Urbán Ernő
Sárvár, 1918. szeptember 4. – Budapest, 1974. szeptember 19. Író, költő, újságíró, politikus, sárvári országgyűlési képviselő.
Édesapja, Urbán Lajos a Tanácsköztársaság idején a sárvári direktórium vezetője volt, amiért többhavi börtönre ítélték. Öccse, László a sárvári könyvtár igazgatója volt. Ernő a tanulmányait szülővárosában kezdte meg, majd a polgári iskolát követően a kőszegi gimnáziumba iratkozott be. Itt érettségizett 1936-ban, ezután 10 hónapig Pannonhalmán, a bencés gimnáziumban tanult novíciusként. A következő évben a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-francia szakos hallgatója lett, tagja volt az Eötvös Kollégiumnak. 1941-ben szerzett polgári tanítói oklevelet, majd munka mellett folytatta tovább tanulmányait.
1943-ban behívták katonai szolgálatra, de a nyilas hatalomátvételt követően megszökött a hadseregből, és szülővárosába tért haza. A harcok végeztével, 1945. április 5-én a Magyar Kommunista Párt megalakuló sárvári szervezetének titkárává választották, májusban pedig őt delegálták a párt első budapesti kongresszusára. Másfél évig dolgozott az MKP Központi Vezetőségének propagandaosztályán. Szónoki tehetségét többször is megcsillogtatta, ő beszélt az 1946. május 1-jei ünnepségen, valamint az 1948-as Petőfiszobor-átadáson is.
1946 és 1950 között a Szabad Föld újságírójaként, mellette 1947-től a Szabad Nép munkatársaként dolgozott. 1953. május 17. és 1962. november 5. között két cikluson keresztül töltötte be Sárvár országgyűlési képviselői tisztét.
Szintén 1953-tól vette fel tagjai közé az Írószövetség elnöksége, valamint a Csillag című folyóirat szerkesztőbizottsága. 1959-től a Falusi Vasárnapot szerkesztette.
Gyermekkora óta írt, a Sárvári Élet című hetilap 1935-ben közölte az Ambrus bá’ tehene című elbeszélését. A későbbiekben olyan neves lapok, mint a Pester Lloyd, a Napkelet, a Híd vagy a Sorsunk közölte írásait. Főként a falusi élet szocialista átalakítását kutatta, több műve, a Tűzkeresztség, a Gaál Anna diadala, a Kutyaszorító vagy a Forgószél. Írt drámákat, vígjátékokat, forgatókönyveket, meséket és verseket is. Humorral fűszerezett, adomázó, népies nyelvezet, mesélőkedv, az egyszerű emberek életével való őszinte együttérzés szövi át a munkáit. Néhányat idegen nyelvre is lefordítottak, több művét pedig filmre is vitték, a Tűzkeresztség moziváltozatáért 1952-ben a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon „Munka-díjat” nyert. Riportregényeiben nemcsak a falu, hanem a városi munka világát is bemutatta (A nagy kaland, Írott malaszt). Algériai útjáról A Szahara szíve című útleírásában számolt be. Sárvárról választotta ifjúsági regénye, A kazamaták titkának cselekményét, amely a bajor hercegi család várban elrejtett kincseinek izgalmas felfedezéséről szól. A mű 1967-es első kiadását 1972-ben újabb követte, ezt megelőzően pedig Fejér Tamás rendezett belőle tévéfilmet. A szereplők egy részét sárvári tanulók adták, de neves színészek, mint Bánhídy László, Ernyey Béla, Bárány Frigyes és Siménfalvy Sándor is játszott benne. A stáb hetekig forgatott az éppen felújítás alatt álló várban, illetve a város különböző helyein.
Urbán Ernő irodalmi tevékenységéért több kitüntetést kapott, mindjárt 1951-ben Kossuth-díjat, 1968-ban SZOT-, 1971-ben pedig József Attila-díjat adományoztak neki. Szülővárosának legkésőbb épült, Alkotmány úti iskolája 1982-ben vette fel a nevét, és viselte 1990-ig. 1988-ben Sárvár posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.
Viszonylag fiatalon, 55 évesen hunyt el; Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Két lányt hagyott maga után. (szg)
Irodalom
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.
Dr. Németh István: Urbán Ernőre emlékezve. In. Honismereti Híradó. Sárvár, 1975. 1-2. sz.
Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon 1000-1900. III. kötet. Bp., 1981.
