Sárvár 1848 tavaszán

Pesten ezrek, tízezrek vonultak az utcára és vértelenül kivívták a reformokat. Az utcákon ünneplő és izgatott emberek üdvözölték a forradalmat. A bécsi udvar meghátrált, kormányt nevezett ki Batthyány Lajos vezetésével. Nemzetőrségeket szerveztek a városokban, májustól már a magyar honvédség felállítása is megkezdődött, a külföldön szolgáló magyar katonákat hazahívták. Az egész ország ujjongott, lázban égett. Vagy mégsem?

A korabeli leírásokból és az utókor értékeléséből úgy képzelnénk, hogy az emberek otthagyták munkahelyüket, földjüket, felcsaptak huszárnak, honvédnak, nemzetőrnek, mindenki elfelejtette kicsinyes ügyes-bajos problémáit és egy emberként állt a barikádokra.

Sárvár 1848-49. évi tanácsülési jegyzőkönyveit forgatva első olvasatra azonban nem ez a kép tárul elénk. Csak ritkán köszönnek vissza a nemzeti lelkesedés hangjai, a háborúban beállt politikai és katonai változások, kevésszer találkozunk olyan pontokkal, amelyből érzékelhetjük, hogy ekkoriban az ország élet-halálharcát vívja. A sárváriak a harcok idején is élték mindennapi életüket. De mégsem zavartalanul. A háború időnként beleszólt a hétköznapokba, ahogy ez időnként a jegyzőkönyvek lapjain is felsejlik. Ezen sorok segítségével betekinthetünk Sárvár 1848-49-es pillanataiba.

A mezőváros évszázadok óta április 24-e környékén tartotta meg éves tisztújítását. 1848-ban Nemes Sándor választott polgármester állt a település élén, akinek munkáját a szintén választott jegyző, pénztáros és adószedő, valamint a belső és külső tanácsosok, illetve a tizedesek, azaz a lakosság és a tanács között kapcsolatot tartó személyek segítették.

1848. március 3-án Pozsonyban Kossuth Lajos nagy beszédben alkotmányt követelt a Magyar Korona országa mellett a Habsburg Birodalom osztrák felének is. Hat nappal később Sárváron a tanács a jánosházi illetőségű, izraelita vallású Baur Borbálának a sárvári Liebentsits Miklós elleni panaszát tárgyalta. A világ- és országos események mintha meg sem történtek volna.

A következő ülést már a pesti forradalmat követően, március 18-án tartotta a város. Nyoma sincs a fővárosban történt megmozdulásnak, a tanács öröklési és tartozási ügyekben hozott döntéseket.

Ezzel szemben március 25-én már érzékelhető, hogy valami történt. „Az éjjeli bátorság [értsd: közbiztonság] fenntartásáért a Közönséges Polgárság határozata szerént minden Polgár személyében köteleztetett az éjjeli őrállásra, oly fenyíték alatt, hogy aki vagy hanyagsága miatt elmaradna vagy cselédjét küldené 4 fra [forintra] büntettessék. Kivéve azt, hogy ha hon nem léte miatt vagy öregség és betegség miatt nem mehetne. Azon esetben vagy kölcsön más Polgárt küldhet vagy helyette polgárt is fogadhat, de cselédjét soha sem küldheti. Az özvegy nők ellenben kivetetetődnek a személyes meg jelenésből, kik házzal bírnak, kik ha helyettük polgárt nem küldhetnek féléjjeli őr állásért 30 K [krajcár] váltót tartoznak váltságul fizetni.” – jegyezték fel a városi tanácsban. A tanács a rendfenntartásra minden polgárt kötelezett, ezzel tulajdonképpen Sárváron is felállt a nemzetőrség. A következő pont már magáról az éjszakai rend fenntartásáról rendelkezett.

De a mindennapi örökösödési, birtokjogi, tartozási ügyek sem maradhattak el. Aztán április 8-án: „A közönséges Városi Polgárság meg egyezésével – miután a közbátorság nem csak benn valók [é.: helybeliek] által, de még vidékről bé jött szándékozóktól is (nevezetesen Csényei helységből öszve sereglett és nagy számmal étszakán a városba lopódzott all nép osztály [azaz: alsóbb néposztály] által) háborgattatott, elhatároztatott, hogy védelem fegyverek vetettessenek, melynek meg vásárlására Stieder Károly vasáros úr kérettetvén meg, Bécsbe küldetett.” A nemzetőrséget – vagy pontosabban a polgárőrséget – tehát áprilistól kezdve fegyverekkel is ellátták. Az is kiderül, hogy a zavaros időket kihasználva sokan engedtek aljasabb ösztöneiknek. A liberális reformok nyomán egyes, korábban elnyomott néprétegek (iparosinasok és –legények, jobbágyok) kívántak eleget venni korábbi sorsukért.

Ugyancsak 8-án egy zsidó fiút, Lichtschein Márton fiát, Józsit azért utasított ki a városból, mert az tréfából illetlen kifejezésekkel illette Révy Ferenc csizmadia mestert. Tapintható vált a zsidóellenesség, amely súlyosabb következményekkel is járt. A polgárok követelni kezdték, hogy a „csalárd uzsoráskodásuk” miatt sok ember elszegényedéséhez hozzájáruló zsidóságot tiltsák ki a városból. A tanács eleget tett a kérésnek és Szent Mihály napját (szeptember 29.) követően minden lakosnak megtiltotta, hogy zsidót bérlőként befogadjon, a már bent lévőket pedig eltávolításra ítélte. A zsidók ugyanis 1840 óta bárhol letelepedhettek az országban. De 1848 tavaszán az ország több pontján is zsidóellenes pogromok zajlottak, nyilván Sárvár keresztény polgárságát is ez bátorította fel. Voltak atrocitások a megyében több helyen is. A sárvári rendelkezés azonban csak két hétig volt érvényben.  Április 28-án felfüggesztették a kiűzésre vonatkozó rendeletet. Az áprilisi törvények nem tartalmaztak a zsidóságot korlátozó rendelkezéseket, ezért az 1840. évi XXXIX. törvénycikk maradt érvényben, tehát a zsidók szabad letelepedését nem korlátozhatták a városok. Emellett a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány kormánybiztosokat küldött ki a nyugati megyékbe, akik karhatalommal nyomták el a zsidóellenes atrocitásokat. Sárvár is kénytelen volt meghátrálni.

Május 1-jén megtartották az elöljáró-választást, ekkor már hivatkoztak az 1848. évi XXII. törvénycikkre (hibás bejegyzés, a városi tisztújításról a XXIII. törvény rendelkezik), és ismét Nemes Sándor nyerte el a polgármesteri tisztet. A városban kissé megnyugodtak a kedélyek, újra előtérbe kerültek a helyi ügyek. Viedeman Pálné (akkori írásmóddal Pálnő) Tóth György csecsemő árváját magához fogadta, de ahhoz szegény volt, hogy megfelelő ellátását biztosíthasson neki. Az elhunyt örökségéből a város 75 forintot rendelt a kicsi ellátására, a többit a másik négy árva között egyenlően osztotta el. Egy héttel később az elöljáróság 40 forint egyszeri adót vetett ki, amelyet az árvák nevelői között osztottak el egyenlő arányban. Ritter János azt panaszolta, hogy rétjét titokban kaszálták, a tolvajokat elfogták, a város 8 forint büntetést rótt ki rájuk. Pajtsits Miklós volt téglafelügyelő (a városi téglagyárhoz választott felügyelő) elszámolása nem volt rendben, ezért őt 1500 tégla és 550 cserép árának megtérítésére utasították.

Az országos események látszólag csak lassan fejtették ki hatásukat. A mezőváros mintha mozdulatlanságba dermedt volna, élte mindennapjait, a városi tanács szokásos ügyekben hozott döntéseket. Mégis alig telt el tíz nap, már a nemzetőrség megszervezéséről intézkedtek, sőt fegyverek kiadását is elhatározták. Az országos rendelkezések még csírájában elfojtották a zsidóellenes hangokat. Végül már az új törvények alapján a város tisztségviselőit is újraválasztották. Sárvár is, a kor ritmusának megfelelően csatlakozott a márciusi események nyomán kialakult és folyamatosan alakuló forradalmi Magyarországhoz.

Irodalom

Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára. V.K. 68/b/6. Sárvár mezőváros iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. 1846-48 és 1848-56.

Söptei István: Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc helyi eseményei. Az önkényuralom évei. In.: Uő. (szerk) Sárvár története. Sárvár, 2000.

Hermann Róbert: Antiszemita atrocitások az 1848-1849-as forradalom és szabadságharc időszakában

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!