Folytatódik az amszterdami múzeumtúra
2019.04.16
Kisebb múzeumok, melyek a túra alatt mégis hatalmas benyomást keltettek. A múzeum identitást erősítő intézményként az egyénről is szól. Az egyénen túl azokról az összetett és sokszor vitát kiváltó kulturális irányzatokról, mint például a MOZI.
Elegáns, modern dizájn, majdnem ijesztően eklektikus kisugárzással: ez egy épület, ami amellett, hogy múzeum, a szó szoros értelmében mégis inkább közösségi térként értelmezhető. A vízpart szöges, éles, feltűnő, különös acélépülete maga az EYE Múzeum.
A múzeum gyűjtemény tára és a szolgáltató tere két különálló épületkomponens. Amit mi láttunk, az az utóbbi. Ezt a fura, nagyon a jövőt idéző épületet évente többször is bérbe veszik, nagyobb rendezvények alkalmával a létezése csak a szolgáltatói profilról szól.
A múzeum azonban mégis múzeum. Két szint, két időirányt megragadó bemutató térrel mesél nekünk a mozi történetéről. És teheti ezt joggal, hiszen a helyszín nem más, mint az EYE Film Institute főhadiszállása. A szervezet a holland filmgyártás valamennyi aspektusának irányítója és világhírű filmalkotásokkal büszkélkedhetnek.
Az épületről még néhány szót, mielőtt áttérnénk a filmmúzeum anyagára. A belsőépítészek arra is gondoltak, hogy a kiszögellő teraszon kávézó emberek miközben a víz fölött lebegve érzi magukat, ha benéznek az épületbe, egyszerre lássák a kávézó köralakú frontját, a nézőteret, ami egyszerű fapadozatnak néz ki, mégis kompakt, helytakarékos és érdekes. Akkor is jólesik leülni a lépcsőként is funkcionáló köralakú padokon bárhol, ha épp csak elfáradtál a mászkálásban.
A múzeumi munkatársakból álló csapatunk arról faggatta az intézmény egyik vezetőjét, hogy mennyire áll konfliktusban a múzeum tudományos és a kommunikációs-marketing-gazdasági részleg? Mert a konfliktus sejthető, hiszen egy múzeum helyzete mindig specifikus és összetett az üzleti stratégia szempontjából, míg kulturális és történelmi nézőpontból érinthetetlennek kellene lennie. Mi a helyzet, hol a határ a brandesített mindenből pénzt csinálunk világnézet és a hagyományőrzést, csöndes működést, tudományos kutatást és gyűjtést előtérbe helyező irányok között? Mi a tartható? Mi a sok? Mi az előnyöknek hitt hátrány?
Az EYE Múzeum vezetője nagyon okosan megválaszolta a kérdést, és itt jegyzem meg, hogy az amszterdami múzeumok bemutatása blogsorozatban el fogunk érni egy olyan múzeumig is, ahol a brand szinte megette a tematikát, a múzeum valódi létezésének okát – de csak szinte ette meg, és ezt később kifejtem, miért.
Most térjünk vissza a filmek múzeumához!
Az EYE Múzeum valóban sokat ad a szolgáltatói szektor fejlesztésére. De azért lássuk be, hogy a múzeum témája maga adja az ok-okozati összefüggéseket. Filmekről van szó. A filmszínház történetéről.
A filmszínház történetéről szóló múzeumban vannak vetítési termek. Ahol igen, filmeket lehet látni. Régi, és kevésbé régi filmeket. Nagyon specifikus, érdekes, koronként változó környezetet idéző díszletben. Egy ilyen helyen minden filmimádó meg akar fordulni legalább életében egyszer.
És én, aki tizenévesként kizárólag technikai szemmel voltam hajlandó filmet nézni, ahol minden történés mögött filozófiai hátteret sejtettem, akit érdekelt a technikai fejlődés és a költségvetési mutatók alakulása a legnagyobb projektekben – noná, hogy elvarázsolva éreztem magam egy teljes délelőttön át. Noná, hogy létezik egy társadalmi réteg, aki mindig szolgáltatásként fog tekinteni a mozira. A múzeumára IS. De az igazi filmimádók a művészeti ág történelmét is vizsgálják, és az egyik nem létezhet a másik nélkül.
A EYE Múzeum egyébként rengeteg önkéntes foglalkoztat. Nyugdíjba vonult kollégák is visszatérnek önkéntesként, egyszerűen szeretik, amit csinálnak, és ez látszik az arcokon.
És itt engedje meg a kedves olvasó, hogy néhány szót írjak a frontszemélyzet jelentőségéről. Mert dolgozhat bárki a saját múzeumjában évtizedeken keresztül, de az az igazság, hogy a személyzeti hibák máshogy jönnek le, ha nem vagy érintett a kérdésben.
És itt, mi a magyar múzeumok, elképzelhető, hogy egy kicsit le vannak maradva. Komolyan nem kicsinylem le a magyar kollégák munkáját, mert pontosan tudom, hogy a helyzet más, és sok minden egyéb is, amire most nem térnék ki, de nagyon érdekes, hogy az önkéntesség például itt múzeumi szerelem.
Azt is tudom, sokan most azt gondoljátok, hogy oké, persze, az anyagi jólét, a szabadidő, a társadalmi biztonság az egy olyan erő, ami elég vércukrot generál a népnek, hogy nekiálljon jófejségből önkénteskedni. De valójában nem erről van szó.
Napokon keresztül figyelmet az amszterdami átlagpolgárokat. Nem él itt sem mindenki jólétben. Nem olcsó város Amszterdam. Nem kell a fizetést felszorozni sehová, mert a szolgáltatások egyrészt nagyon drágák (egy pohár sör 1.500,- Ft körül mozog, egy hajvágás 12 ezer Forint, egy kávé 800 Forint körül van). Mindenki másként költekezik, mások az igényei. Amit itt megkeresel, ugyanolyan dalolva el tudod költeni, mint Budapesten.
Én egyvalamit vettem észre az itteni, és főleg „tősgyökeres” amszterdamiak körében, és az a közös ügy kérdésének értése. Nem tudni pontosan, hogy ez miből fakad. Abból, hogy Amszterdamnak volt azért egy-két krízis az életében? Az egykori társadalom, aki magas csecsemőhalálozással küzdött a csatornák nem épp higiénikus mivolta miatt? A kevés hely miatt, ami inkább arra ösztönözte őket, hogy az ég felé építkezzenek? A vallási háborúkat követő nagy égések miatt? Amiatt, hogy annyiféle náció él egymás mellett, és mindegyiknek egyformán jár az emberi méltóság? A történelmi bűntudat kérdése miatt? Azért, mert a sok baj, a sok háború, a vész valamilyen szinten közös cipőbe kényszeríti az embereket?
Az a lényeg, hogy az önkéntesek valóban önkéntesek. Ingyen és szívesen jönnek dolgozni, mert a köznek akarnak visszaadni abból valamit, amit tőle kaptak. Az emberek vigyáznak egymásra. Ez egy fontos észrevétel. Az udvariasság, a nyugalom pedig szintén egy jele ennek az életérzésnek.
Próbálnak komolyan odafigyelni egymásra, és ha olyan réteg jelenik meg a városukban, aki visszaél a bizalommal – ugyanolyan könyörtelenül kivetik magukból, mint mi, magyarok. Ez van. A védekezés is fontos dolog, főleg, ha van érték, amit óvni akarsz. És itt is van, akárcsak nálunk otthon. Nem kevés.
A EYE Múzeumnak először a pincéjét látogattuk meg. Itt a filmtörténet fontos állomásainak tárgyait és technikáit tekintettük meg. A galéria képei között szeretném felhívni a figyelmet a zöld háttérre, ami elé én magam is beálltam, puszta kíváncsiságból. Mivel nem tartom magamat kamera elé való attraktív embernek, így nem is ugrabugráltam előtte, nem úgy, mint néhány MOKK-os kolléga, nekik viszont legalább jól állt a dolog.
Láttam régi mozgófilm technikákat, fülkéket, ahol a filmkészítésről lehetett megtudni érdekességeket. Nagyon sajnáltam, hogy a kisfiam nem lehetett velem, ő igazán élvezte volna ezt a közeget, hiszen ugyanúgy rajong a filmművészetért, ahogy én az ő korában.
Riport, dokumentáció, rekonstrukciók. Korabeli optikai eszközök. Ha ide beszabadul valaki, és tényleg érdekli a téma, ember legyen a talpán, aki kirángatja. A felső emeleten a legújabb európai művészfilmek bemutatója várt bennünket. Értitek ugye, hogy a magyarnál szobroztam a legtöbbet?
A múzeumtól búcsúzva még visszaintegettünk a múzeumi boltnak, ahol annyiféle érdekes holmit lehetett kapni. Az a jó, hogy gondolna a kicsikre és a nagyokra. Kulcstartótól kezdve a nagyon komoly filmesztéta kötetig sok mindent meg tudsz venni. De csak itt, máshol nem.
