólunk. Így áll össze az igazi győzelem, apró kis lépésekből. Munkából, semmi másból.
