Óh, Miszter Alkohol! Sörben az igazság
A szocializmus egyik tabu témája volt az alkoholizmus, és ezért pontos adatokkal nem is rendelkezünk arról, hogyan alakult Magyarországon az alkoholfogyasztás. Az elhallgatás politikájának egyik érdekes jelensége, hogy az ötvenes években eltűnt a kocsma elnevezés, helyette az italbolt kifejezést kellett használni.
A rendelkezésre álló becslések szerint az egy főre eső fogyasztás a négy évtized alatt több mint tizenegyszeresére emelkedett. Míg a tiszta alkoholra számított átlag 1951-ben nem haladta meg az 1 litert, addig 1989-ben több volt 11 liternél. Utóbbi adat is már egy csökkenés utáni időszak eredménye, ugyanis a nyolcvanas évek elején még nagyobb mértékű volt az alkoholfogyasztás.
A kedvelt szeszes italok fajtái időközben megváltoztak. A sör, illetve az égetett szeszesital fogyasztása folyamatos emelkedést mutatott, míg a borfogyasztásnál csökkenés figyelhető meg a hetvenes évektől.
Az emelkedés mértéke a sör esetében döbbenetes arányt mutat. 1950-ben az egy főre számított fogyasztás 8,3 liter volt, 1990-ben már minden magyar állampolgár 105,3 litert gurított le a torkán. Nemcsak mennyiségi szempontból terjedt a sörfogyasztás, hanem társadalmi megközelítésben is. A századelőn a sör kimondottan városi ital volt, falun ünnepi italnak számított. A háború utáni időszakban azonban a sörfogyasztás demokratizálódott, azaz a falvakban is kedvelt itallá vált.
Az alkoholizmus terjedésének egyik jele, hogy Magyarországon az ötvenes évektől folyamatosan emelkedett azok száma, akik májzsugorodásban haláloztak el. A Kádár-kori konszolidáció egyik legsúlyosabb ára talán az, hogy a magyar felnőtt lakosság szinte egésze érintett az alkoholfogyasztásban. Egy 1983-ban elkészült, de kéziratban maradt felmérés szerint már a 30 évesnél fiatalabb korosztály esetében is előfordult a májbetegség diagnosztizálása, ami jelezte e korosztály érintettségét is. 1988-ban a 20 év alatti fiatalok egynegyede fogyasztott rendszeresen töményitalt. Az alkoholfogyasztás elsősorban a férfiakat érintette, de megfigyelhető volt, hogy a városban élő nők között a hetvenes években megjelent a rendszeres italozás.
A nyolcvanas évek közepén született tanulmány alapján Vas megye a kevésbé érintett megyék közé tartozott az alkoholfogyasztásban. Ugyanakkor megyénkben felülreprezentált volt a nagyivók száma, azaz azoké, akik nemcsak rendszeresen, hanem sokat is isznak.
A hatalom ugyan érzékelte az alkoholfogyasztás problémáját, azonban azt elsősorban devianciának tekintette, és a törvény erejével próbálta kezelni. Az 1961. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről bevezette a kényszerelvonó kezelést, abban az esetben, ha egy bűncselekmény elkövetése mértéktelen alkoholfogyasztással függött össze. (tzb)
