Szeibert János
Sárvár, 1903. december 3. – Budapest, 1983. december 9. Közgazdász, statisztikus, helytörténet-kutató

Saját rövid önéletrajzában annyit írt gyermekkoráról, hogy vagyontalan kisiparos családban született. Nevét többféleképpen, Szeberthy, Szeberthy-Szeibert alakban is használta.
A katolikus fiúiskolában végezte tanulmányait, majd 1914-től a sárvári polgári iskolában folytatta, ahol osztályfőnöke, ifjabb Barabás György gyakorolt rá nagy hatást. Szombathelyi és székesfehérvári középiskolái után, 1922-ben iratkozott be a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol „legnagyobb dicsérettel megfelelt” minősítéssel avatták doktorrá 1927-ben. Ezt követően itt tanszéki gyakornok, majd egyetemi tanársegéd volt, majd németországi egyetemeken ösztöndíjasként töltött több évet. A magyaron kívül beszélt németül, franciául és olaszul is.
Hazatérését követően előbb a Népjóléti Minisztériumban, majd az Országos Társadalombiztosító Intézetben, illetve a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, statisztikai és közgazdasági feladatokat látott el. 1934-ben a Népszövetség Nemzetközi Munkaügyi Hivatala is felfigyelt addigi munkásságára és féléves ösztöndíjat adományozott neki. Addig már számos cikke és tanulmánya jelent meg a társadalombiztosítás, munkaügy és bérgazdálkodás, valamint a szociálpolitika témaköréből. Beutazta az egész országot kutatásai során, munkái közül többet külföldi, olasz, német, francia, osztrák és csehszlovák sajtóban is közöltek.
1946 után alkalmi fizikai és szellemi munkákból volt kénytelen eltartani magát.
Sárvárral való kapcsolata kiterjedt kutatómunkássága során sem szakadt meg, sőt legnagyobb alkotása a mind a mai napig haszonnal forgatható Sárvár monográfiája, amelyet 1926-ban adott közre. Az előszóban a város akkori országgyűlési képviselője, Huszár Károly így fogalmazott: „Szeibert János fiatal, de már is tudós barátom, bemutatta nékem Sárvár monografiáját. Tizenhat esztendeje vagyok Sárvár követe, magam is sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel és kutattam a község története után. Boldog vagyok, hogy most egy csokorba kötve, mindent megkaptam, - amit kerestem. Hasznos, eredményes, dicséretes, tudományos fáradozás volt e kedves, meghitt, ősi magyar község szép és dicső történetének megörökítése. A könyv minden sorából a szülőföld rajongó szeretete sugárzik.” Sorait végül ezzel zárta: „A sárváriak, kik ezt a könyvet elolvassák, ezentúl még jobban fogják szeretni szülőföldjüket, és még buzgóbban fognak közreműködni – Sárvár felvirágoztatásán.”

Szeibert munkájához felhasználta az első várostörténeti munkát, Ernetz Ignác kéziratát, valamint számos levéltári forrást is. Közgazdászként és statisztikusként érdekelték a város számokban kifejezhető adatai, a lakosság összetétele, a városodottság fokmérői, a gazdasági fejlődés állomásai. A könyv szerkezetét két egyenlő fejezet tagolja, az elsőben a régmúlt eseményeinek rövid, lényegre törő bemutatása szerepel, amelyben főként a várost és nem a várat és a földesuraságot veszi górcső alá a szerző. A második fejezet pedig az 1800-as évek második felétől Szeibert koráig tartalmazza a város demográfiájának, gazdaságának, társadalmának, közigazgatásának összegzését, sőt néprajzi kitekintést is tesz. Ábrázolta az egykori óvár körvonalait, amelyet Ernetztől vett át. Szeibert nem történész volt, ezért a várostörténet számára inkább csak a jelenkor megértésének bevezetőjéül szolgál, és nem célként. Vitathatatlan érdeme a szerzőnek, hogy elsőként örökítette meg nyomtatásban a város egykori és kortárs életét, nyilván ezért is aratott nagy sikert a közönség soraiban.
Ezzel azonban nem tett le szülővárosa történetének további kutatásáról. Gyűjtésének többkötetes kéziratos eredményeit élete végén, 1983-ban adományozta Sárvárnak. A forrásokkal gazdagon színesített gyűjtemény, valamint a monográfia is megkerülhetetlen forrása a várostörténetnek.
1957-ben a Magyar Tudományos Akadémia 2000 forintos jutalmat adott Szeibertnek a kutatómunkája honorálásáért. Ebből az összegből ő a Tinódi Gimnázium számára alapított egy ösztöndíjat, amelyet minden évben a magyar történelemben és irodalomban kiváló eredményt elért tanulóknak adományoz az iskola. Azóta is minden évben helytörténeti Tinódi-Szeibert pályázat néven írják ki. Különösen nemeslelkű felajánlás ez egy olyan ember részéről, aki akkoriban nyugdíj nélkül, alkalmi munkákból tartotta fenn magát.
Szeibert János méltó minden sárvári tiszteletére, páratlant alkotott, és felajánlása is szülőföldje iránti olthatatlan szeretetének ékes példája. (szg)
Irodalom
Szeibert János: Sárvár monográfiája. Szombathely, 1926.
Szeibert János: Sárvár monográfiája. Nádasdy Ferenc Múzeum Adattára.
Naszádos István: Dr. Szeibert János 1903-1983. In. Vasi Szemle 1984. 2. szám
Naszádos István: Szeibert János hagyatékából. In. Honismereti Híradó, Sárvár, 1989. 1-2. szám
Söptei István: Szeibert János (1903-1983). = Sárvári Hírlap. III. évf. 15. szám
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.