A divat napjainkban évszakonként változhat. Divatlapok, divatbemutatók, divattervezők adnak iránymutatást abban, hogy mi a trendi, mit kell viselnünk ahhoz, hogy csinosnak, jól öltözöttnek tűnjünk. Mi volt a helyzet Nádasdy Tamás udvarában?
A XVI. században média nem volt, de Nádasdy Tamás sárvári udvartartása is ügyelt a megfelelő ruházkodásra. A levelezések, számadások segítenek minket eligazodni az öltözködés területén. A jól dokumentált ügyvitelnek hála betekintést nyerhetünk a nádori udvartartás tagjainak ruházkodásába. Megtudhatjuk, milyen ruhadarabokat húztak magukra, ügyeltek-e a tisztálkodásra, tisztaságra, mit hordtak az épületben és mit a szabadban, és milyen anyagokat használtak ruháik elkészítéséhez.
Kezdjük az alap(anyag)oknál!
Talán mondanunk sem kell, hogy az olyan anyagok, mint a műszál, a farmerszövet, a dzsörzé, a tweed és társai a korban nem léteztek. A leggyakrabban a len- vagy kendervászon, valamint a posztó volt a ruházkodás alapanyaga. A posztónak is számos változata volt, a származási hely többnyire minőséget is jelölt. 1544 júniusában Velikén a supicához (menteszerű felsőkabát) vettek a drágább purpiánból szürke és az olcsóbb londoniból veres színben. A feltehetően testes Nagy Horváth Jánosnak 80 dénárból sem került ki nadrágnak való posztó, újabb 8 dénárt kellett neki adni, „mert az mennyit adtam volt, nem vehette azon meg”. A bergamói eredetű purgomál (amellyel Dobó is megjutalmazta vitézeit Egerben) is a drágábbak közé tartozott, Zoltán Imre számtartó deák 6 vég purgomálért 4 forintot fizetett ki. Stametből készült Nádasdy kapcája, a hozzávaló anyag 1 forintba került. (Az árarány kedvéért jegyezzük meg, egy gyalogos katona havi zsoldja 2 forint, a lovasé 3 forint volt ekkoriban.) A közepes árkategóriájú karasia és a „lörömberger”, azaz nürnbergi ugyancsak használatos volt a sárvári udvarban. Az udvari ifjaknak, inasoknak az olcsóbb londoniból varrtak ruhát. Bélésre, még az uraságnak is a legolcsóbb velez került, egy nadrághoz való másfél rőfért 12 dénárt adott ki Imre deák. Ugyancsak az olcsóbb hernácból vásároltak Orsolya asszonynak 1547 őszén.
Az udvari szolgálatot teljesítőket is Nádasdyék ruházták, 1558 nyarán az idősebb legények sárga posztóval bélelt kék karasiadolmányt, illetve ugyanilyen vagy a rosszabb kenturából készült nadrágot, a fiatalabb apródok és a ház körüli munkát ellátók pedig vörös kenturából készült dolmányt és nadrágot kaptak. Az árvagyerekeket szőkés mintájú boroszlói posztóval, Csáky Lászlót vörös stamettel ruházták fel. 1593 februárjában Nádasdy Ferenc udvari és katonai alkalmazottainak posztót osztott.
A posztón kívül használatos volt Sárváron a tafota (egyfajta selyemszövet), 2 rőfje (1 rőf kb. 62 cm) 1 forintnál is többe került, de Giczy János uram, Nádasdy udvari vitéze a keresztelőn nem jelenhetett meg akármilyen öltözékben, kénytelen volt megvásárolni. Szoknya szegésére bársonyt, atlaszbársonyt használtak. „Vetessen kegyelmed aranyat és atlaszselymet, jót, vereset és szederjést, ki az színét megtartsa” – kérte Orsolya Tamást 1555 novemberében. Szegedi Kőrös Gáspár doktor is finom damasztot hozatott magának Bécsből, hogy abból varrasson ruhát.
A gazdag Nádasdy megengedhette magának, hogy az eső süvege is selyemből való legyen. Ennek ára 1 forint 28 dénár, tehát elég jelentős összeg volt. „Habotlan tabot” –ot, azaz selyemszövetet kért Nádasdy 1557 őszén Bécsből Gersei Pethő Jánoson keresztül, aki nem talált megfelelőt, helyette teveszőrből készült habos csemeletből (ld. camel, camelot = teve) készíttetett subát. A finom lenvászon gyolcsból is sokat vásároltak, fekete színű változatából bélés, a fehérből keszkenő, abrosz, sőt párnahuzat („vánkoshaj”) készült. Az egyszerű vászon sem maradhatott el, ez az anyag az olcsóbbak közé tartozott. Nádasdy Ferkó Bécsből 1568 novemberében írta haza a következőket.
A ruhák sokféle színben pompáztak, szürke, zöld, fekete, sárga, kék, fehér, gránát (azaz vörös), publikán (papagájzöld) és a szederjes (kékes-lilás, szederszínű) is előfordult. A szekfűszín a rózsaszínt jelentette, de az oroszlánszín mibenlétét Nádasdy sem értette, a feleségétől mintát kért, hogy el tudja képzelni, hogyan is néz ki.
A melegebb ruhákhoz állatbőrökre volt szükség. Nádasdy subájára Zoltán Imre 2 fekete báránybőrt gereznájával (azaz prémjével) vásárolt 1545 januárjában 7 forint 20 dénárért. Nyúlmálat használtak szoknya vagy női ruha béléséhez. A nádor öccse, Kristóf úr medvebőrből készült mentét kapott 1547 februárjában, a subájának gallérjához 5 nyestbőrt. De a farkas, a hód, a róka és a nyuszt prémje is feldolgozásra került a sárvári udvarban.
Orsolya 1542. december 19-én kéri az urát, hogy „küldjö meg az én szoknyámnak való posztót és gereznát”. Amikor Nádasdyt nádorrá nevezték ki, a felesége azzal gratulált neki, hogy most aztán új ruhákat kell csináltatnia, mert „viselő szoknyája egy szál sincs; aki volt, azt immár nem lehet, hogy viselhesse, mert meg vagyon kopva. Az öve szűne szökfű [szekfű], atlac legyen; (…) Kocsis Istvántúl megküldje prémivel és föstött gyolcsával egyetembe.” 1554 karácsonyán gondot okozott az ünnepi viselet elkészíttetetése, mert nem lehetett Bécsben színtartó anyagot találni subára és szoknyára. Nádasdynak Velencébe kellett küldenie Sárkány Antalt, és azzal vigasztalta nejét, hogy tavaszra már új ruhában pompázhatnak mindketten.
Az anyagot persze össze is kellett varrni, így a cérna beszerzése is a tételek között szerepelt. Egy kötés fekete cérna 75 dénárba került. Kanizsai Orsolya vékony cérnával dolgozott, ez 21 dénárt kóstált. Tollkötő János egy font aranyfonalat rendelt, ezért nem kevesebb, mint 13 forintot fizettek ki. Gombokat is kellett beszerezni, Kanizsai Orsolya 1560 augusztusában köntöshöz való gombokat és vörös zsinórt kért. Botka Imre, Nádasdy egyik udvaronca Zoltán Imrének üzente „gombot írtam vala vöröset, selyemgombot kilencet, faraszjára valót, hogy végy”. Két dolmányra, egy subára és egy felső ruhára való gombok készíttetéséért esedezett Bécsből Nádasdy Ferenc is, a gombokhoz aranyat küldött haza.
A lábbelik természetesen elsősorban bőrből készültek, Nádasdy házicipőjéhez kordován, az egyik legfinomabb cordobai (innen a neve) bőrt használták fel. Giczy György 1554-ben karmazsint vásárolt. „Kérem kegyelmedet, mint szerelmes asszonyomat és anyámat, hogy kegyelmed küldjön nekem valami bőrkapcát, mert egy szál sincsen” – írta haza a gyermek Nádasdy Ferenc édesanyjának 1568 májusában. Nádasdy Tamásnak bőrből nadrágot szabtak.
A posztó többféle fajtája mellett tehát a vásznak, gyolcsok, a bőr és az állati prémek voltak a leggyakrabban használt alapanyagok, és cérnák, fonalak, gombok egészítették ki a ruhakészítés szükségleteit.
Dómán, ümög, kapca
És hogy mi mindent varrtak ezekből? Láttuk, hogy a dolmányt, mint férfiviseletet többször is említették. A főként posztóból készített férfi felsőkabát a kor legalapvetőbb ruhadarabjának számított, férfiember enélkül el nem hagyta a házat. Lábszárközépig érő, de gyakran ennél rövidebb dolmányt gombokkal és zsinórokkal fogták össze a mellrészen, a zsinórok szép ritmikus sorokban követték egymást.
Posztóból készült a nadrág is. A kor nadrágviselete a modern csőfarmerekhez volt hasonlítható, szűk, majdnem harisnyaszerű ruhát kell elképzelnünk, alján ún. talpallóval, egy patkó alakú textilcsíkkal, amelybe a lábfejet dugva megakadályozta, hogy a csizma felhúzásakor a nadrág felgyűrődjék. Feltehetően a zoknit helyettesítette a kapca, a lábra tekert textil- vagy bőrcsík. Nem volt már ismeretlen a zseb sem, 1545 májusában 4 dénárért vettek „sebnek vásznat”.
Hűvösebb időben öltötték magukra a több helyen is említett subicát, vagyis a menteszerű felsőkabátot, amelyet gyakran állati prémmel béleltek ki. Nem lehetett olcsó, mert Sibrik Pál 5 forint 20 dénár fizetett ki egyért. A köpönyeg, a nyakba vetett, a mellen összefogott palástszerű ruhadarab esőben is, hidegben is védett.
A fejüket a férfiak süveggel fedték be, az ábrázolások szerint a legelterjedtebb a hengeres, felhajtott karimájú fejfedő volt. Zoltán Imre 1544 áprilisában a szolgáló köznemeseknek, „uraimnak” a kalmároktól egy huszársüveget vásárolt 14 dénárért, más alkalommal a sajátja 13, Nádasdy Tamásé 20, eső elleni selyemsüvege 80 dénárba került. Nyolc inas fekete süvege 84 dénárt tett ki.
A ruhát övvel fogták össze a derékon, a nádor unokaöccse, az Egri csillagokban is szereplő Majláth István fia, Gábor megengedhette magának, hogy az öve selyemből készüljön el. Nádasdy Tamásnak tafotaöve maradt 1558 nyarán Sárváron, amelyet Orsolyától kért megküldetni.
Talán nem hangzik meglepően, hogy a kinti lábbeli a csizma volt a korban, ennek voltak hosszú szárú és rövid szárú, bakancshoz hasonló változatai is. Az utóbbit deli csizmának nevezték, ilyet a Nádasdyak udvarában is felhúztak. A csizmák sarkára patkót is verettek, Győrben az ifjak lábbelijét 1 forintért patkolták.
Házon belül a sáros és kényelmetlen csizmát cipellősre cserélték, egy félcipőhöz hasonlatos lábbelire. Ezt férfiak és nők is viselték, a nádor is ilyenbe bujtatta lábait. A vásárolt ruhaneműk közül a posztón kívül ezek szerepelnek a legtöbbször, feltehetően mert ez a szolgálatért járó javadalmazás részét képezte és legkönnyebben elhasználódott. Átlag 16 dénárért készítették el párját, de Nádasdy Tamást 20 dénáros illette. Emellett a saru dívott, Sennyey Ferenc kapui és sárvári várnagy kisfia 8 dénárért kapott egy párat.
Zoltán Imre alaposságának hála, arról is vannak adataink, hogy milyen ruhadarabokra öltötték fel a felsorolt öltözékeket a kor férfijai és hölgyei. Ingeket (ümögöket, imegöket) húzták fel a felsőtestükre, ez sok esetben mélyen a derék alá ért, a nők esetében akár bokáig is, mintegy alsószoknyát képezve. Ezeket gyakran mosták abroszokkal, kendőkkel együtt, tehát a mosás sem volt ismeretlen, ahogy a tisztálkodás szokása sem. Maga Zoltán Imre is járt a fürdőbe és a haját is levágatta, Nádasdy Tamás fürdetése után a fürdősmester 1 forintot, a legények 25 dénárt, a kádtöltő és a ruhaőrző asszony (!) 12 dénárt kapott. Vagyis a főúr nyilvános fürdőbe járt, ahol egy női alkalmazottat csak azért fizettek, hogy a drága öltözetet őrizze.
Az adatok szerint a nadrág alatt a férfiak vászongatyát, talán szintén testhezálló, hosszú szárú ruhadarabot viseltek. A fullajtárét 13 dénárért varratták. Ingjét, gatyáját a nádor és családja, így öccse, Kristóf és unokaöccse, Majláth Gábor is kimosatta. 1547 júniusában Turkovith János Sárvárról azért könyörög Zoltán Imrének, hogy a Pozsonyban felejtett „felső ruhámat, hat ingemet és az lantot” hozassa el neki.
Kesztyűt nemcsak a hideg ellen, hanem vadászathoz, solymászathoz is készíttettek. Egy karvalyhoz való kesztyűpár 12 dénárt kóstált. Nádasdy egy alkalommal Bécsben felejtette a kesztyűjét, Udvardy György udvarmester egy padra tette egy magyar süveg (!) és egy süvegtok (vagyis süvegtartó, használaton kívül ebben tartották a fejfedőt) társaságában, így ott felejtődött.
Szoknya, boglár, ókulár
A hölgyek magától értetődően szoknyát viseltek, amelyek egészen a földig leértek. Mint láttuk, az udvari leányok szoknyáit bársonnyal, atlaszbársonnyal szegték. „Asszonyomnak [Kanizsai Orsolyának] az fekete bársony szoknyával négy ruhát csinálnak”, írta Sárkány Antal 1552 nyarán. A nagyasszonynak drága bársonyszoknya járt.
A ruhát ők is övvel fogatták össze, Ostffy Annának egy feltehetően díszes övet vásároltak Sárváron 1 forint 16 dénárért, ehhez 44 dénárért erszény is került. Subát, felöltőt az asszonyok is viseltek, 1554 decemberében Kanizsai Orsolya suba vásárlásáért mond köszönetet urának.
1560 telén tartották Sárváron Orsolya rokona, Szlúny (Frangepán) Anna és Oláh Császár Miklós esküvőjét. A kelengye beszerzése Nádasdynak is komoly fejfájást okozott. „Subákat, köntösöket, szoknyákat, azt is tudom, hogy nyakába valót (nyakláncot, nyakbavalót) is hozzá illendő adni (…) számtalan üngöket kell vele adni.”
A szemüveg sem volt már ismeretlen a korban, 1546-ban az akkor közel 50 éves Nádasdy Tamásnak már szüksége volt „okulárra”, augusztus 23-án Turkovith Jánoson keresztül Bornemisza Gergely (!) Pozsonyból küldött „rézbül (…) egy öreg okulárt”. A következő évben 22 dénárért vásároltak egyet a főúrnak. 12 évvel később már Orsolya is hordani kényszerült a lencsét, Tamás írta Bécsből: „valami okulárokat küldtem volt az szemednek”.
Szlúny Annának nyakláncot vásároltak, de Nádasdy a feleségének is szeretett volna ékszerrel kedveskedni, ennek érdekében Gersei Pethő tudakozódott Bécsben. Orsolya meghallotta, és így szabadkozott: „az boglár felől izent kegyelmed, hogy melyiket szeretem. Tudja kegyelmed, édes uram, hogy még én olyant nem viseltem, nem is szükség énnekem immár.”
A gyerekeket a szülőkhöz hasonlóan öltöztették. A négy és fél éves kis Ferkónak Orsolya 1560 nyarán a következőt kérte férjétől:
A ruha nemcsak viselet volt, hanem fizetség is. Több számadásból is ismert, hogy a Nádasdyakhoz szegődők a pénz mellé vagy helyett ruházatot is kaptak. 1545. augusztus 3-án több udvari nemest javadalmaztak. Ekkor azt is leírták, hogy bárki, aki Sárvárra szegődik, évente 32 forintot, egy felsőruhát, egy supicát, nadrágot és kétévente egy bőr subát kap. Nádasdy Tamás udvarában jól öltözötten látták el feladataikat az alkalmazottak.
Irodalom
Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél a XVI. századból 1504-1560. Pest, 1861.
Vida Tivadar (szerk.) „Szerelmes Orsikám…” Bp., 1988.
Kumorovicz L. Bernát – M. Kállai Erzsébet: Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdiak 1540-1550-es számadásaiból I. Bp., 1959.
Károlyi Árpád – Szalay József: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Bp., 1882.
Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. In.: Magyar Történelmi Tár. 1902-1911.
Őze Sándor: 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz. Bp., 1996.
Mályusz Elemér: Az Országos Levéltár Nádasdy-levéltárának magyar levelei. In.: Levéltári Közlemények 1923-1929.
Benda Judit: Posztókereskedelem és posztósboltok a későközépkori Budán. In.: A textilművesség évezredei a Kárpát-medencében. (Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében 5. MTA VEAB). Bp., 2014.
történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.
szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15228 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.