1541 telén, január 26-án egy különös csomag hagyta el a sárvári vár kapuját. Még nem a mai díszes kijáratot a hídon át a vizesárok felett, hanem egy minden ék nélküli kijáratot. A csomag, amit a futár magával vitt, annál értékesebb volt.
Egy kincs, mellyel Sárvár beírta magát a magyar művelődéstörténet aranykönyvébe. Nem drágakövekkel kirakott kard volt ez, melyekkel a Nádasdyak kincstára a következő évtizedekben gyarapodott. Egy egyszerű kivitelű könyv hagyta el ekkor a várat.
Több éve dolgozott rajta Sylvester János. A krakkói egyetemen tanult tudós elhatározta, hogy a teljes Újszövetséget lefordítja magyarra. Nemcsak az ismert latin fordításokból, magyarázatokból, régebbi magyar átültetésekből, hanem az eredeti görög szövegből. Ha kellett, héber nyelvű műveket is használt.
A hatalmas, kihívásokkal teli munkát Sárváron végezte el az ekkor már ismert és komoly vezető tisztségeket betöltő Nádasdy Tamás támogatásával. A vár, melynek átépítésére majd csak ezután kezdenek bele, biztos menedéket adott a feladat sikeres megoldásához. A török erők egyszer, 1532-ben megpróbálták ugyan bevenni a kőszegi ostrommal párhuzamosan, de dolguk végezetlenül távoztak.
A lerombolt várost, mely ekkor már egy nagyobb és kisebb utcából állt, illetve a várat a következő években újjáépítették. Nemcsak téglákkal, kövekkel, hanem a kultúra építőkockáival is gyarapították Sárvárt. Nádasdy Tamás személye összekötő kapocsként szolgált a tudósok, a hit emberei, a politikusok között. Tegyük hozzá, sokszor egy-egy személy élete során mindhárom feladatot ellátta.
Az újjáépítésben nagy szerep jutott Sylvester Jánosnak, aki az újonnan alapított iskola vezetőjeként tanította a diákokat. A tanítás közben jutott ideje a fordítás nagy feladatára. Miközben sorról sorra tanulmányozta az eredeti görög szöveget, vetette össze azt fordításokkal, megfigyelte, hogyan viselkedik anyanyelve, a magyar.
Ismerte a korabeli véleményeket, miszerint a magyar nyelv nem írható le szabályokkal. A fordítás munkája és megfigyelései azonban egyértelműen meggyőzték arról, hogy a magyar nemcsak egy szabályokkal bíró nyelv, hanem egyben különleges is. Olyan, mint a latin, a görög, sőt a héber. Egyszóval a Biblia nyelvei, a szent nyelvekkel egyenértékű.
Felvértezve a korábbi és korabeli szakirodalom ismeretével, a fordítás során összeszedett példákkal tudományos munkába kezdett. 1539-ban a sárvári nyomdából került ki az első ismert magyar nyelvtan, a Grammatica Hungarolatina. Latin és magyar nyelvtan egyben. Fő érdeme és egyben célja, hogy a két nyelv rendszerezett ismertetését adja. Sylvester ezzel akarta bizonyítani, hogy a magyar nyelv szintén leírható szabályokkal. Úgy, mint a latin.
Mivel a tudós szerző ismerte a héber, görög és latin nyelvet, könnyedén tett összehasonlításokat e nyelvek és a magyar között. Nem szavak megfeleltetéséről van szó, hanem nyelvtani szerkezetek egybevetéséről. Megállapítja így például, hogy a héber és magyar hasonlóképp fejezi ki egy melléknév (például: jó) közép (jobb, inkább jobb) és felsőfokát (felette igen jó).
Számtalan összehasonlítást tesz a szent nyelvek és a magyar között. Megállapításai modernek, felismeri a magyar határozott névelőt. Kimondja, hogy a számnevek után a magyarban a főnevek egyes számban maradnak (egy ember – tíz ember), a latinban azonban nem (unus homo – decem homines).
Sylvester János hatalmas teljesítményt tett le az asztalra. Tudományos igénnyel bizonyította, hogy a magyar nyelv nem áll alacsonyabb rangban a szent nyelvekhez képest. Sőt önérzettel teszi hozzá, a ragozást tekintve mindháromnál gazdagabb.
Ezt a kincset, vallja, fel kell fedeznünk és ápolását nem hagyhatjuk abba. A nyelvünk az igazi kincsünk, rejtek kincsünk, melyet munkájával a napfényre hozott. Ahogy a tudós sárvári szobájában egykor papírra vetette:
„… ugyanúgy járunk el mi is, mint azok az emberek, akiknek mérhetetlen kincs van elásva a kertjükben, és mégsem tudják felhasználni, holott nyomorultul szegények, mert nem tudják, hová van a kincsesláda elrejtve. El volt rejtve idáig anyanyelvünk kincsesládája is, amelyet most találunk meg, és most hozunk napvilágra először. Ha nem vonakodunk élni vele, akkor rövidesen (mint óhajtom és remélem) koldusszegényekből dúsgazdagokká lehetünk".
E gondolatokkal felvértezve folytatta az 1530-as évek közepén megkezdett munkáját, a teljes újszövetség lefordítását. Nemcsak a fordítás, hanem a nyomtatás is komoly feladat elé állította Sylvestert és csapatát. A munka, melyet büszkén küldött el támogatójának, Nádasdy Tamásnak 1541. január 26-án nem csupán egy több évig tartó szellemi teljesítmény tárgyi lenyomata.
A munkára tekinthetünk emellett másképp is. Egy folyamatos küzdés eredményére, melyben az életünk során elsajátított tudás és annak alkalmazása, az új megoldások keresése éppúgy szerepet játszik, mint a bátorság, illetve a helytállás.
Két modern és sokat ismételt, gyakran elcsépelt, talán emiatt kissé elhalványult, de mögöttes tartalmuk miatt fontos szóval is mondhatjuk mindezt: kompetencia és innováció.
Az 1539-ben kiadott Grammatica Hungarolatina sok tanulsággal járt készítőik számára. Akármilyen magától érthetőnek tűnik, da saját példájukon tanulták meg, hogy a nyomtatáshoz rengeteg betűre van szükség.
Jól lehet látni az egyetlen fennmaradt példányon, hogy egy-egy betűnek hányféle változatát használták. A Bécsből érkezett mester, a nyomtatásban segédkező Strutius ahogy egy-egy betűje elfogyott, pótlásukra különféle módszereket alkalmazott. Például rövidítéseket.
A latin szavakban gyakran előfordul az –um végződés (bellum – háború, verbum – ige, osculum – csók). Miután az m betű elfogyott, Strutius a középkori oklevélírásban használt rövidítést használta, az u fülé egy vonást tett.
Érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy az 1541-ben nyomtatott újszövetség címlapján is találkozunk ezzel a megoldással. Az úgynevezett gótikus betűkből kirakott cím, Új Testamentum utolsó betűjét, az m-et nem szedték ki, talán a helyhiány miatt is, hanem az u fölé húzott vonallal jelölték.
A munkát bevezető latin ajánlásban, melyet Sylvester Nádasdy Tamással szövegében is egyeztetve, Ferdinánd királynak és két fiának, Ferdinándnak és Miksának ajánlott, ezzel a megoldással nem találkozunk. Valószínűleg a címlapon tényleg azért alkalmazták ezt a megoldást, mert a betűnagyság nem engedte kiírni a teljes szót. Nem betűhiányról, hanem inkább egy felismert problémáról (helyhiány) és egy eddig használt módszer bátor alkalmazásáról van szó.
Visszatérve a Grammatica Hungarolatinához, nemcsak az m betű fogyhatott el egy-egy ív szedésénél, hanem egyéb mássalhangzó is. Ilyenkor Strutius olyan számokat használt, melyek hasonlítottak a szándékolt betűhöz. Így történt a z esetében, melyet legvégül a 3-as számmal pótolt, mely nagyon hasonlított a korábban szintén a z kiszedéséhez használt ʒ betűhöz.
A Grammatica nyomtatásának egyik fontos gyakorlati tanulsága volt tehát, hogy egy nagyobb szabású vállalkozás esetén megfelelő módon kell előkészíteni a munkát. Hiába a több éven át tartó alapos és tudományosan alátámasztott fordítás, ha az eredmény nem mutatós, nehezen olvasható.
A sárvári nyomdánál dolgozó Strutius nem volt a betű mestere, azokat nem készített. Matricái se voltak, melyek segítségével tudott volna önteni – amennyi betűre csak szükség lett volna. Ugyanakkor leleményes volt, mint azt az említett példák mutatják.
Strutius egyik feladata a betűszedés lehetett. Az elé rakott kézirat alapján kirakta a szavakat, sorokat, oldalakat, íveket. Mindenesetre a mutatkozó nehézségeket rendkívüli leleménnyel oldotta meg. Ma szemmel azt is mondhatjuk, kreatív ötletei segítették a munka befejezését.
Sylvester János azonban ezt nem különösen értékelte, sőt egyáltalán nem volt jó véleménye nyomdászáról. Valószínűleg arról lehet szó, hogy Strutius jól eladta magát. Sőt olyannyira, hogy többet gondoltak róla Sárváron, mint ami valójában volt.
Kiváló fametszeteket készített azonban. A modern kutatás szerint az 1541-ben megjelent kiadvány metszetei az ő keze munkáját dicsérik.
Strutius leleményes megoldásai mindenesetre kiállták az idő próbáját. Az általa szedett magyar-latin nyelvtant, illetve az Új Testamentum megfelelő íveit ma is tudjuk olvasni.
Sylvester Jánost már fiatal korában megfertőzte a nyomdászat mestersége. Először Krakkóban találkozhatott Gutenberg találmányával, a mozgatható, gyorsan szedhető betű csodájával. A lengyelországi egyetemi városban szellemi munkájával, magyar kifejezések, mondatok fordításával járult hozzá a 16. század eleji nyelvtanuláshoz.
Saját szemével követhette nyomon a krakkói Vietor nyomdában, hogyan szedi ki a mester a kéziratot ólombetűkből. Az ifjút egyből elvarázsolta a betű tudománya, aki 1526-ban iratkozott be az egyetemre.
Lelkesedését a következő években sem veszítette el, sőt tapasztalta, hogy a könyvek egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg. A tudás nem sokáig másolt, drága kódexek nyomán terjedt immár, hanem a jóval olcsóbb, gyorsabban napvilágot látó és több száz példányban megjelenő könyvek révén.
Így gyermeki izgalommal várta Sárvárra Bécsből Strutiust. Sőt, mint arról Nádasdy Tamásnak írt leveléből értesülünk, úgy tervezte, a nyomdásztól maga is megtanulja az új mesterséget. Bízott tehetségében, nem találta magát ügyetlennek.
A Bécsből érkezett Strutius azonban nem nyerte el a bibliafordító szimpátiáját. Sylvester arról panaszkodott, hogy nem sikerült ellesnie a különféle fortélyokat, sőt mintha Strutius tudatosan titkolta volna előtte, amit tudott.
A Grammatica Hungarolatina egyetlen fennmaradt példánya azonban, mint arról már fentebb volt szó, arról tanúskodik, hogy Sylvester János egy olyan tudás átadását remélte a bécsi mestertől, mellyel az nem rendelkezett.
Mindezeket figyelembe véve nagy bátorságról tett tanúbizonyságot Sylvester János, amikor belevágott a nagy munkába, a lefordított újszövetség kiadásába. Eredetileg azt tervezte, hogy a Strutiustól ellesett mesterséggel maga is részt vesz a munkálatokban. Nádasdy Tamásnak azonban egyre gyakrabban panaszkodott és szidta a felfogadott legényt.
Nádasdy, aki egyre magasabbra tört az országos politikában, nem gondolt arra, hogy elküldje Strutiust, akinek keze alól legalább egy könyv már kijött a sárvári nyomdában. A felmerülő nehézségeket így együtt kellett a tudós fordítóval megoldani.
Végül amellett döntöttek, hogy a nyelvtankönyvhöz használt gótikus betűfajtával szedik az Új Testamentumot, hiszen Strutius ebben már jártasságot szerzett. Ismerte, maga tapasztalta ki, hogyan tudja egy-egy hiány esetén a helyzetet megoldani.
Lényeges különbség van azonban a két munka között. Míg a Grammatica esetén egy leselejtezett kész betűkészletet vásároltak, most egy öntőszettet szereztek be. A matricákat tartalmazó készlet segítségével a megfelelő számú betűt ki tudták nyomtatni. A matrica a betű negatív képét tartalmazza, ezt megfelelő szerkezetbe szorították és készítették el az egyes betűket.
Patricával, mely a betű pozitív formája volt, nem rendelkeztek. És Strutius nem is vállalta, hogy készít ilyet, hiszen nem volt meg hozzá tehetsége, tanultsága. Mindenesetre azzal, hogy a betűöntés alapjait biztosították a sárvári nyomdában, lehetővé vált a munka elkezdése.
Az idő azonban sürgetett. Sylvester János izgatottan írta Nádasdy Tamásnak, hogy már sokan tudják, milyen vállalkozásba fogtak és várták a fordítás megjelenését.
Strutius-szal a munka rendkívül lassan haladt. A tudós olyan betűket követelt tőle, melyek a magyar nyelvben előforduló hangokat visszaadják. A vásárolt matricákból ilyet nem tudtak közvetlenül önteni. Nem álltak rendelkezésre többek közt a hosszú magánhangzók vagy a gy, a ny, ly hang. Ma már természetes, hogy az utóbbit két betű összetételével írjuk, de ne felejtsük, a 16. század közepén járunk, amikor éppen formálódott a magyar helyesírás és vele a magyar hangjelölés.
Az Új Testamentum címlapján láthatjuk a megoldást. A cím alatt áll mai átírással: „magyar nyelven mellyet”. A g, az n és az l fölé tett vesszővel jelezték a szaknyelven palatalizáltnak (jésítettnek, lágyítottnak) mondott mássalhangzókat. Ezeket a mellékjeleket Stritus egyszerűen belekarcolta a matricába. A betű negatív lenyomata fölé képezve így még egy kis árkot.
A munka hatékonyságán mindez nem segített. Nádasdyt végül sikerült meggyőzni, hogy küldjön segítséget. Aki érkezett, a 16. század egyetlen magyar betűmetszője, Abádi Benedek volt.
Valószínűleg sem Nádasdynak, sem Sylvesternek nem az volt a szándéka, hogy eltávolítsa Strutiust, inkább segítséget szerettek volna mellé biztosítani. A legény (bár korát nem ismerjük, de volt egy felnőtt öccse) azonban megsértődött és elhagyta Sárvárt. Ráadásul a korábban, a nyelvtanhoz használt betűket szintén magával vitte. A fametszeteket azonban nem. Az 1541-ben elkészült fordítás ennek köszönhetően több mint száz metszetével, szép iniciáléival a század legszebben illusztrált kötete lett.
Abádi szakértelemmel végezte feladatát 1540-től. A műhöz írt utószavában leírta feladatát, miszerint minél hamarabb kerüljön a keresztények kezébe a magyar újszövetség. A nyomdászat mesterségét Krakkóban elsajátító mester nemcsak a meglévő betűket javította, hanem újakat is metszett.
Abádi nem cserélte le a gótikus betűket, de újakat készítette ebben a betűformában. Nem a negatív nyomómintához nyúlt hozzá, mint Strutius. Először pozitív betűt metszett, melyből azután elkészítette az öntőmintát.
Javítás, vagy ahogy Abádi mondja, megigazítás alatt azt értjük, amikor a meglévő matricán tett korábbi módosításokat, mint például a bekarcolt mellékjeleket határozott vonalúvá tette.
Apró megfigyelések számos más módosítást tártak fel. Mindez azt bizonyítja, hogy Abádi Benedek megjelenése biztosítékot adott a munka sikeres befejezéséhez, a magyar könyvnyomtatás egyik csúcsteljesítményéhez. Nem éveket kellett várni, hanem alig egyet, miután megérkezett Sylvester János mellé az új nyomdászmester.
1541. január 26-án így egy Kocsi névre hallgató ifjú kilovagolhatott a sárvári vár kapuján, hogy elvigye urához, Nádasdy Tamáshoz a rejtek kincset. A kincset, mely tanúskodott kitartásról, kreativitásról, bátorságról, és ami a legfontosabb, a tudásról.
Sárvár elkezdte beírni magát a magyar művelődéstörténet aranykönyvébe.
Irodalom
Balázs János: Sylvester János és kora, Bp., 1958.
Kovács Miklós: Abádi Benedek. Nyomdász és prédikátor a reformáció hőskorában, Szeged, 2012.
Varjas Béla: A sárvár-újszigeti nyomda betűtípusai, Irodalomtörténeti Közlemények LXII (1958):2-3. 140-151.
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Fegyvergyűjteményünk első nagyobb egysége mintegy hat évtizeddel ezelőtt került az intézmény kezelésébe. Az egyes darabok a csaták világa mellett a mindennapokra is rávilágítanak. Most egy ilyen tárggyal ismerkedhetünk meg.
Főúri vadászat…Minden új év lehetőséget ad arra, hogy újrakezdjük a tavaly abbahagyott fogyókúrát. Hirdetések árasztanak el minket, rengetek módszert ajánlanak nekünk. Megnéztük, mi volt a helyzet ezzel kapcsolatban egy évszázaddal ezelőtt.
Mínuszok…Mi volt előbb: a nyuszi vagy a tojás? A válasz egyszerű: a tojás. Ez az ellipszis alakú, egyik végén kerekebb, a másik végén csúcsosabb forma világokat teremtett. A húsvéti ünnepkör nem létezhetne nélküle.
Jelképek erdeje…Miközben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben öntötték a szovjet címert, addig a kisboltok, bazárok néhány forintért Kossuth-címereket árultak. A sárvári múzeum gyűjteményében több mint száz ilyen kitűző található, műanyag, réz, porcelán, sőt csontból készült is. Az 1956 októberi forradalom egyik jelképe lett a Kossuth-címer.
Kossuth-címerek a forradalombanFegyvergyűjteményünk egyik érdekes darabja egy buzogány, melyet formai jegyei alapján tudunk meghatározni. Egykori tulajdonosáról sajnos nem tudunk semmit, mégis érdekes. A korabeli források is gyakran említik ezt a fegyvertípust.
Vasfegyver...„Jelképek erdején át visz az ember útja" – állította Baudelaire, amihez hozzátehetjük, ami a megismerés és értelmezés felé vezet. Esztétikus és elfogadható magyarázatot keresünk a természetben, a hitben, a fizikai és lelki síkokban.
Húsvéti jelképeink...
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15836 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.