Nádasdy Pál imádságoskönyve nyomában

2017.10.19
Nádasdy Pál 1631-ben kiadott Áhítatos és buzgó imádságok című imádságoskönyve szerzőjével együtt kissé elfeledetté vált. A kiállítás a szerző munkájának nyomába ered, közben azonban a mára is kacsint. Meghitt találkozás egy főúrral.
A Nádasdy család tagjai már a 15. század második felében felismerték a műveltség szerepét nemcsak a mindennapi életben, hanem a politikai ranglétrán való előrejutásban is. Nádasdy I. Ferenc ezért küldte külföldi egyetemekre (Bécsbe, Rómába, Bolognába) fiát, Nádasdy Tamást, aki az ott szerzett ismeretek és személyes ismeretségek segítségével köznemesi származása ellenére II. Lajos magyar király titkári rangjáig emelkedett. Kanizsai Orsolyával kötött házasságát követően Sárváron humanista kört hozott létre a korszak nagyjaiból, kiket a főúr személye kapcsolt csupán egy közösséggé. A nádor udvarában minden felekezet megfért egymás mellett. Ebben a humanista közegben nevelkedett Nádasdy II. Ferenc, aki számára természetes volt a kultúra elsajátítása mellett annak támogatása is. A Fekete bég környezetében azonban már csak az evangélikus hitű szerzőket és tudósokat látta szívesen, már csak a reformációval megjelenő új tanokat pártolta. Fia, Nádasdy Pál számára így egyértelmű volt, hogy az evangélikus hitet követi.
Nádasdy Pál a család két évszázados sárvári történetének legkevésbé ismert tagja elődeivel ellentétben nem törekedett a politikai, hadászati és gazdasági szerepvállalásra. Viselt országos és megyeit tisztségeket, valószínűleg huszárezredet is toborzott, nevét mégis az 1631-ben Csepregen kiadott Áhítatos és buzgó imádságok című imádságoskönyve őrzi leginkább.
A Nádasdy Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása a főúr munkáját mutatja be, körbejárja forrásvidékét, de egyben a példaként hozott imák jelenkorunk problémáira is reflektálnak. A kiállítást felekezettől, személyes hittől függetlenül ajánljuk mindazok figyelmébe, akik kíváncsiak egy főúr mindennapi gondolataira, azokra a kérdésekre, melyekkel szembe kellett néznie.
A tárlat bemutatja a 16. század végének és a 17. század elejének imádság irodalmát, melyre jellemző többek közt az is, hogy a szerzők egymástól minden probléma nélkül vesznek át imádságokat köteteikbe. Azonos kérdések foglalkoztatták ugyanis őket és elfogadták egymás válaszait. Nádasdy Pál is egyértelműen vall szerkesztési elvéről:
Személyesen
Cselovszky Ferenc evangélikus lelkész az alábbi gondolatokkal ajánlotta a kiállítást:
„Ülj le, és nézz egy idegen szemébe egy percig!” „Légy egy percig szemkontaktusban egy ismeretlennel, és éld át újra, milyen érzés az emberiség részének lenni.” Emberekkel kerülhetünk amolyan különös, képzeletbeli szemkontaktusba. Mégpedig olyan emberekkel, akik noha testben nem lehetnek már itt velünk, – legfeljebb némelyikük a vár történelmi freskóiról és olajképeiről pillant le ránk –, szellemüket, lényüket, gondolkodásukat mégis megidézik az itt kiállított imakönyvek. És miközben gondolatban szemükbe nézünk, bizonyos értelemben közösségbe is kerülünk velük. Egyfajta különös, szellemi- lelki közösségbe. A szülei, Nádasdy Ferenc és Báthory Erzsébet után nehéz örökséget viselő Nádasdy Pállal. De közösségbe kerülünk Lethenyei Istvánnal, Szőr Gáspárral, Szenczi Molnárral, Magyarival, Kürtivel, Kecskemétivel, Madarásszal, Mihálykóval, Pázmánnyal, Lépessel és Ferencffyvel. Lélekben megjelennek e falak között azok is, akikre a magyar imádkozók példaadó forrásként támaszkodnak: Joachim Beust, Andreas Musculus. És közösségbe vonnak e könyvek a megszólított korabeli olvasókkal, Wardai Katával, Czobor Erzsébettel, Bártfa és Eperjes polgáraival, Bosnyák Tamással és az édesapjuk imakönyvét forgató Nádasdy fiúkkal, Ferenccel és Tamással is.

Különös szemkontaktus ez, mely megajándékozhat azzal, hogy meglássuk ezeknek az előttünk járt embereknek a tekintetében felvillanni mindazt, ami foglalkoztatja őket. Félelmeiket: a szenvedéstől, a haláltól, a tomboló elemeknek való kiszolgáltatottságtól, a fenyegető ellenségtől. Látjuk felvillanni a napi kihívásokat: az útra kelés, a terhes, küzdelmes mindennapi munka, a veszteség, és a magány lélekre nehezedő terheit. De láthatjuk megcsillanni a hitet és a reménységet is. A reményt, amely túllát a lét horizontján, amely fogódzót kínál próbák idején. Láthatjuk e tekintetekben az örömöt és a hálát is, amely az élet kisebb- nagyobb ajándékai nyomán megszületik.
Ezekben az imádságokban mindegyik imádkozó közös sajátja, hogy szintén egyfajta szemkontaktust keres. Azonban nem csak egy másik járókelővel. Nem csak egy emberi sorsukban osztozó embertárssal. Nemcsak lét- és hitharcaikban fogódzót kereső kortársakkal vagy az utókor érdeklődő tekintetű múzeumlátogatóival.
Az imakönyvek által megidézett alakok a teremtő, a gondviselő Úristen tekintetét keresik. Hogy átélhessék vele a közösséget. Azt a közösséget, amely a mindennapokban felemel, félelmet oszlat, erőforrássá válik, reményt éleszt és hálára indít.
A kiállítás megtekinthető 2018. február 4-ig.
Várjuk Önt is a múzeum nyitvatartási idejében.