Számolós blog következik. Részben távmunkában, de remélve, hogy hamarosan a múzeumban is találkozunk. A szőnyegen ülve egy olyan írással szeretnék búcsúzni a home office-tól, mely egy kicsit érzelgős, de a matematikát is becsüli.
Videókat nézek, karantén videókat. Némelyiken hatalmasat nevetek, némelyiket megkönnyezem. Tudtam, hogy érzelmes vagyok, könnyű kicsalni a könnyeimet, de nem tudtam, hogy képesek vagyunk ennyire közel kerülni a távol lévő másikhoz, mint az elmúlt hetekben. Egy-egy dal, nem profiktól, hanem tőlünk, amatőröktől, szívbe markoló érzelmeket vált ki belőlem.
És mi itthon nem vagyunk egyedül. Nem zártuk be a világunkat, nem zárkóztunk be a négy fal közé. Vannak, akik most tényleg magányosak, most élik át, mit jelent egyedül lenni. Magányosan. Amikor nem csörög a telefon, nem csönget senki, hogy megkérdezze, hogy tetszik lenni. Rajtuk most sokan segítenek, szervezetek, csoportok, egyesületek. Mást, valami teljesen mást élünk át. Ma egy beszélgetés nem rutin, jóval több annál, mint hogy vagy, mit csinálsz. Most minden szó számít, most minden mozdulatnak jelentősége van. Bezártakká váltunk.
Mindig ugyanarról beszélünk. Mikor lesz vége, mikor nyitunk és hogyan lesz ezután. Sokan dolgoznak, sokan nem. Vannak szerencsések, akik kapnak fizetést. Mások ezzel egyáltalán nincsenek így, munka nélkül vannak, csökkentett időben dolgoznak.
A home office, a távmunka lehet persze jó, el lehet gondolkodni az előnyein, feltárni, miként legyen a jövőben. De mégis egy valamit, valakit nem pótol. A munkatársakat, a vendégeket, a látogatókat, a sárvárit, a turistát, a vendéglőst, az úszómestert, a taxist, a teremőrt, a programszervezőt, a portást, a karbantartót, az újságírót, a recepcióst, a tanárt, a mérnököt, a diákot, a pincért, a könyvtárost, a büfést, a kutatót, a fotóst, a restaurátort, az igazgatót, az informatikust, a polgármestert, a gazdaságist, az óvónénit, a nyugdíjast, a gyógyszerészt, a masszőrt, a pizzaszállítót, a postást, a történészt, a múzeumpedagógust, a fogorvost, az államtitkárt, a jegyzőt, a festőt, a vízvezetékszerelőt. Nem pótol senkit, semmit. Nem pótolja a barátot, a munkatársat, a főnököt.
A home office arra jó, hogy elvonulva egy sarokban, magányosan dolgozzunk. Szükség van erre, főleg a kutatói, alkotói munka esetében. A távmunka az adminisztráció oldaláról indult el anno, elsősorban automatikus, rutinszerűen végezhető tevékenységek végzésére. Ma teljesen mást jelent és sokat is beszélünk majd arról, milyen feltételek mellett vezethető be rendszer szinten, azaz például az egyes múzeumokban.
Lassan itt a nyitás ideje, ami azonban nem jelenti azt, hogy minden visszaáll a régibe. A normalitásba. Vegyük először szemügyre, mit jelentett a bezárás. Mindig a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumról fogok írni a következőkben, de biztos vagyok benne, hogy ezeket a számításokat mások is elvégezték és hasonló eredményre, arányokra jutottak.
Az éves látogatószámunk 2019-ben megközelítette a 35 ezer főt. Öt százalékos emelkedést jelentett ez a tavalyelőtti esztendőhöz képest. Idén így közel 37 ezer fővel számolhattunk. Volna. Ráadásul az első két hónap adatait összehasonlítva a tavalyival, 20 százalékos növekedést látunk. Ugyanakkor ezzel óvatosan bánjunk, mert 2019 és 2018 közti időszak ugyanekkor 10 százalékot mutatott. A számok itt még alacsonyak az egész évhez képest.
Nem szeretném a határon túl matekozni a dolgot, de az előző esztendőkben a januári és februári adatok az egész év 7-8 százalékát tették ki. Így sejthető, hogy 2020-ban akár 40 ezer fő fölé is mehetett volna a látogatószámunk. Maradjunk azonban az óvatos becslésnél, a 37 ezer főnél.
Egy vendég az elmúlt évek alapján átlag 900,- Ft jegybevételt jelent. Ide számoljuk most a teljes és kedvezményes, illetve a díjmentes belépőjegyeket, a tárlatvezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások díját is.
Most nézzük a számokat. Tavaly, március második felében, illetve áprilisban több mint négyezer főre számíthattunk volna. Ez még nem tűnik súlyos veszteségnek, igaz 3,6 millió forint nálunk két havi téli fűtés díja. Ennyi volt a könyvbeszerzésünk tavaly és tavalyelőtt összesen. Egy teremőri éves fizetés és hozzá egy évvégi jutalom is kijöhet belőle. Ha így nézzük, már nem is olyan kis összeg.
Május erős hónap nálunk, az osztálykirándulások, múzeumpedagógiai foglalkozások ideje. Négy és félezer emberről mondhatunk le. Lényegében függetlenül attól, hogy kinyithatunk-e május közepén vagy nem. Osztálykirándulások nincsenek, a látogatás sem indul be olyan ütemben. Legfeljebb 10 százalékos számmal kalkulálhatunk, ha a múzeumok kinyithatnak a múzeumi világnapon, május 18-án. Milyen jelképes, hogy ez a nap az idén hétfőre esik, amikor a múzeumok általában zárva tartanak!
Menjünk tovább. Június. Hasonló a májushoz, egy húsz százalékos visszaeséssel. Július és augusztus az igazi szezon. A fő kiállításainkat ekkorra időzítjük, például tavaly a Herendi Porcelánmanufaktúra bemutatkozását. Idén a kávézásról, a csokoládéról és egyéb kedves élvezeti cikkekről rendeztünk volna kiállítást.
Sőt elkészült volna a Báthory Erzsébet életét, utóéletét elmondó kisebb méretű, de annál izgalmasabb állandó kiállításunk a torony második emeletén. Ráadásul a múzeumi éjszakára is nagy durranással készültünk. Fellépett volna Deák Bill Gyula. Egyszóval hegyekben áll a VOLNA.
A három hónap nekünk közel 15 millió forint bevételkiesést jelent csak a múzeumban. Némi, tegyük hozzá erős optimizmussal azt valószínűsítem, hogy a tavalyi látogatószám 20 százaléka jön be a nyári szezonban.
A sort még folytathatnám. Szeptember, október nagyjából a márciussal együtt álló hónapok, majd az év vége egy kicsivel több mint a február. Az iskolakezdés nem hoz az idén osztálykirándulást, a csoportos látogatások, az utazási irodák által szervezett utak sem kecsegtetnek jóval. Az egyéni látogatásra helyeződik a hangsúly.
Ha azzal számolunk, hogy szeptembertől a tavalyi látogatószám negyven százalékát elérjük, akkor az éves látogatószámunk nem haladja meg a 11 ezer főt. A legalább várt 37 ezerrel szemben brutális ez az eredmény, ha a januári és februári tendenciához mérjük, a 40 ezer feletti látogatószámhoz, akkor pedig siralmas.
Nincs mit takarni, rendkívül nehéz ez a helyzet. A saját bevétel, mely egy olyan helyzetben, amikor az önkormányzat bevételei is csökkennek, nagyon fontos. Akárhogy számolok, a legjobb esetben is a tavalyi év harmadára esik vissza a múzeum jegybevétele.
A legtöbb szektor helyzete nehézzé vált. A kulturális szektor közöttük van. Most itt az idő, hogy el kezdjünk lépni. Nem követelni, hanem közösen gondolkodni. Mindenki a saját sebeit nyalogatja, tervezi és keresi a lehetőségeket. Hamar kell azonban lépni.
Mihelyt lehet, a múzeumoknak nyitni kell. Nem várhatnak, mert minél később tárják ki a kapuikat, annál kevesebb lesz a lehetőségük. A pénzük. Minden múzeum mutassa meg magát. Kiáltson fel: Helló, itt vagyok! A turista hallja meg a hangunkat, dolgozzunk együtt a turisztikai szervezetekkel, a szállodákkal, a vendéglőkkel. Sok mindent újra kell építeni.
De talán még fontosabb most, hogy saját városunk, településünk polgárait szólítsuk meg: Ez a Te múzeumod is! Ami értéket képvisel, őriz, dolgoz fel, mutat be. Programot szervez, de közben műtárgyakat azonosít, vigyáz rá. Kutat és ismereteket terjeszt. Kérdeznek tőle és válaszol. Kérdez és válaszokat vár. Együtt lélegzik környezetével.
Most győzzük meg szűkebb és tágabb környezetünket arról, hogy a kultúra, a múzeum a harmadik hely, az otthon és a munkahely után. Az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a kultúra összeköt minket. Kultúra nélkül megőrültünk volna.
Fontos és nélkülözhetetlen a digitális jelenlét. A kutakodás a huszár adatbázisban, kalandozás a Sárvár Anno honlapon. Jó hallgatni a heti bejelentkezéseket a facebook oldalainkon. Több tízezren látták azokat. Mint ahogy weboldalaink látogatottsága sem esett vissza. Ez fantasztikus!
Találjunk ki új projekteket. Napok óta bennem is motoszkál valami új. Közben pedig munkatársaimmal már gőzerővel dolgozunk sok izgalmas terven.
Azonban! Fontos és nélkülözhetetlen az igazi, a valódi, a szemmel látható, a kézzel fogható, a lábbal léphető jelenlét is. Minden eszközzel dolgozzunk azon, hogy ne húzódjunk vissza a digitális térbe. Igazán rácsodálkozni mégiscsak ott lehet, ott a múzeumban. A díszteremben állva a freskókat bámulva. A huszárkiállításban az egyenruhák és szablyák előtt. A szalonsoron a bútorok között. A térképeket tanulmányozva, a porcelánokat és a különféle üvegeket csodálva.
Elfáradni is igazán nálunk lehet. Nálunk, a múzeumban. A termeket járva, vagy éppen sétálva egyre feljebb a torony tetejére. Beszélgetni is nagyon jól lehet nálunk. Nálunk, a múzeumban. Témát keresve és találva, majd jól megvitatva.
És a múzeumban, itt nálunk élhetjük át a legjobban azt az érzést, szembesülhetünk azzal, hogy mi lenne, ha ez az egész nem lenne. Nem lenne múzeum, nem lenne díszterem a freskóival, a huszárkiállítás a csákóival, a Carta Hungarica a térképeivel, a bajor kiállítás az ezüstjeivel, a szalonok a kályháival, az üvegtárlat Egressy Béni söröskupájával.
Ezért most közösen, mi, akik itt a múzeumban teljesítünk szolgálatot minden, az országban, a világban dolgozó múzeum munkatársaival együtt és Önök, Ti kedves vendégeink, most közösen együtt tehetünk valamit egy olyan intézményért, mely nélkül ez a racionális, túltervezett világ semmit sem érne.
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15801 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.