Kivégzés! Egy családregény vége
2012.04.30
1671. április 30-án végezték ki a bécsi városházán gróf Nádasdy III. Ferenc országbírót, királyi helytartót. A család vezetőjének halála egyben a család történetének legfényesebb korszakának a végét is jelentette. Az ország és a család sorsa, mely addig szorosan összefonódott, most elvált egymástól.
A szomorú eseményre az ország egyik leggazdagabb, sokoldalúan művelt arisztokratájának, mecénásának és ambiciózus politikusának a Wesselényi-féle rendi mozgalomban való részvétele miatt került sor. A szervezetlen, vezetőinek pozícióharcai miatt fejetlen mozgalom lehetséges külpolitikai támogatóinak érdektelensége miatt eleve kudarcra volt ítélve. És a bécsi udvar nem kegyelmezett!
Közismert tény, hogy hosszú évtizedek hiábavaló várakozását követően a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom között 1663-ban háború tört ki. A magyar társadalom széles rétegei gondolták úgy, hogy elérkezett az idő Magyarország teljes területének török alóli felszabadítására. A reményeket az 1664. augusztus 1-jén vívott, bár korántsem megsemmisítő erejű szentgotthárdi keresztény győzelem is táplálta. Ezt követően, mindenki számára sokkoló erővel hatott az a hír, hogy a bécsi udvar békét kötött a törökkel Vasváron, amely minden korábbi hódítást a Porta kezén hagyott. Ma már reálisabban ismerjük a békekötés körülményeit; adott helyzetben és erőviszonyok mellett a bécsi kormánynak nem volt más választása.
A nemesi mozgalom kibontakozása és vége
A magyar nemesség ezt mégis a nemzeti ügy elárulásának tartotta. Azt gondolták, hogy saját maguknak kell a sorsukat kezükbe venni. Eleinte Zrínyi Miklós horvát bán szövögette a kapcsolatokat a francia uralkodóval, a Habsburgok ellenségével, XIV. Lajossal, azonban az év végén, vadászaton bekövetkezett halála miatt nem lehetett a születő mozgalom vezetője.
Ezt követően öccse, a bátyja hivatali örökébe lépő Zrínyi Péter és Wesselényi Ferenc nádor köré csoportosultak az elégedetlenkedők. 1665 júniusában Vitnyédy István ügyvéd, Zrínyi Miklós bizalmasa aláírt a francia udvarral egy szerződéstervezetet. A szervezkedők megígérték, hogy pénzügyi támogatásért cserébe utat nyitnak a francia uralomnak Közép-Európában, sereget állítanak, ellenkező esetben a török pártfogását fogják keresni. A tervezetet már garanciának vélték a konkrét támogatásra, ezért nekiláttak a szervezkedés kibővítésének.
Wesselényi és Zrínyi Péter 1666 áprilisában megegyezett egymással, ehhez júliusban csatlakozott Nádasdy Ferenc országbíró is. December 19-én a három arisztokrata szövetséget kötött. Az oklevélben megfogadták, hogy az ország javára szövetkeznek, a szerződést titokban tartják, és egymást kölcsönös védelemben részesítik. Felső-Magyarország legnagyobb birtokosát, I. Rákóczi Ferencet Zrínyi Péter házassággal nyerte meg.
1667 márciusában Wesselényi halálával a mozgalom vezető nélkül maradt, ráadásul XIV. Lajos és Lipót is békét kötött, így a külső támogatás is elillant. A mozgalom új szövetségest vélt találni a szultáni udvarban, de a vasvári békét szem előtt tartó Porta beárulta az összeesküvést Bécsben. A törekvő, de valójában vezetésre alapvetően nem alkalmas Zrínyi és Nádasdy között kiéleződött az ellentét. A vezetők egymásra gyanakodtak, attól féltek, hogy előbb-utóbb a másik leleplezi a szervezkedést, ezért igyekeztek őt megelőzni. Az udvar pedig úgy tett, mintha a magukat feladó bűnösöknek megbocsátott volna. 1670 tavaszán kellett volna a felkelésnek kibontakoznia, de a császáriak időben lecsaptak. Zrínyi és sógora, Frangepán Ferenc Bécsbe menekültek és feladták magukat. A császári seregek hetek alatt felszámolták a kapkodva elindított, fejetlen mozgalmat.
Nádasdy Ferenc sorsa
Nádasdy ezalatt pottendorfi kastélyában várta sorsát. Bár rokonai, pártfogói figyelmeztették a menekülésre, ő maradt. 1670. szeptember 3-án katonák törtek rá, és hurcolták ágyából Bécsbe. A három fővádlott ellen már korábban összeállították a peranyagot, sorsuk nem lehetett kétséges. A kihallgatások során Nádasdy keményen védekezett, sőt támadott, de később beismerő vallomást tett, és lemondott a további védelemről. Felrótták neki 1668-ban írt Oratio című munkáját, amelyben hazájának bajaiért a Habsburgokat vádolta (bár kiadni nem merte). Sőt, Lipót császár egyes életrajzírói már a kivégzés után megjelent műveikben azt állították, hogy az 1668 elején a bécsi Burgban dühöngő tűzvészt is a magyar országbíró tervelte ki, valamint a néhány héttel később a pottendorfi kastélyban vendégeskedő császárt meg akarta mérgezni. Ezeket a munkákat a hízelgésként és a császári udvar propagada-hadjárataként kell értékelnünk, hiszen a korban az összeesküvés felszámolása, a „hitszegő” magyar urakkal való leszámolás ugyanolyan érdeklődést váltott ki egész Európában, mint ma egy világsztár halála.
Hiába járt közben a pápa is érdekükben a császárnál, Lipót a kivégzés és birtokelkobzás mellett döntött. Csak a jobbkéz fejezés előtti levágásától tekintett el a kivégzés előtti napon „kegyelemből”. 1671. április 30-án Nádasdyt Bécsben, Zrínyit és Frangepánt Bécsújhelyen végezték ki. Nádasdy holttestét – bár gyermekei könyörögtek ez ellen – két órára közszemlére tették ki a városház udvarán. A fej- és jószágvesztés mellett azt is megtiltották gyermekeinek, hogy a Nádasdy nevet viseljék (ezt majd csak 1681-től engedélyezték újra). A holttestet Lékára vitték, és az általa alapított Szent Miklós-templom altemplomában helyezték végső nyugalomra. Mérhetetlen vagyonának és műkincseinek zöme elveszett, a kutatók alig néhányat tudtak azonosítani belőle. Birtokai, így Sárvár is, más arisztokrata családok kezére került. A Nádasdyak számára azonban a kezdeti megaláztatást a 18. században újra felemelkedés követte, és elfoglalhatták méltó helyüket az arisztokraták sorában.
2011-ben, Nádasdy Ferenc országbíró kivégzésének 340. évfordulójáról a Nádasdy Ferenc Múzeum lékai koszorúzással, valamint sárvári konferenciával emlékezett meg. (szg)