Múzeum az egész világ
2016.04.12
Sok mindent hasonlatokkal írunk körül. Segítenek ugyanis minket abban, hogy megértsünk egy bonyolult, több szempontból is magyarázható eseményt, jelenséget vagy intézményt. A múzeum esetében most a színházról lesz szó, vagy inkább a színházat választjuk ürügyként, hogy a múzeumról beszéljünk.
Ha egy vizsgán megkérdezik a hallgatót, mi a múzeum, a siker reményében pontosan meg kell adnia a választ. Egy magyarországi egyetemen ez valószínűleg a törvényi szabályozásból indulna ki, mely pontosan meghatározza a múzeum fogalmát. A hatályos 1997. évi, tegyük hozzá nem egyszer módosított CXL. törvény 37. paragrafusa több bekezdésen át értelmezi a múzeum fogalmát. Ez a neten elérhető, érdemes tanulmányozni, egy későbbi blogbejegyzésben én is visszatérek rá. Ha egy barátunk kérdezi meg azonban, mi is a múzeum, nem valószínű, hogy a normatív szöveg felmondásával nagy sikert érnénk el, sőt inkább elriasztanánk őt. Az egyik lehetséges megoldás, ha elkezdjük hasonlítani a múzeumot más kulturális intézményhez, vagy az élet egyéb területeihez. A szakirodalom ezt meg is teszi, és olvashatunk olyanokról, hogy a múzeum templom, laboratórium, kórház, netán áruház. Paul Valéry a modern emberről szóló írásában meglepő módon a múzeumot bordélyházhoz hasonlítja, mely gyakran váltogatja vendégeit sorba elcsábítva őket. Mindegyik összevetés a múzeum egy-egy területéből, feladatából indul ki. A templom, az áruház, a bordélyház a kiállításokat, azaz a bemutatást emeli ki, a kórház a generációkon át történő megőrzést, a restaurálási, konzerválási munkákat. A laboratórium hasonlat pedig inkább a múzeumra mint tudományos kutatás tárgyára tekint. Természetesen a hasonlatok szerepe éppen az, hogy az egyes szegmensekre, részfeladatokra hívják fel a figyelmet, és a teljes egészet hívják úgy, múzeum.
A múzeum, olyan mint a jó bor, van íze és zamata. De a bor, nem olyan mint egy jó múzeum
Úgy vagyunk ezzel, mint a jó borral, melyről sokszor mondjuk azt, olyan a zamata, mint az erdei gyümölcsé, színe mint a rubiné. Fordítva nem nagyon mondjuk, a rubin színe olyan mint a vörösboré. A laboratórium sem olyan, mint egy múzeum. Nem próbáltam, de valószínűleg, egy ilyen mondat elhangzásakor a többség arra gondolna, hogy a laborban vagy minden poros, vagy minden régi. A bordélyház hasonlat megfordításába már bele sem gondolok.
A viccet félretéve, minden összehasonlítás arra való, hogy megvilágítson valamit. A színház metaforát azért szeretjük használni, mert a kiállításra is úgy tekintünk, mint egy előadásra. A használt szavak is hasonlóak, forgatókönyv, rendezés, építés, bemutató, a tárgyak is kerülhetnek főszerepbe, és ha Magyarországon nem is annyira gyakori, de van kiállítási, múzeumi kritika. Egy hasonlat azonban alkalmas arra is, hogy meghatározzuk a különbségeket és ezzel kerüljünk közelebb tárgyunkhoz, azaz a múzeumhoz.
A kérdés mindig ugyanaz
Egy komoly leegyszerűsítéssel élve röviden a színház hasonlatot használom fel, hogy megmutassam, mi is a múzeum. Mivel egy ilyen összevetés alapjaiban mégiscsak felületes, inkább eszköz, minden színházrajongótól elnézést kérek, ha úgy érzi, igencsak leegyszerűsítem a színházak színes világát. Mivel múzeumban dolgozok, múzeumról írok, annak látom jobban a belső működését, mindazokat a kérdéseket, melyek a múzeumosokat izgatják. A színházra mint kívülálló tekintek, úgy mint közönsége egy tagja. A színházban szolgálatot teljesítő színész vagy jegyszedő, ha már használtuk a szót, múzeumos, mondjuk itt is, hogy a színházi ember a múzeumra tekint úgy, mint egy homogén tömbre.
A színház hasonlat felhasználásával nem azt szeretném sugallni, hogy a múzeum olyan, mint a színház. Ellenkezőleg, a múzeum nem olyan, mint a színház. A különbség minden hasonló szóhasználat ellenére óriási.
A színház teljesen egészében közönségorientált függetlenül annak nagyságától. A legnagyszerűbb drámák és vígjátékok, opera és operettek, musicalek, gyermekdarabok mind azért készülnek, hogy megnézzék azokat estéről estére. Ha egy darab nem megy, azaz a közönség saját fenekével szavaz és nem ül le a nézőtérre, akkor az előadást leveszik a műsorról. Másrészt a színház minden bevétele a produkcióra megy, származzon a forrás jegybevételből, intézményi támogatásból vagy szponzori pénzből.
A múzeum szintén közösséghez kötött, igyekszik olyan kiállításokat, programokat szervezni, melyekkel megszólítja szűkebb és tágabb környezetét. Egy érdekes momentum azonban, hogy az állandó kiállítások esetében nem reagálja le vendégeinek a reakcióját. Ha nem megy a kiállítás, mindent megtesz, hogy látogatottabbá tegye, színes kiadványokat készít, izgalmas eseményeket talál ki köré, de egy dolgot nem tesz, nem veszi le műsorról. Egy állandó kiállítás valóban kifutja magát, legalább öt évig megnézhető. Nem tudom, hogy az öt év mint határpont honnan származik, de kétségtelen, határozottan jelen van a magyar múzeumi életben. Ha elkészül egy új állandó tárlat, a következő években lényeges változások azon nem lesznek.
A múzeumnál a közönség nagysága legfeljebb a vezetőnek és a fenntartónak a fejfásához járul hozzá, megszünteti vagy éppen fokozza. Az egy fő kutatót ugyanúgy kiszolgálja a múzeumi gárda, mint a napi kétszáz vagy kétezer látogatót. Nem tehet és nem is tesz aszerint különbséget, hogy valaki fizet-e vagy nem.
A lényeges különbséget a színház és a múzeum között azonban mégsem ebben látom, hanem költségvetési szerkezetében és feladatainak irányultságában. A múzeum ugyanis számtalan forrásból származó bevételét nem költi teljes egészében a produkcióra, azaz a kiállításra. Nagyon pontosan körülhatárolt, a törvényben is rögzített feladatokat lát el, melyek nem feltétlenül kapcsolhatók közvetlenül a kiállítási tevékenységhez. A múzeumi marketing az én felfogásomban egységesen kezeli ugyan a múzeumi feladatokat (gyűjtés, megőrzés, feldolgozás, bemutatás), de nem függhet egy tárgy bekerülése, restaurálása, feldolgozása attól, hogy kiállításra kerül-e valamikor is. A múzeumi szakemberek feladata, ez szolgálatuk alapja, hogy minderről döntsenek. Egy porcelánkészletért valóban meg kell tenni mindent, hogy a múzeum leltárba vegye? Egy apró kis papírfecnit feltétlenül ki kell dobni? A teljesen ismeretlen festő alkotását megvásároljuk? Mind olyan kérdés, mely nem válaszolható meg abból a szempontból, hogy a következő öt évben kiállításra kerül-e a műtárgy. A megőrzés szempontjait sem írhatja felül a bemutatás feladata.
A színház nem áldoz energiát olyan pályaműre, melyet nem mutat be. A produkcióra kiszemelt darabra koncentrál csak, a feladatai között nem szerepel a megőrzés, sőt mondhatjuk azt is, a pillanatnak él.
A színház hasonlatot azért választottam, hogy a múzeumról gondolkodjak. Remélem, ha a színháztudományi szakon nem is feleltem volna meg, a múzeumi vizsgán átmentem volna. Ha mégsem, akkor van még ötletem. A múzeum olyan, mint az önkiszolgáló. De erről majd máskor.
