Kanizsai II. László
Meghalt 1478. december 9-e előtt. Erdélyi vajda, királyi lovászmester és sárvári birtokos.
Kanizsai I. László soproni ispán és Garai Dorottya fia. Három fiútestvére közül III. Miklós később erdélyi vajdai méltóságba emelkedett, mégpedig Lászlóval együtt.
II. László nevével egy 1431. december 19-én kelt oklevélben találkozunk először. A nagy pártharcokban a Hunyadiak hívévé vált, részt vett az 1456-os nándorfehérvári diadalban Hunyadi János oldalán. A híres törökverő halálával fiai, László és Mátyás került szembe az udvarral, különösen, amikor Nándorfehérvárban felkoncolták V. László nagybátyját, Cillei Ulrikot feltehetően Hunyadi László parancsára. A következő év elején aztán a király csapott le a Hunyadiakra és híveikre, Lászlót kivégezték, Mátyást bebörtönözték, de lefogták ekkor Kanizsai II. Lászlót is, aki épp Budán tartózkodott.
Ahogy Arany János az V. László című balladájában leírja, Kanizsainak sikerült megszöknie a fogságból, és csatlakozott Szilágyi Mihályhoz, aki unokaöccse, Hunyadi Mátyás királlyá választásán munkálkodott.
Mátyás korán mutatkozó erőszakos, zsarnoki hajlamú természete azonban sok korábbi hívét elfordította tőle. A félreállított Szilágyi Mihály kormányzó, a hatalomból kiszorított Garaiak III. Frigyes német-római császár mellé álltak. A pártütők közé állt Kanizsai II. László és testvére, III. Miklós is. Mátyás azonban gyorsan reagált, csapatai megütköztek a lázadókkal. A csata utáni éjjel Kanizsai László és Miklós megszökött a pártütők közül, és visszatért Mátyás hűségére.
Ugyanebben az évben, 1459-ben, a király kinevezte erdélyi vajdának, ezzel a magyar országos méltóságok sorában a 3-4. helyre emelkedett. Nem egyedül töltötte be tisztségét, előbb Rozgonyi Sebestyén és János, majd testvére, Miklós állt mellette vajdai címmel. A középkorban egyáltalán nem volt ritka, hogy egy méltóságot kettő vagy több ember is viselt egyazon időpontban. Kanizsai László emellett megkapta a zalai (1458-66), a vasi és soproni (1460-61), 1464-ben a vasi ispánságot. Három éven keresztül (1464-67) betöltötte a királyi lovászmesterséget, de ez esetben sem egymagában, hanem előbb Ellerbach Bertolddal, majd Maróti Mátyással megosztva.
A Mátyás uralkodását megelőző évtizedek viszályai, nemesi magánháborúi nem kímélték a Kanizsaiak birtokát sem. Az 1440-es évek első felében a Rozgonyiak elfoglaltak több erősséget, köztük Sárvárt, Csepreget és Kapuvárt. Bár az 1446. évi országgyűlésesen Rozgonyi Rajnáld (Rénold), János és Osvát (Oszvald) hivatalosan visszaadták Kanizsai Lászlónak, Miklósnak és unokatestvérüknek, Imrének az elfoglalt birtokokat, és ők ezt megbocsátották nekik, a tényleges átadásra nem került sor. Állításuk szerint a Kanizsaiak zálogba adták nekik, amely akár igaz is lehetett.
Mindenesetre Kanizsai László és rokonai 1454-ben úgy döntöttek, hogy pontot tesznek az ügy végére. Ehhez zsoldosokat toboroztak, és segítségükkel november legelején ostrommal bevették Sárvárt. 1456 tavaszán Kanizsai László egyezséget kötött a Rozgonyiakkal, amelyben megígérte a 4000 forint kifizetését, cserébe visszakapták a várat, és a két fél megbocsátotta egymásnak az összes kártételt. Sárvárt Kanizsai László birtokolta, aki 1463-tól kezdődően a viszályokban leromlott állagú erősségen komoly átépítéseket, bővítéseket végeztetett. Ezzel azt is kinyilvánította, hogy hosszú távra kíván itt berendezkedni, ezért szüksége van egy reprezentatív központra.
A várbéli építkezésekről egy Sopron városának szóló levélből értesülünk, bár csak közvetve lehet ebből a munkálatokra következtetni. A bontás idejére 15 napra felfogadott, majd a szolgálatból kilépett lótolvaj zsoldosok ügyében keletkezett a levél, mivel az egyik soproni polgár lovát a zsoldosok kötötték el.
A levélből tehát csak arról értesülünk, hogy a várban bontás történt, de sajnos, nem tudjuk meg, hogy mely épület(ek)ről lehet szó. Elképzelhető, hogy a korábbi birtokosok talán épp a Rozgonyiak által emelt erődítéseket, épületeket bontották el, hiszen a törvénytelenül létesített erősségek eltávolítását a következő évi országgyűlés is elrendelte.
A munkálatok feltehetően László vajda 1478 végén bekövetkezett haláláig folyhattak. Legfőképpen az egykori lakótorony (a Kanizsai-szoba) környékén születtek új épületrészek. A meglévő toronyhoz ekkor toldhatták a régi dísztermet vagy lovagtermet, amelynek ablakai a környező épületek nyílászáróinál nagyobbak voltak, több fényt engedtek be. Reprezentatívabb kialakítása is arra mutat, hogy itt állhatott valaha a vár központi terme, északi, falból kiugró részét azonban később visszabontották (feltehetően Nádasdy III. Ferenc idején), de a falkutatások kimutatták ablakmaradványait, valamint az egykori előreugró rész gyökereit a falban. Az egykori díszterem csonkja nagyjából a mai zenei könyvtár területe.
Kanizsai László kétszer nősült, de feleségeinek csak keresztnevei ismertek: Magdolna és Katalin. Három fia közül László a későbbiekben a horvát-dalmát és szlavón bán lett. Kanizsai László építkezéseit majd másodunokaöccse, IV. László folytatta a 16. század elején. (szg)
Irodalom
Érszegi Géza: Sárvár a X-XV. században. In.: Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Budapest, 2006.
Reiszig Ede: A Kanizsaiak a XV. században. In.: Turul, 1941.
