Megnyílt Magyarország egyetlen huszárkiállítása
2015.07.24
Hivatalosan is megnyitották a sárvári múzeum egyik szárnyában a Mi vagyunk a huszárok című állandó kiállítást, mely Magyarországon az egyetlen önálló tárlat a legmagyarabb fegyvernem történetéről, fegyvereiről, egyenruháiról, mindennapjairól. Egy sok szálon futó történetbe kezdett a múzeum, melyet most a nagyközönség elé tár.
A rekkenő hőség ellenére csordultig megtelt díszteremben várták a megnyitó kezdetét a huszártisztek fiai és lányai, a hagyományőrző huszárok, köztük a 4. Hadik András honvéd huszárezred, a császári és királyi 11. huszárezred, és természetesen a Nádasdy huszárezred történeti hagyományait a mában folytató képviselői. A kiállítás létrehozásában közreműködő mesteremberek, a tervezők, az informatikai háttért biztosító szakember, a múzeum és az önkormányzat munkatársai, a helyi, a megyei és az országos politikai élet szereplői, mindazok, akik a tervezés elejétől a megnyitó napjáig részt vettek a hatalmas projektben.
Csütörtökön megnyílt Magyarország egyetlen állandó huszárkiállítása. A Zeneiskola fanfárosainak bevezetője után a házigazda szerepében Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója elmondta, hogy egy múzeum életében a jegyvásárlástól a tárlatvezetéseken át az éjszakai programokig mindegyik egyaránt fontos. Mégis egy kiállítás megnyitása a legfontosabb, főleg ha egy olyan állandó kiállításról van szó, melyből nem sok található Európában, Magyarországon pedig csak egy, Sárváron.
Polgármesteri és miniszteri köszöntők
Kondora István, Sárvár Város polgármestere legszívesebben elénekelte volna a Huszárgyerek, huszárgyerek szereti táncot című dalt, sőt ehhez még táncra is perdült volna, de a nyári nagy melegben inkább köszönetét fejezte ki a magyar kormányzatnak, hogy nemcsak odafigyel a vidéki múzeumokra, hanem támogatási rendszerével ösztönzi folyamatos megújulásukat. A kiállítás ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával készült. A tervezésétől a megvalósításig hosszú út vezetett, mely egy jól működő közösséget még jobbá tesz, még inkább összekovácsol. A város egy olyan kiállítással gazdagodott, melyet bármikor büszkén megmutathat, melyre mindig szívesen várja vendégeit. Hende Csaba honvédelmi miniszter levélben üdvözölte a megjelenteket. Hangsúlyozta, a kiállítása hatalmas érdeme, hogy Magyarország első állandó huszárkiállításaként a huszárságot mint a hadtörténelem kiemelkedő intézményét mutatja be. A mézeskalács huszárfigurák és a mesehősök, az adomák és a legendák világa helyett itt és most a világhírű elitkatonák történetével találkozhatunk.
Ágh Péter: 750 millió a sárvári várra
Ágh Péter országgyűlési képviselő az I. világháború nagy huszár csatájára emlékezett, amikor 1914 decemberében a lengyelországi Limanovánál megállították az előretörő orosz csapatokat. Az esemény helyszínén tett személyes látogatása során győződött meg arról, hogy a magyar katona, a magyar huszár helytállása példaértékű volt. A kiállítás kapcsán kiemelte, hogy Sárváron nemcsak őrzik, hanem méltó módon és érthetően mutatják be a huszárság történetét. A munka azonban nem áll le, ugyanis Ágh Péter itt jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a sárvári Nádasdy vár a Nemzeti Várprogram keretében 750 millió Ft-ot kap állagmegóvásra és turisztikai fejlesztésre. Szavai után a hagyományőrző huszárok kíséretében a megjelentek átvonultak a kiállítás első termébe, ahol Ágh Péter, Kondora István és Takács Zoltán Bálint átvágták a nemzeti színű szalagot és hivatalosan is átadták a nagyközönségnek a sárvári huszárkiállítást.
A múzeum barátai végül a nagy bástya tetején finom marharaguval várták a kiállítás közönségét.
A kiállítás júliusban és augusztusban keddtől vasárnapig 9 órától 21 óráig látogatható. A kiállítás megnyitásával párhuzamosan elindult a tárlat folyamatosan bővülő hivatalos weboldala, ahol nemcsak a kiállításról olvashatnak, hanem számos történetet huszárokról, fegyverekről, eddig kevésbé érintett témákról. Természetesen a múzeum a kiállításhoz programokat is szervez, melyről szintén az oldalon tájékozódhatnak. A kiállításnak külön facebook oldala van, melyhez bármikor érdemes csatlakozni.
Vegyék Önök is birtokba kiállításunkat!
Júliusban és augusztusban hétfő kivételével minden nap 9 órától 21 óráig várjuk Önöket.