Decemberben kaptuk a szomorú hírt, hogy elhunyt Németh István történész, aki Sárváron született. Végakaratának megfelelően családja szülővárosában helyezte örök nyugalomra Tanár Urat.
Életművét tudományos munkássága felől közelítjük meg, életrajzi adatairól keveset tudunk, azokról alig nyilatkozott. 1945. június 7-én született Sárváron. Az általános, majd a gimnázium kitűnő elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos diplomát. A következő évtizedeket a felsőoktatásban töltötte folyamatosan haladva a tudományos ranglétrán.
Tudományos munkásságát lenyűgöző számokkal jellemezhetjük. Több mint negyven kötet, egyetemi tankönyv, dokumentumgyűjtemény, illetve közel tíz könyvfejezet mellett mintegy negyven tudományos cikk. Ismeretterjesztő cikkeinek száma megközelíti a százat, kisebb munkáinak száma pedig (könyvismertetések, segédkönyvek) a félszázat.
Első tudományos írásműve huszonhatéves korában jelent meg 1971-ben, témája a sárvári munkásmozgalom közel két és fél évtizedének története. A tanulmány alcíme szerint a dolgozat egy nagyobb munka része.
Sejthető, hogy ez nem más, mint az 1978-ban megjelent Sárvár monográfia, mely közel nyolcszáz oldalon tárgyalja a város történetét Urbán László szerkesztésében a hagyományos időrend szerint az őskortól a modern korig.
A kötetben Németh István több mint húsz oldalnyi terjedelemben tárgyalja a város két világháború közti munkásmozgalmának a történetét. Az 1971-ben a Politikai Főiskola Közleményeiben megjelent tanulmány bevezető sorai ugyanakkor sejtetik a szerző sárvári kötődését, az írásmű (talán eredetileg egyetemi szakdolgozat részlete) megszületésének indító okát, Sárvár várossá avatása 1968-ban.
„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 20/1968. sz. határozata értelmében 1968. augusztus 20-án a hajdani OPPIDUM SARWAR (Sar-szigete) és egykori CASTRUM SARWAR királyi vár újra belépett a magyar városok sorába.”
A tanulmány megírása közben megismerkedett a sárvári múzeummal, használta annak kézirattárát. Itt olvasta Urbán Lajosnak (1881-1965) a sárvári munkásmozgalomról írt kéziratát, mely egy visszaemlékezés, ugyanis Urbán szociáldemokrataként érkezett a városba a fővárosból.
Az ifjú történész a korabeli újságok (pl. Sárvár Járási Hírlap) mellett több levéltár anyagát átnézte munkája során, köztük a szombathelyi Savaria Múzeum munkásmozgalmi irattárát, illetve a Párttörténeti Intézet archívumát Budapesten.
Első megjelent tanulmánya kapcsán érdemes megemlíteni, hogy későbbi munkáihoz hasonlóan, itt is nagy hangsúlyt fektetett az eredeti források feltárására és felhasználására. A szakirodalomból ismert tények ismerete mellett a forrásokra építve dolgozta fel a témát, amire még egyszer, Sárvár első modern történeti monográfiájában visszatért.
Nem tartozik szorosan a visszaemlékezéshez, de Németh István tanulmánya is jelzi, hogy az 1948-ban létrehozott, a kommunista ideológia szempontjait érvényesítő Párttörténeti Intézet szemléletmódjában alapvető változások figyelhetők meg ekkoriban.
A magyarországi munkásmozgalom történetét az 1960-as évek közepéig szinte kizárólag úgy mutatták be, mint ha abban csak a kommunista eszme érvényesült volna a kommunista pártok révén.
A hatvanas évek második felétől azonban megjelent a szociáldemokrácia történetének tudományos igényű, széles forrásbázisra építő feldolgozása is, épp az intézet falai közt. E perspektívanyitásnak köszönhető, hogy megjelenhetett a sárvári születésű, az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakán diplomát szerzett ifjú tanulmánya.
Saját elmondása szerint ugyan nem készült kutatónak, de első nyomtatásban olvasható írásában is felfedezhetők történészi munkamódszereinek alapelemei. A tudományos irodalom széles spektrumú áttekintése és felhasználása, illetve a több őrzési helyen fellelhető forrásadatok összegyűjtése és biztos kezelése. Jellemző még munkamódszerére, hogy az időrendi tárgyalásba ágyazza egyes kérdések (társadalmi viszonyok, eszmetörténeti fejtegetések) kifejtését.
Az egyetem elvégzése után, 1970-ben pályáját eredeti elképzelésétől eltérően nem középiskolai tanárként helyezkedett el, hanem a felsőoktatásban. Két évtizeden át tanított a Politikai Főiskolán fokozatosan haladva a tudományos ranglétrán.
1990-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Legújabb kori Egyetemes Történeti Tanszékén folytatta oktatói és tudományos tevékenységét, ekkor már egyetemi docensként. 2004-től pedig az egri Eszterházy Károly Főiskola Új- és Jelenkori Egyetemes Tanszékének tanára lett. 2010-ben elnyerte a felsőoktatási pályafutás legmagasabb szintjét, amikor megkapta az egyetemi tanári címet.
Kutatási területe első tanulmányának témájától hamar elkanyarodott. Nyelvtudására alapozva Németország története és jelenkorú eseményeinek elemzése felé fordult, ami később az egyetemes történelem megismerésének, illetve megismertetésének témájává és feladatává bővült. Mindez nem öncéllal, hanem a magyar történelem megértésének szándékával is.
Az 1970-es években könyvismertetései, életrajzai jelentek meg, illetve néhány a náci ideológiával foglalkozó kisebb írásai. 1978-ban megjelent a már említett Sárvár történeti monográfia.
A későbbi gazdag tematikájú tudományos pálya felkészülései évei voltak ezek, aminek egyik első jele az 1979-ben napvilágot látott tanulmánya, mely a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) történetírásának legújabb eredményeit mutatta be egy konkrét téma, a weimari köztársaság bukásán keresztül.
1981-ben azonban teljesen új témával jelentkezett, amikor két részes tanulmányban foglalta össze a magyarországi német kisebbség sorsának alakulását a két világháború között, elsősorban az 1920-as és 1930-as évek fordulóján.
A magyar szakirodalom mellett, mely ekkor kezdett el mélyrehatóan foglalkozni a magyarországi nemzetiségek Trianon utáni helyzetével, Németh István hasznosította az NSZK legújabb témával kapcsolatos történettudományi könyvtermését.
Nemcsak magyarországi, hanem német archívumok anyagát is használta, elsősorban a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) központi levéltárának, a potsdami Zentrales Staatsarchiv, illetve az NSZK fővárosában, Bonnban található, amúgy kalandos történettel bíró Politikai Levéltár (Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes), valamint a szintén nyugatnémetországi Szövetségi Levéltár (Bundesarchiv) forrásait Koblenzben.
1986-ban védte meg kandidátusi disszertációját, mely nemcsak széles szakirodalmi bázison nyugszik, hanem gazdag forrásanyag bevonásával mutatta be Németország és Magyarország kapcsolatának alakulását az előzményeket tekintve az 1920-as évek közepétől a következő évtized derekáig. A Magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatok a világgazdasági válság éveiben című munka elnyerte a bírálók, Romsics Ignác és Vadász Sándor történészek elismerését, ami alapján javasolták a kandidátusi fokozat elnyerését.
Németh István mind a hazai, mind a külföldi levéltárak, könyvtárak anyagát hasznosította, mely addig ismeretlen források bevonását jelentette a kutatásba. A magyar intézmények, mint az Országos Levéltár, a Hadtörténeti Levéltár, illetve az Országos Széchenyi Könyvtár akkor még létező Zárt Anyagok Tárának anyagai mellett a már részben említett bonni, potsdami, müncheni, koblenzi, freiburgi levéltárak értékes iratainak áttekintése komoly eredményt hozott a magyar kutatásba.
A disszertáció bírálói hangsúlyozták a védési eljárás során, hogy jóval többről van szó az írásmű esetén, mint történi, diplomáciatörténeti munka, melyhez már eleve speciális ismeretekre van szükség, hanem kiemelték a gazdaságtörténeti megközelítésű részeket, melyek kidolgozása, a problémák értékelése szintén komoly előzetes tudást igényel.
A disszertáció annak ellenére, hogy annak megjelentetésének lehetőségére többször is utaltak a véleményezők, teljes egészében nem került kiadásra. Egyes fejezeteit azonban szaktudományi folyóiratokban írt tanulmányok elkészítéséhez felhasználta Németh István.
AZ 1980-as években egyre inkább bekapcsolódik tudományos munkája mellett nemzetközi konferenciák szervezésébe, azok kiadványainak szerkesztésébe. A rendszerváltás végül döntő fordulatot hozott számára.
Elkezdett tanítani az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ami egyrészt addigi munkásságának elismerését jelentette, másrészt az általa alaposan feldolgozott témák megsokasodását.
A száraz emlékezést, hadd törjem meg itt, amikor személyes emlékeimet osztom meg. Az egyetemen az 1990-es évek közepén egy szemeszter erejéig részt vehettem szemináriumán. A téma a magyar és német kapcsolatok alakulása volt, elsősorban a világháborúk közti időszakban.
A lényeg azonban nem ez, hanem inkább hadd utaljak arra, hogy határozottan emlékszem, milyen komoly benyomást tett rám előadásmódja és felkészültsége. Egyértelművé vált számunkra, hogy forrásismerete valóban lenyűgöző, ami éles problémalátással párosult. A több szálon futó eseményeket, jelenségeket nagyon jól mutatta be kiemelve a csomópontokat.
Alapvető, az egyetemi oktatásban használt tankönyvekben írt Németország, Ausztria, Svájc történetéről, az országok politikai berendezkedéséről, eszmetörténeti kérdésekről, de adott betekintést a gyarmati kérdésekbe is.
A 2006-ban megjelent kétkötetes 20. századi egyetemes történeti kézikönyvet pedig szerkesztette, illetve abba fejezeteket készített. E kötetet a felsőoktatás meghatározó tankönyvei.
Nemcsak tankönyveket írt, hanem jelentős dokumentumgyűjtemények is kikerültek a keze alól. Kiemelkedő fontosságúak azok a munkái, melyek egy-egy kérdést járnak körbe. Talán mondhatjuk azt is egy önálló, a magyar könyvkiadásban kevésbé ismert műfajt teremtett.
Részletes előtanulmányokkal ellátott forrásmunkákat írt és szerkesztett. A témák rendkívül változatosak Németország általános és részletes történetétől Nyugat-Berlin sorsának alakulásán át, a Katyni mészárlás körülményeinek bemutatásán keresztül az első világháború alapos feldolgozásáig.
A kötetek összeállítása egyben tudományszervező tehetségére is rámutat. Felismerte, hogy vannak témák, melyeket egyedül nem tud feldolgozni a megfelelő és elvárt részletességgel. Szerkesztői munkájába szinte mindig bevont másokat.
Kedvelt témái közé tartozott az Európa tervek feldolgozása, melyek történeti gyökereit a 14. században találta meg. Vállalva a monográfiaírás teljességének igényét külön kötetben dolgozta fel a német és osztrák Közép-Európa (Mitteleuropa) terveket.
Utolsó nagy munkájában a hidegháború történetét írta meg két kötetben. A 2018-ban megjelent A globális hidegháború. Béke az atombomba árnyékában című monográfia több mint nyolcszáz oldalon tárgyalja jól követhető szerkezetben.
A tudományos szemléletmód modern megnyilvánulásaként értelmezzük, hogy az 1990-es évektől a szakkérdések alapos tárgyalása mellett mindig volt ideje az ismeretterjesztésre.
Vezető történeti magazinokba, napilapokba jelentek meg írásai. Mindezzel párhuzamosan pedig szívesen tartott előadásokat a történelem iránt érdeklődő szélesebb közönségnek is. Többek között szülővárosában, Sárváron.
Majd minden évben ellátogatott hozzánk a könyvtárba. Nemcsak legújabb eredményeiről, az őt foglalkoztató kérdésekről számolt be, hanem megjelent munkáit is elhozta ajándékba. Egész életében kötődött Sárvárhoz. Kívánságának megfelelően ezért a család Sárváron helyezte őt végső nyugalomra.
Életét nem életrajzi adatok írják le, hanem munkássága. Hatalmas és erőteljes hagyatékról van szó, ami szól a tudomány iránti elkötelezettségről, de a társadalom iránt érzett felelősségről is. Munkáinak fontos üzenete a benne foglalt felfoghatatlan nagyságú tudáson túl az, hogy véleményt formálni, azt a nagyközönség előtt képviselni csak alapos megfontolás után lehet, de akkor is a legnagyobb szerénységgel és alázattal. Németh István ennek adta példáját.
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15747 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.