Batthyány Lajos, gróf
Egyed, 1860. július 27. – 1951. december 27. Politikus, országgyűlési képviselő, fiumei kormányzó.
Anyja, Batthyány Emma révén gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök unokája volt. Apja gróf Batthyány Géza volt, aki 1852-ben vette meg az egyedi (Sopron vm.) birtokot, ahol fia, Lajos megszületett. Középiskoláit Győrben végezte, majd jogi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Párizsban. Eleinte diplomáciai pályára készült, 1881-ben le is tette a szükséges vizsgákat, és követségi attasévá is kinevezték. Ekkor azonban, 1882-ben megnősült, a korábbi magyar miniszterelnök, akkoriban éppen közös külügyminiszter, Andrássy Gyula lányát, Ilonát vette feleségül. Házasságukból két gyermek született, Emanuela/Ella és Gyula. Batthyány otthagyta a diplomáciai állását, visszavonult ikervári birtokára, és gazdálkodásba fogott. Itteni uradalmát mintagazdasággá fejlesztette fel.
Hamar visszatért azonban a közéletbe. Batthyányt az uralkodó Győr vármegye főispánjává nevezte ki (1884). Működése idején sokat tett Győr nagyvárossá fejlesztéséért, iparosításáért és az urbanizált városkép kialakításáért. Ő volt a Győri Városszépítő Egylet elnöke is.
1892-ben Ferenc József Fiume kormányzójává nevezte ki. Itt is eredményesen tevékenykedett, sokat tett azért, hogy Fiume valódi kikötővárossá válhasson. Tisztségéről 1896-ban lemondott, ekkor Győr városa választotta országgyűlési követévé. A győriek szeretetét és nagyrabecsülését ezen kívül az is mutatja, hogy már két évvel korábban díszpolgári címet adományoztak neki. A király pedig kamarássá és valóságos belső és titkos tanácsossá nevezte ki. 1901-ben Fiume országgyűlési követe lett szabadelvű párti programmal. Azonban 1904-ben sógorával, ifjabb Andrássy Gyulával együtt kilépett a kormánypártból, ezt követően Bodajk ellenzéki képviselője lett az 1905-ös és az 1910-es választásokon is.
Az 1905-06-os belpolitikai válság idején indult tulipán-mozgalom egyik vezéralakja volt (a mozgalom nemzeti, magyarérzelmű tagokból állt, akik magyaros viseletet hordtak, tüntetően magyar árut vásároltak, és minden megnyilvánulásukban a magyaros ízlésvilág tükröződött). Batthyány volt az Országos Tulipánkert Szövetség elnöke is.
Az első világháború alatt is ellenzéki maradt, mint főrendiházi tag, majd az összeomlást követően visszavonult az aktív közélettől.
A közeli Ikervár birtokosaként Sárvár életében és fejlődésében is fontos szerepet játszott. 1896-ban apjával együtt létrehozta a Rábán Magyarország első vízierőművét Ikervár mellett, amellyel több várost (Szombathely, Sárvár, Sopron) és falut is árammal látott el. Értelemszerűen ő lett az igazgatótanács elnöke is az 1895-ben megalakult Vasmegyei Elektromos Művek Részvénytársaságban (VEMR), és ennek nyomán tevékeny része volt Szombathely elektrifikációjában, illetve az 1897-ben megnyílt villamosközlekedés (amely a harmadik volt az országban) létrehozásában. Ugyanebben az évben már Sárváron alapított több más vállalkozóval közösen elektromos malmot a vasútállomással szemben, amely a vízierőmű energiáját hasznosította. A kezdeményezés sajnos, pár év múlva elhalt.
Batthyány javasolta Deutsch Ignác és Fia cégnek, hogy építendő cukorgyárukat Sárvárra telepítsék. (Nagyapja, a kivégzett miniszterelnök egykor Ikervár mellett Péterfamajorban hozott létre cukorfeldolgozót.)
Gazdasági szereplései mellett Batthyány a civil és a szociális életben is tevékenykedett. Az 1907-ben megalakult Sárvár és Vidéke Állatvédő Egyesület védnökévé is megválasztották. Az épülő kórház számára pedig ő járta ki azt a 40.000 koronás kamatmentes kölcsönt a belügyminisztériumtól, amely elhárította az utolsó akadályokat a gyógyintézet építésének megindítása elől.
Kezdettől fogva pártolta a Sárvárt átszelő Sopron-Vas-Zalai, később Felsőlászló-Sárvár-Zalabér Helyiérdekű vasút megépítését. A megalakult bizottságban is helyet foglalt, és ha kellett, személyesen győzte meg az érdekelteket a részvényjegyzés fontosságáról és arról, hogy minél magasabb összeggel támogassák a kezdeményezést.
Nem véletlen, hogy Sárváron is mélyen tisztelték a grófot, a helyi újságok is rendszeresen méltatták kiemelkedő munkásságát.
A Rákosi-korszakban mégis meghurcolták a családot, kitelepítették polgárdi kastélyukból, az egykori intézői lakban húzták meg magukat. Itt halt meg az első magyar miniszterelnök unokája 1951-ben, 91 éves korában. Felesége, a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök leánya egy évvel később követte. De itt élt fiuk, Gyula, aki festő lett, valamint unokájuk, Bálint, akit 1960-ban azzal a váddal tartóztattak le, hogy az 56-os forradalom idején felkelőcsoportot vezetetett. Bár ő mindent tagadott, több havi börtönre ítélték. Kiszabadulása után nem sokkal, 1962-ben vasúti balesetet szenvedett, majd napokkal később meghalt. Ő volt az első magyar miniszterelnök utolsó egyenesági leszármazottja.
Batthyány Géza, Emma, Lajos, Gyula, Bálint és ifjabb Géza (Lajos testvére), Andrássy Ilona, Károlyi Zsuzsanna, Károlyi Mihály testvére és ifj. Andrássy Gyula maradványait 2013-ban temették újjá a polgárdi temetőkápolnában.
Irodalom
Kalocsai Péter: A Batthyányak szerepe a Nyugat-Dunántúl modernizációjában. In.: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. 2008. 1. sz.
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Magyar országgyűlési almanach 1927-1932
Magyar országgyűlési almanach 1935-1940