Az idei év kétszeresen is jelentős Sárvár sportéletében. 120 évvel ezelőtt, a Kerékpáros Egylet megalakulásával indult a szervezett sportolás a városban és az idén kerül átadásra a városi sportcsarnok, a Sárvár Aréna.
A Magyar Etimológiai Szótár meghatározása szerint a sport szó angol eredetű, amely szórakozást, kedvtelést, testmozgást jelent. Korábbi változata disport, amely az ófrancia se desporter, vagyis szórakozik kifejezésből ered. Végső soron latin származék, disportare: elvisz, azaz magát félrevonja, mármint a munkától, vagyis szórakozik, kedvteléseinek él. A kifejezés, ahogy maga a sportolás szokása is hosszú utat járt be a történelemben.
Felesleges talán említeni, hogy a testmozgás az emberiséggel egyidős, a zsákmány elejtéséhez, a nagyvadak előli meneküléshez ügyességre, fizikai állóképességre volt szükség.
Az ókorban már kifinomult testnevelési rendszerek léteztek, gondoljunk a négy évenként Olümpiában rendezett versenyekre.
A középkor és a kora újkor századaiban is elsősorban a fegyveres előképzéshez és az erőnlét fenntartásához járultak hozzá a gyakorlatok, a leendő katonáknak hat-hétéves koruktól meg kellett tanulniuk lovagolni, vívni, íjjal, lándzsával és más fegyverekkel bánni, akár úszni is. A paraszti világban a fiúk futásban, birkózásban, lándzsavetésben, íjászatban mérték össze erejüket, a városi polgárság pedig céllövőegyleteket működtetett.
A lovagi tornák, a török-magyar bajviadalok versenyek, megmérettetések voltak, ahol a felek számot adtak testi erejükről, tudásukról. A török kor neves végvári hősei, mint Thury György, Gyulaffy László és társaik is párviadalok során váltak hazánkon túl is ismertekké. A szintén kiváló katona, nagy erejű Fekete bég, Nádasdy Ferenc hadnagya, Sennyey Sándor egy párviadalon íjával terítette le ellenfelét, az oszmán béget.
A reformáció és a reneszánsz testkultusz terjedésével a testmozgás intézményesítésére való törekvés is egyre hangsúlyosabbá vált. Kötelező jelleggel végül 1868-tól lett az iskolai oktatás része a testnevelés.
A polgári sportélet kibontakozásának is a XIX. században lehetünk szemtanúi. A jelenség, ahogy a sport szó is, Angliából indult útjára. Széchenyi István ottjártában ismerkedett meg a sport fizikai erőnlétet, egészséget és közösséget fejlesztő szerepére. A gróf, aki maga is kiválóan úszott, a lóversenyek és az evezés meghonosításával szerzett el nem évülhetetlen érdemeket. A század második felének békeidőszakában aztán gombamódra szaporodtak el az országban a különféle sportágak művelését felkaroló egyletek, klubok. Nagy lendületet adtak a testmozgás népszerűsítésének az 1896-ban megrendezett első újkori olimpiai játékok, amelyet azóta is négyévente megrendeznek.
Az iskolai testnevelést leszámítva az első szervezett sportegylet Sárváron 1899-ben alakult. Nyilván korábban is voltak olyanok, akik szabadidejükben testedzéssel foglalkoztak, túráztak (a kirándulás is ekkor vált népszerű hétvégi tevékenységgé), céllövöldébe jártak, korcsolyáztak, lovagoltak (városunkban a hercegi család működtetett világhírű ménesistállót), de bejegyzetten elsőként a Sárvári Vasparipa (majd Kerékpáros) Egylet kezdte meg működését 1899. március 19-én. Kirándulásokat, versenyeket szerveztek, valamint a sportág népszerűsítését is célul tűzték ki.
Az értelmiségieket tömörítő szervezet volt az 1902 májusában felállt Sárvári Tenisz Társaság, de már korábban is írt a helyi újság a teniszezők sikereiről. Helyet a vár melletti Práterben (helyi nyelven Pláder) kaptak, és nők is részt vehettek a játékban.
A fürdés, úszás is sokakat vonzott volna, de ekkor még nem sikerült megoldani sem az uszoda, sem a Rábán strand kialakítását. Az utóbbira majd csak 1927 nyarán került sor a Városszépítő Egyesület tevékenységének köszönhetően.
Az olasz Silvio Pallicio vívómester 1900-ban indított vívótanfolyamot a városban, de sosem jött össze annyi tanítvány, hogy vívóklub alakulhatott volna. A városi elit tagjai (a bajor hercegek, Pleszkáts Imre, stb.) vadászattal múlatták az idejüket, de a hercegek rendszeresen lovagoltak és teniszeztek is.
A szélesebb néprétegek körében hamar nagy népszerűségre tett szert az Angliából származó futball, azaz becenevén a foci. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a gyerekek sintérezést játszottak szőrlabdával, amikor az egyikük valódi focilabdát hozott, amit azonnal ki is próbáltak. 1913 áprilisában jött végül létre Sárváron is első csapat, a Sárvári Egyetértés Football Club, Masát Mihály hercegi uradalmi jószágkormányzó patronálásával, aki az uradalom területéből a Cigányrétet bocsátotta a focisták rendelkezésére. Az első eredmények nem voltak bíztatóak, a Celldömölki Ifjúsági Football Clubtól 1:0-ra kaptak ki, majd a Szombathelyi Kereskedelmi Alkalmazottak futballcsapata verte meg őket 6:0-ra. Június 1-jén már 0:0-ás döntetlent játszottak a Szombathelyi Kerékpár Egylet focistáival, majd egy héttel később Tiszler góljával 1:0-ára verték a kőszegi csapatot. A Sárvári Járási Hírlap rendszeresen és részletesen számolt be a mérkőzésekről, olvashatjuk, hogy a májusi mérkőzéseken a friss sárvári csapat még összehangolatlanul, kapkodva játszott, a júniusi meccsekre sokat javult a játékuk. Külön kiemelik Molnár Dezső közép- és Sárvári Zoltán jobbhátvéd jó szereplését és a kapus remeklését. A meccseket már az első időkben közel ezren nézték végig.
Az első világháború idején azonban a férfiak jó részét behívták katonának, a focipálya helyén kórházbarakkok létesültek. A sportegyesületek működése leállt.
A sportélet újraéledésére a Tanácsköztársaság hónapjaiban került sor. 1919. március 23-án megalakult a Sárvári Sport Egyesület, amelynek focistái Szombathely, Celldömölk és Kőszeg csapataival mérkőztek. A Sárvári Vasasok labdarúgó csapata csak rövid ideig létezett, a két csapat találkozóján a Sport Egyesület 4:1-re verte a Vasasokat.
1919 őszén, a tanácskormány bukást követően megalakult a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet), amely országos szinten létrehozta sportszervezetét. A polgári iskola területén futballpályát építettek, de lőtér is működött. Hettyéssy Jenő vezetésével megalakult a Polgári Lövészegylet, maga Hettyéssy is számos díjat tudhatott magáénak.
Újraalakult a teniszegylet, valamint 1924-ben végre létrejött a Vívóegylet is. Korchmáros István vezetésével működött a Törekvés Sport Egylet. A helyi leventeegylet a fiatalság katonai felkészítését célozta meg, sportpályáján, a Berzsenyi Dániel utca végén rendszeresek voltak a sportesemények, tornabemutatók. 1927-ben a járás csapata komoly sikereket ért el az országos versenyen. Futásban, váltófutásban, gerelyhajításban, magas- és távolugrásban, súlylökésben, céllövészetben és szabadgyakorlatokban, vagyis elsősorban az atlétikai számokban mérkőztek meg. 1927-ben polgári sportkörként alakult meg a Sárvári Atlétikai Club. Ebben az évben nyitotta meg kapuit a sárvári fürdő is a Rába folyón 40 kabinnal. A strand hamar olyan népszerűségre tett szert, hogy „egy kabinba hat embert kellett tenni”. Augusztus 14-én már többfajta úszásmódban rendeztek versenyt.
A cserkészszövetség 1921-es megalakulásától kezdve a tagok kirándulások során ismerték meg a hazai tájak jelentős részét.
A tekézés is megtalálta a maga rajongóit, a kerékpáros egylet ugyan nem támadt fel, de a Tour de Hongrie versenyzői 1933-ban Sárváron is keresztülkerekeztek nagy érdeklődést keltve. A teniszezők a 30-as évek elejére a megye legjobbjaivá váltak. A labdarúgás népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a helyi újságokban a sportrovat szinte kizárólag a focisták eredményeit sorolja. 1937. október 3-án a Sárvár Vidék úgy jellemzi a Sárvári Sport Egyesületet, mint „kitűnő fejlődésben lévő” csapat. A Szombathelyi Torna Clubot verte meg ekkor 3:1-re.
A háborús pusztítás tönkretette a sportélet infrastruktúráját, a pályák is romokban hevertek, felszerelés sem volt. Ennek ellenére 1945 júliusában a sárváriak már labdarúgó mérkőzést játszottak a szovjet katonák ellen és 3:2-re győztek. Augusztusban pedig újjáalakult Tipsits József városbíró vezetésével a Sárvári Sportegyesület. A továbbra is népszerű futballon kívül a sakk, az asztalitenisz vagy a röplabda is meghonosodott, sőt, a kézilabda is tért hódított, 1949-ben a sárvári lányok a szombathelyiek csapatával mérkőztek.
A kommunista hatalomátvételt követően a sport is az állampárt szolgálatába állt. Az üzemekben, vállalatoknál, iskolákban sorra alakultak a sportkörök, amelyek mindegyike létrehozta a saját válogatott csapatát. Az úttörőszövetség keretében is foglalkoztak a testi neveléssel. Rendszeresek voltak a tömegsport-rendezvények, mérkőzések, tornaünnepélyek a városban. A Kinizsi a Cukorgyár, a Traktor SE a mezőgazdasági dolgozók, a Bástya Sportkör pedig a pedagógusok, egészségügyi és tanácsi dolgozók sportolni vágyóit tömörítette, de a gimnáziumnak is volt diáksportköre. A Bástyában például labdarúgást, asztaliteniszt, tornát, atlétikát, majd birkózást is lehetett művelni.
1963-ban a Hűtőgépgyár, majd a Vagongyár dolgozóival alakult meg a Vasas Sportkör, amely labdarúgás, teke, sakk, női kézilabda és birkózás szakosztályokat működtetett. A Kinizsiben ezek mellett atlétika és természetjárás is szerepelt a repertoárban. A Természetbarát Szakosztály tagjai szinte az egész országot bejárták.
A várossá avatási ünnepségek (1968 augusztus) során sportmérkőzések is zajlottak, amelynek a csúcspontja augusztus 20-án a Kinizsi és a Ferencváros labdarúgóinak találkozója volt. A korabeli sajtó hétezerre tette a meccsre kilátogató nézők számát. A Csónakázó-tó mellett felépült a szabadidőpark tenisz-, labdarúgó-, kosárlabda-, röplabdapályákkal és pingpongasztalokkal. A tavon a horgászat mellett csónakázni, vízibiciklizni, télen pedig korcsolyázni lehetett.
A Kinizsi labdarúgóinak az NB II. osztályába sikerült magát felküzdenie. A gimnáziumban a 70-es évek elején alakult kosárlabdacsapat, amely a későbbi évtizedekben is szép sikereket hozott a városnak. Hasonlóan jó eredményeket mutathattak fel, bajnokságokat nyertek a városi kézilabdások.
A rendszerváltást követően a sportkörök átszerveződtek. A Cukorgyár Kinizsi Sportegyesülete helyén megalakult a Sárvári Kinizsi Sportegyesület. A belőle kivált labdarúgók előbb Sárvári Futball Club néven alakítottak egyesületet, majd ez az ezredfordulón összeolvadt a Sárvári Vasassal. A Flextronics kosárlabdacsapata az NB I. osztályába is bekerült.
2009-ben 24 sportszervezet működött a városban. A már ismert sportágak mellett megjelentek a hagyományőrző íjászok, a petanque-osok, a keleti küzdősportok képviselői, ismét vannak teniszezők, vívók, sakkozók és lovasok.
Az infrastruktúrában is jelentős változások történtek. Az évtizedek során minden iskola sportcsarnokot kapott. Napjainkra felépült az egykori téglagyár helyén, a volt leventepálya szomszédságában a város Sport és Kulturális Központja. Itt kézilabda, kosárlabda, röplabda, futball, futsal, asztalitenisz, karate, kick-boksz versenyeket lehet tartani. Fallabda- és tekepálya, fitnessterem és karate- valamint birkózótér is kialakításra került.
2011-től évente többször is megrendezésre kerül a „Mozdulj, Sárvár!” elnevezésű programsorozat, amelyben bárki részt vehet, és különböző versenyszámokban méretheti meg magát. A város sportélete ma is élénk, számos siker tanúsítja ezt. Nemzetközi és hazai bajnokságokon a legkülönfélébb sportágakban szereznek kiemelkedő eredményeket a sárváriak.
Végül érdemes megemlíteni két sárvári születésű olimpiai bajnokunkat. Zimonyi (Zverzsina) Róbert 1948-ban még magyar színekben evezős sportágban olimpiai bronzérmet szerzett, majd az USÁ-ba emigrálva 1964-ben az amerikai nyolcas tagjaként nyert aranyérmet Tokióban. Hegedűs Csaba, a 100. magyar olimpiai aranyérem megszerzője 1972-ben, Münchenben kötöttfogású birkózásban állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A 120 évvel ezelőtti nehézkes kezdetek után Sárvár szó szerint is felküzdötte magát az sport élvonalába, bizonyítva a helybeliek kitartását, szorgalmát és közösségi szellemét és a rendszeres mozgás iránti igényét. Még télen is…
Irodalom
Máthé Csaba: Sárvár sportja a kiegyezéstől napjainkig. 1981. (Kézirat)
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Földes Éva – Kun László – Kutassi László: A magyar testnevelés és sport története
Kiss László: Sárvár sportja a rendszerváltástól napjainkig (1990-2010). Sárvár, 2010.
Csapó Tamás (szerk.): Sárvár fejlődése a rendszerváltozástól napjainkig. Sárvár, 2010.
Czeglédi Lajos – Csonka László: A sárvári kézilabdázás 50 éve. Sárvár, 2015.
történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.
szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15950 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.