Keresés a weboldalon

Payr Sándor

Pápa, 1861. február 25. – Sopron, 1938. január 30. Evangélikus lelkész, egyetemi tanár, egyháztörténész

Payr Sándor

Payr Sámuel és Feigl Erzsébet iparos szülők gyermeke volt. Nagyapja, a balfi lelkész hatására választotta a teológiai pályát. Előbb Pápán végezte az iskoláit, a gimnázium végeztével a soproni teológiai főiskolára iratkozott be 1881-ben. Ezután egy évet a baseli egyetemen is tanult. Karsay Sándor püspök 1886-ban avatta lelkésszé, ezt követően Sárvárra került segédlelkésznek. 1886 szeptembere és 1887 márciusa között tartózkodott a városban, ezután Győrbe távozott, ahol Karsay püspök mellett volt segédlelkész.
1888-ban megválasztották a pusztavámi (Fejér vm.) lelkészévé, ahol megszakítással nyolc évet töltött. Közben tanárnak hívták a soproni teológiai akadémiára, de ő rövidesen visszatért a lelkészi hivatásához. 1896-ban Pápára került Gyurácz Ferenc püspök mellét titkárnak, aki lelki atyjává, barátjává vált a nálánál sokkal fiatalabb lelkésznek. Payr később életrajzot írt egykori mentoráról.
Végül 1899-ben került a soproni teológiai akadémiára, mint az egyháztörténet tanára. Nyugdíjazásáig, 1930-ig itt tanított, pedig 1916-ban jelölni akarták Gyurácz püspöki utódjának, ő azonban nem vállalta. Amikor 1923-ban a Pozsonyból menekült és Pécsre helyezett Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karát Sopronban felállították, Payr az egyetemes keresztyén egyháztörténet első rendes tanárává vált. Bár doktorátust nem szerzett, 1929-ben a Debreceni Egyetem kiemelkedő tudományos munkásságáért a teológia díszdoktorává avatta. Hetvenötödik életévének betöltésekor pedig Horthy Miklós kormányzó tüntette ki.
Tagja volt a Luther Társaságnak és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak is. Rendkívül szorgalmasan kutatta az evangélikus egyház történetét, lelkészekről, a protestantizmust támogató nemesekről (Zvonaricsok, Magyari István, Nádasdyak, Ostffyak) írt életrajzokat, de foglalkozott a vallási énekekkel, a pietizmussal, a flacianizmussal és Sopron egyháztörténetével is. Legnagyobb munkájának a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története című monográfiája tekinthető. Munkatársa volt a Harangszó című folyóiratnak.
A Nádasdyakkal kapcsolatos publikációiból érdemes megemlíteni: Magyari István és Báthory Erzsébet (Protestáns Szemle 1912.), Révay Judit, a hitehagyott Nádasdy Ferenc édesanyja (Protestáns Szemle 1913.), Protestáns volt-e Nádasdy Tamás? Egyháztörténeti értekezés (Protestáns Szemle 1914), Nádasdy Tamás grófék házatája. Családi kép a XVI-dik századból (Bp., 1895.), Kanizsai Orsolya élete (Bp., 1908.), Nádasdy Tamás gróf családi öröme. Egyházi énekfordítások (A mi Otthonunk 1894.), Csepreg utolsó evangélikus prédikátorai (Jó Pásztor 1899.), Nádasdy Ferkó, a bécsi diák (Jó Pásztor 1903.), Az evangélikus Csepreg pusztulása (Protestáns Szemle 1898.) vagy A régi tanító világ emlékeiből, a sárvári tanítófizetés a Nádasdy grófok idejében (Evangélikus Népiskola 1894.) című munkákat.
Lefordította Hans Sachs versét, A wittenbergi fülemilét.
Jelentősebb munkái még: A magyar pietisták a XVIII. században (Bp., 1898), A soproni evangélikus egyházközség története (Sopron, 1917), A magyar protestáns gályarabok (Debrecen, 1928.), Fábry Gergely, dunántúli evangélikus püspök és az 1751. évi vallási zavargás Vadosfán. Egyháztörténeti monografia. (Bp., 1894.), Kőszeg és vidéke evangélikus egyházunk történetében (1904.), Luther és a magyarok (Bp., 1930.), illetve Gyurátz Ferenc életrajza (Sopron, 1931.) (szg)

Irodalom
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.
Dr. Wiczián Dezső: Payr Sándor 1861-1938. In.: Soproni Szemle. 1938. 3. szám
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/p/p19368.htm


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15229 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H