Nem stratégia – bizalom. Okváth Anna könyvbemutató
2017.11.28
A november 25-i estét már csak azért sem neveznénk múzeumunk stratégiai állomásának, mert a szó éles, fémes hangzású. Lehet, hogy azért, mert történelmi tanulmányokat folytató múzeumi dolgozóként egyből egy csatajelenet, harctér jut eszembe róla.
Okváth Anna szombati könyvbemutatója minden rideg, éles dolog ellentéte volt. A tizennyolc órai kezdés előtt egy órával, mint minden nap, a múzeum bezárt. És elkezdődött a nyüzsgés.
Mesélek a színfalak mögötti történésekről. Azt látják a legkevesebben, azt az izgalmat nehéz képekbe zárni, bár lehetséges, hogy egyszer megpróbáljuk.
Izgulunk azért, hogy minden a helyére kerüljön pontosan időre; aggódunk, hányan jönnek el. Egy órával a kezdés előtt már nem a programba fektetett munka a legfontosabb. A félig telt néző/hallgatótér réme egy pillanatra mindenkiben felvillan, aztán mindenki rohan tovább. Az utolsó simítások: terítők a kávéházzá avanzsált díszterem asztalkáira, kávéscsészék, cukortartók, csészék, foltmentes desszertvillák. Hol vannak a díszgyertyák? Két napja még megvoltak! (A múzeum zegzugos épülete hatalmas, a tárgyak kalandos utakra képesek, főleg, ha nagy az izgalom). Fények, hangszerek, dedikálásra váró könyvek, betervezett rendhagyó tárlatvezetés, földre szórt rózsák Báthory Erzsébet szalonjában, lovagló csizma a helyén, gyöngysorok véletlennek tűnő lazasággal az ékszerdoboz mellé igazítva.
Majd még egy fél óra, és a meghívott előadó, Varga Bea a helyén, Okváth Anna írónő már lázban ég, a Sárvári Vonósok hangolnak. Ez egy ünnep nekünk, és mindent megteszünk, hogy ünnep legyen azok számára is, akik bizalmat szavaznak az estének és eljönnek. De eljönnek? Szombat van, odakint öt órától már nagy a sötét, hűvös az idő. Egy bólintás, és a múzeum ajtaját megnyitjuk a vendégek előtt.
És Önök jöttek és jöttek, jöttek. A múzeum megtelt vendégekkel, a halk moraj várakozással teli, mosolygós emberek közösségévé vált. A kávé és tea illata körbejárta a XVII. század derekán épített dísztermet. Aztán felcsendült a zene a sárvári vonósok hangszereiből, és egyszerre mindannyian megértettük, hogy jó helyen vagyunk, jó dolgot teszünk, az egyik legnehezebb és legszebb dolgot: élményt adunk, igyekszünk mindent megtenni azért, hogy valamennyi sárvári és Sárvárra érkező vendég ugyanazt érezze néhány órán keresztül: itthon vagyunk. Jó itt. Együtt vagyunk.
A november 25-i MIK (Molytalanító Irodalmi Kimozduló) estélye kicsit rákészülés volt az adventi időszakra, kicsit engedtük, hogy az érzelmek elérjék a fülünket, gondolatainkat, a szívünket. Megjelent az a hangulat, amit nehéz megfejteni, mert túl összetett, de a részesévé lehet válni. Abban a pillanatban, amikor Ön is hinni mer abban, hogy a város szívében szeretettel várják, megtörténik a mi csodánk. Sablonok nélkül, még sok-sok alkalommal, mindig más programmal, de mindig egymásért.
Okváth Anna is leírta érzéseit, benyomásait:
"Én tegnap gyanútlanul kiléptem Siófokon az ajtón, és észrevétlenül belesodródtam a saját regényem világába Sárváron. Egy estére olyan mámorban volt részem, amit minden túlzás nélkül állíthatok, hogy nehéz lesz überelni. Lehet, hogy volt félelem is benne elég, hiszen ha az ember szerepel, és a szereplésvágy nem szerepel az ember alap funkciói között, akkor azt sosem fogja tudni egészen jól kezelni, viszont tényleg olyan mennyiségű támogatást és szeretetet kaptam tegnap, és szó szerint úgy meg lett koronázva az este, hogy még."
A teljes bejegyzés itt olvasható:
CONCERNING SÁRVÁRIANS – A MOLYTALANÍTÓ PROGRAMSOROZAT MARGÓJÁRA
Figyeljék eseményeinket az adventi időszak alatt is!
