Para a digmaváltástól I.
Egy lépés előre, de nem kettő hátra

2012.11.30
Múlt héten a sárvári Képviselő-testület elfogadta a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum Alapító okiratát, melynek jelentősége nem túlbecsülhető. Egy új korszak kezdődik az ország sok múzeumában. Érdemes konkrét kérdéseket felvetni, illetve konkrét válaszokat keresni. Blogunkban is erre törekszünk. Beszélgessünk együtt!
A megyei múzeumi szervezetekhez tartozó múzeumokban, azaz a tagintézményekben ezekben a napokban végéhez közelednek a tárgyalások. Az érintett önkormányzatok elfogadták vagy hamarosan elfogadják a január elsejétől kezelésükbe kerülő intézmények alapító okiratát. December 15-ig az érintett felek aláírják azt a megállapodást, mely rögzíti, hogy az elmúlt egy évben állami, korábban pedig megyei önkormányzati fenntartásban lévő múzeumok a települési önkormányzati kezelésébe kerülnek. Mindezzel lezárul egy fél évszázados működési struktúra, a megyei múzeumigazgatóságok története. A magyar múzeumok történetében egy új korszak kezdődik. A sajtóban, a szakmai fórumokon elsősorban a megyei múzeumigazgatóságok központi múzeumáról esik szó, kevésbé esik fény viszont azokra a tagintézményekre, melyek nem a megyeszékhelyeken működnek.
Az átalakulás módjáról, a magyar múzeumügy helyzetéről, az átalakítás mozgatórugóiról kell majd beszélnünk, szakmai és baráti beszélgetéseket folytatnunk, azonban most másnak van itt az ideje. Közel kétszáz intézmény munkatársainak, vezetőinek a következő esztendőkről kell elgondolkodniuk, meghatározni azokat az irányokat, melyek akár újabb fél évszázadra meghatározzák az egyes, már valóban önállóan teljesítő múzeumuk sorsát. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kitaláljuk, vajon milyen kiállításokat rendezünk, milyen rendezvényekkel szólítjuk meg jövőbeni közönségünket, melyik gyűjteményünket dolgozzuk fel, hogyan javítunk a raktári helyzeten, és még számos fontos kérdést lehetne sorolni. Sokkal többről van szó. Mégpedig azokról az alapelvekről, még ha idegenkedünk is a kifejezéstől, nevezhetjük ezeket politikának is, melyek mentén éppen az előbb csak példaként említett kérdésekre is választ tudunk adni. Nem a költségvetés, nem a munkaterv, nem a pályázati tevékenység az a kiindulópont, mely meghatározza a múzeumok jövőjét, hanem azoknak az alapelveknek a rögzítése az elsődleges, melyek alapján az egyes intézmények felelősen és vállalhatóan képesek kialakítani tevékenységük kereteit.

Senki nem tudja, hol találja a bölcsek kövét, de az elkövetkező hónapok során nem kerülheti meg egy újjáalakuló múzeum sem a kérdést, vajon hogyan tovább. Gondolkodjunk közösen, együtt mindazok, akik múzeumban dolgoznak, akik múzeumokat látogatnak, és azok is, akik csak távolról szemlélik ezt a csodálatos valamit. Mielőtt elkezdünk pénzről beszélni, szőjünk álmokat, lépjünk ki a napi rutinból. Merjük kimondani azt, hogy mit szeretnénk, és írjunk egyes szám első személyben.
Néhány évvel ezelőtt a szerencsének is köszönhető, hogy ott lehettem Szentendrén a múzeumigazgatóknak szóló akkreditált képzés első csoportjában. Sok mindent tanultam ott, de ha megkérdeznék, mi volt a legfontosabb, amit továbbadnék, egyértelműen azt felelném, hogy bátran mondjuk ki, mit is szeretnénk. Ha ezt megtettük, van egy olyan irány, mely felé minden tevékenységünk, minden lépésünk tart, akár tudatosan, akár nem. 2010 vége felé készítettem el a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fejlesztési koncepcióját, melyben először írtam le bátran, hogy miért is dolgozunk a következő években. A mondat talán fellengzősnek hangzik, talán elnagyoltnak, szerintem mégis a legpontosabban fogalmazza meg, milyen célt jelöltünk ki. Tehát.
Szükséges egy olyan fejlesztés megalapozása és megvalósítása, melynek eredményeképp a Nádasdy Ferenc Múzeum a régió meghatározó kulturális intézményévé válik.
Ez az a cél, mely meghatározza a sárvári múzeum működését, ennek mentén alakítjuk a múzeum tevékenységét. A következő időszakban, de nem feltétlenül rendszeres időközökben tehát több szempontból szeretném bemutatni, mit is gondol egy területi múzeum vezetője saját intézményének jövőjéről.
Ha kedvet éreznek hozzá, kapcsolódjanak be hozzászólásaikkal, kérdéseikkel, vitázó kedvükkel, hiszen csak is közösen vagyunk képesek élni egy olyan lehetőséggel, mely most megadatott nekünk.
Kezdjünk el beszélgetni! Érdemes.