Nádasdy III. Ferenc, gróf
Csejte, 1623. január 14. – Bécs, 1671. április 30. Politikus, országbíró, sárvári birtokos.
Nádasdy Pál és Révay Judit egyetlen felnőtt kort megért fiúgyermeke protestánsnak született. Iskolaévei alatt evangélikus prédikációkat fordított, abban az időben, amikor a főnemesség soraiban szinte már alig maradtak protestánsok. Katolizáló anyjával is összeveszett annak második házassága miatt, 1643-ban azonban Esterházy Miklós nádor, és elsősorban annak világszép leánya, Júlia Anna hatására ő is katolikus hitre tért (1643. november 21.), így már felségül vehette szíve választottját, akinek kezéért korábban még a költő Zrínyi Miklós és a lengyel herceg is versengett.
Nádasdy Ferenc édesapja 1633-ban bekövetkezett halála után Vas vármegye főispáni tisztségét is elnyerte, ekkor épp csak 10 esztendős múlt. Katolizálása után gyorsan emelkedett a ranglétrán, királyi tanácsosi, kamarásmesteri, aranysarkantyús és birodalmi lovagi címeket kapott. A kor más nemeseihez hasonlóan utazásokat tett Itáliában és német földön is, ezek egyrészt tanulmányutak voltak, de a kapcsolatépítést, a műgyűjtést éppúgy szolgálták.
Nádasdy Ferenc kora híres műgyűjtőjének számított, Európa minden szegletéből műkincsek, drága tárgyak, díszes kötetek vándoroltak a gróf sárvári, pottendorfi vagy keresztúri kastélyába. "Magyar Krőzusnak" nevezték gazdagsága miatt. Kincseit tárházakban tartotta, sárvári kastélyát a család ősi nagyságát propagáló központként kívánta kiépíteni. Ezt a célt szolgálta az újonnan épített díszterem mennyezetére készült csataképsorozat, amely nagyapja, a Fekete bég dicső haditetteit mesélte el. Saját maga propagálását is szem előtt tartva nyomdákat tartott fenn birtokain, valamint 1664-ben Nürnbergben saját költségén adatta ki a hun és magyar vezérek és királyok életrajzát metszettekkel bemutató Mausoleum című munkát.
A Bécshez közeli pottendorfi kastélyt pedig azért vásárolta, hogy az udvarhoz közelebb kerülhessen. A gróf célja ugyanis a minél magasabb méltóságok, mindenekelőtt dédapja, Nádasdy Tamás méltóságának, a nádori címnek elnyerése volt. Ehhez kívánta megnyerni egyrészt a magyar rendeket, másrészt a Habsburg-udvart. Kívánsága nem teljesült, 1655-ban alulmaradt Wesselényi Ferenccel szemben, de cserébe országbíróvá emelték. Ezzel a Magyar Királyság hatalmi rendszerében a király és a nádor után következett. A kor hatalmi játszmái ma is tanulsággal szolgálnak, miként zajlottak a politikai vetélkedések az arisztokrácia tagjai között.
A magyar hadak fővezéri címét is igyekezett megszerezni, különösen az 1663-64-ben kitört háborúban, pedig a hadviselésben nem igazán jeleskedett. Mindenesetre a kanizsai ostromban, majd a szentgotthárdit megelőző körmendi ütközetben jelen volt bandériumával.
A vasvári béke gyors, a rendek megkérdezése nélküli megkötése osztályostársaihoz hasonlóan őt is mélységesen felháborította. Oratio című munkájában fel is tárja a magyarok baját, vádolva Bécset, de a művet kiadni már nem merte. A Zrínyi Miklós, majd Wesselényi Ferenc nádor körül szerveződő nemesi mozgalomhoz ő is csatlakozott. A szerződést 1666 nyarán írta alá Wesselényivel egy közös fürdőzés alkalmával. Decemberben ők és Zrínyi Péter pedig szövetségre léptek. Az oklevélben megfogadták, hogy az ország javára szövetkeznek, a szerződést titokban tartják, és egymást kölcsönös védelemben részesítik.
Eleinte a francia udvar, a Habsburgok örök ellenségének támogatását keresték. Vitnyédy István alá is írt egy szerződéstervezetet XVI. Lajos királlyal 1665-ben. 1667 márciusában Wesselényi halálával a mozgalom vezető nélkül maradt, ráadásul XIV. Lajos és Lipót is békét kötött, így a külső támogatás is elillant. A mozgalom új szövetségest vélt találni a szultáni udvarban, de a vasvári békét szem előtt tartó Porta beárulta az összeesküvést Bécsben. Nádor hiányában Nádasdyt nevezték ki nádori helytartónak, ezzel álma teljesült, a rendi méltóságok élére került. De a mozgalomban is vezető helyet kívánt magának kivívni Zrínyi Péterrel szemben, és ez a rivalizálás katasztrofális következményekkel járt. A törekvő, de valójában vezetésre alapvetően nem alkalmas Zrínyi és Nádasdy között kiéleződött az ellentét. A vezetők egymásra gyanakodtak, attól féltek, hogy előbb-utóbb a másik leleplezi a szervezkedést, ezért igyekeztek őt megelőzni. A pozícióharcban az ambiciózus vezetők egymást jelentették fel Bécsben. Az udvar pedig úgy tett, mintha a magukat feladó bűnösöknek megbocsátott volna. 1670 tavaszán kellett volna a felkelésnek kibontakoznia, de a császáriak időben lecsaptak. Zrínyi és sógora, Frangepán Ferenc Bécsbe menekültek és feladták magukat. A császári seregek hetek alatt felszámolták a kapkodva elindított, fejetlen mozgalmat.
Nádasdy ezalatt pottendorfi kastélyában várta sorsát. Bár rokonai, pártfogói figyelmeztették a menekülésre, ő maradt. 1670. szeptember 3-án katonák törtek rá, és hurcolták ágyából Bécsbe. A három fővádlott ellen már korábban összeállították a peranyagot, sorsuk nem lehetett kétséges. A kihallgatások során Nádasdy keményen védekezett, sőt támadott, de később beismerő vallomást tett, és lemondott a további védelemről. Felrótták neki 1668-ban írt Oratio című munkáját, amelyben hazájának bajaiért a Habsburgokat vádolta (bár kiadni nem merte). Sőt, Lipót császár egyes életrajzírói már a kivégzés után megjelent műveikben azt állították, hogy az 1668 elején a bécsi Burgban dühöngő tűzvészt is a magyar országbíró tervelte ki, valamint a néhány héttel később a pottendorfi kastélyban vendégeskedő császárt meg akarta mérgezni. Ezeket a munkákat a hízelgésként és a császári udvar propagada-hadjárataként kell értékelnünk, hiszen a korban az összeesküvés felszámolása, a „hitszegő” magyar urakkal való leszámolás hatalmas érdeklődést váltott ki egész Európában.
Hiába járt közben a pápa is érdekükben a császárnál, Lipót a kivégzés és birtokelkobzás mellett döntött. Csak a jobbkéz fejezés előtti levágásától tekintett el a kivégzés előtti napon „kegyelemből”. 1671. április 30-án Nádasdyt Bécsben, Zrínyit és Frangepánt Bécsújhelyen végezték ki. Nádasdy holttestét – bár gyermekei könyörögtek ez ellen – két órára közszemlére tették ki a városház udvarán. Gyermekeinek megtiltották, hogy a Nádasdy nevet viseljék (ezt majd csak 1681-től engedélyezték újra). Nádasdy Ferenc testét az általa alapított lékai Ágoston-rendi templomban, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra hőn szeretett felesége mellé. Mérhetetlen vagyonának és műkincseinek zöme elveszett, a kutatók alig néhányat tudtak azonosítani belőle. Birtokai, így Sárvár is, más arisztokrata családok kezére került. A család egy időre elveszítette ugyan befolyását, de pár évtized alatt újra a magyar elitbe tudta felküzdeni magát. (szg)
Irodalom
Bessenyei József. A Nádasdyak. Budapest, 2005.
Pauler Gyula: Wesselényi Ferenc és társainak összeesküvése. I–II. kötet. Budapest, 1876.
Galavics Géza: A sárvári vár török-magyar csataképei 1653-ból. In: Söptei István (szerk.) Sárvár története. Győr, 2000.
Toma Katalin: Egy császári látogatás utóélete. I. Lipót Pottendorfban. In.: Fons 2002.
Toma Katalin: Gróf Nádasdy Ferenc országbíró politikusi pályaképe (1655–1666). Doktori disszertáció. Kézirat, Budapest, 2005.
