Szalber András
Kiskörtvélyes (Zahling, Ausztria), 1853. – Sárvár, 1939. április 15. Csizmadiamester.
A német származású Szalber András csizmadiamester a mai Burgenlandhoz tartozó Kiskörtvélyesen született. Szülei Szalber György és Berl Terézia voltak. A mesterség fogásainak elsajátítását követően Sárváron telepedett le, és az akkor még nem Sárvár részét képező Vármelléken nyitott műhelyt. Itt kötött házasságot Darázs Máriával 1883-ban. A mélyen vallásos mester egykori tulajdonából kerültek a Nádasdy Ferenc Múzeum tulajdonába evangélikus díszes imakönyve, feszülete, valamint a halálakor felvett hagyatéki jegyzőkönyv és fényképek. A hagyatéki iratok szerint az elhunyt iparos nevén több földterület, szántó, rét, kert, egy Várkerületen és a Széchenyi utcában álló ház (az előbbit felesége kezével örökölte, eleinte itt éltek, később átköltöztek a Kis, újabb nevén Széchenyi utcába), hadikölcsönkötvény, illetve Sárvári Első takarékpénztári részvények voltak, amelyeket négy gyermeke örökölt. Őket egyébként jól kitaníttatta, amit mutat, hogy lányainak (Mária, Emília és Julianna) férjei tanár, tisztviselő, MÁV-tisztviselő voltak, míg legidősebb fia, Lajos, aki Szászabonyira változtatta meg nevét, műszakitüzér-ezredes lett. Hat fia közül három csecsemőkorban halt meg. Másik két fia, András tizennyolc évesen 1905-ben, Sándor harmincnyolc évesen 1932-ben hunyt el. Gizella lánya szintén fiatalon halt meg, bátyja, András halálának évében. Szászabonyi Lajos nyugalmazott ezredes 1945. január 13-án esett el a budapesti harcokban.
A csizmadia apa életről alig tudunk valamit. 1908-ban még fenntartotta műhelyét, de az 1930-as években készült összeírások, címtárak nem tartalmazzák Szalber András csizmadia nevét. Az egyébként is idősödő iparos talán kora, talán a megrendelések száma, esetleg mindkettő okán is felhagyhatott mesterségével. A hagyatéki leltár műhelyről, szerszámokról nem intézkedik, persze ez arra is utalhat, hogy az ipart a saját házában kialakított helyiségben űzte, de arra is, hogy eszközeit már korábban eladta, hiszen gyermekei nem folytatták mesterségét.
A Szalber család tipikus korabeli kisiparosi pályát futott be. A saját munkájából megélő, naponta keményen dolgozó iparos, ha jobb körülményeket akart biztosítani gyermekei számára, akkor taníttatta őket. Ezzel lehetőséget adott nekik, hogy értelmiségi, katonai, hivatalnoki pályára állva biztosabb egzisztenciát teremtsenek maguknak. Ezt az is indokolta, hogy a 20. század elejétől a kisiparosi munka becsületét kikezdte a tömeggyártás, a kevés jövedelem, amely ugyanakkor rengeteg munkaórát igényelt. Emiatt egyre több iparos indította gyermekét értelmiségi, vagy kereskedelmi pályára, hiszen a kézművességnél a kereskedelem is nagyobb presztízsűnek számított. Ehhez társult még az a szerkezetváltás is, amelynek nyomán a házikészítésű termékek (cipő, csizma, korsó, stb.) kora lecsengőben volt, a kisipari tevékenységben új típusú foglalkozások (csőszerelő, mechanikus, bádogos, lakatos, fotós, szikvizes, stb.) jelentek meg, a hagyományos ágazatok visszaszorultak. Ez a váltás érintette a csizmadiákat, így Szalber mestert is. Jövedelmének értékét jól mutatja, hogy mestersége mellé földeket vásárolt, hogy azokat művelve pótolja ki hiányzó bevételeit. (szg)
Irodalom
Szalber András hagyatéki jegyzőkönyve. Nádasdy Ferenc Múzeum Adattára
Evangélikus egyház anyakönyvei.
