Polczer (Pásztóy) Dezső
Károlyházapuszta, 1875. január 9. – Budapest, 1935. július 28. Sárvári főszolgabíró.
A Vas és Veszprém megyék határán fekvő, ma Kamondhoz tartozó Károlyházapusztán született. Szülei Polczer Ferenc és Kostyán Mária. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen és Budapesten végezte, ezt követően Pozsonyban és Budapesten jogot hallgatott. Miután végzett, a budapesti ítélőtáblára nevezték ki gyakornoknak. Amikor édesapja meghalt, hazatért celldömölki birtokára, ahol két évig gazdálkodott.
1904-ben vármegyei szolgálatba lépett, és közigazgatási gyakornok lett rövid megszakítással 1908-ig. Ekkor a celldömölki járásba került, ahol 1910-től tiszteletbeli szolgabíró, két év múlva a németújvári járásban szolgabíró lett. 1918 szeptemberétől töltötte be ez utóbbi körzet főszolgabíróságát. Egyes méltatások szerint igazságos, egyforma mértékkel mérő módon igazgatta a rábízott többnyelvű járást. Az osztrák megszállás után mégis el kellett hagynia Németújvárt, ahol ráadásul hazafias magatartása miatt súlyosan bántalmazták is.
Körmenden állapodott meg, de megtartotta németújvári főszolgabírói címét. Guary Leó nyugdíjazását követően kapta meg a sárvári járás főszolgabírói méltóságát. 1922-től kezdve haláláig működött Sárváron, ahol bölcs, békeszerető és kötelességtudó elöljáróként látta el hivatalát.
Hivatali működését nagyrészt a gazdasági gondok, a nyomor és szociális problémák nehezítették. Polczer számos akciót szervezett a szegények és éhezők megsegítésére, valamint humanitárius intézményeket hívott életre. Nagy szerepe volt a tüdőgondozó felállításában, a kórház felújításában és modernizálásában. E területen végzett kiemelkedő munkásságát a belügyminiszter 1934-ben magas kitüntetéssel ismerte el.
„Számos gazdasági, kulturális és szociális intézményben tevékenykedett és majdnem valamennyi ilyen sárvári egyesületnek vezetője is volt. Hivatalában széleslátókörű ténykedést fejtett ki, akár az utak rendbehozásáról, akár az egyes közületi háztartások egyensúlyban tartásáról volt szó.” –írta róla a Sárvári Élet című lap. A hősi szobor felállításában is érdemeket szerzett, támogatta a leventemozgalmat, és elnöke volt a Sárvári Dalos Egyletnek.
1934-ben magyarosította nevét Pásztóyra. Németújvári működése alatt nősült meg, Sövegjártó Johannát vette feleségül, ezzel rokonságba került a vármegye akkori agilis, rendkívül széleslátókörű alispánjával, Herbst Gézával is. Egy gyermekük született. A magyaron kívül a német nyelvet bírta, ennek különösen németújvári tevékenysége idején vette hasznát.
1935 nyarán epehólyag-műtéten esett át, és bár állapota javulást mutatott, július 28-án májdaganatban elhunyt. Sárvári búcsúztatásán, majd celldömölki temetésén megjelentek a megye méltóságai a főispánnal, Ostffy Lajossal az élen. Sárvárt a képviselőtestület Magyarász Flórián helyettes városbíró vezetésével, illetve az egyesületek, szervezetek, intézmények, gazdasági társaságok vezetői képviselték a temetésen. A celldömölki családi sírboltban helyezték örök nyugalomra a kiemelkedő munkásságáért és megnyerő személyiségéért általános elismerés övezte főszolgabírót. (szg)
Irodalom
Halász Imre (szerk.): Vas megyei fejek. Szombathely, 1930.
Pásztóy Dezső dr. utolsó útja = Sárvári Élet. IV. évf. 6. szám 1-2. o.
Huszár Mihály: Pásztóy Dezső emlékének = Sárvári Mi Újság. II. évf. 7. szám 1. o.
Pásztóy Dezső dr. = Sárvári Mi Újság. II. évf. 7. szám 2. o.
Örvendetesen javul Pásztóy Dezső dr. főbíró állapota = Sárvári Élet. IV. évf. 5. szám 1. o.
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.