Maróthy Mihály
? – Sárvár, 1600 szeptember. Sárvári, majd pápai és veszprémi várkapitány, lovaskapitány
Nemesi előnévként a „Loós”-it használta, ez alapján Sopron megyei kötődésű volt, ahogy felesége, Viczay Margaréta is.
A forrásokban az 1580-as években tűnt fel. 1586. november 22-én a magyar tanácsosok kérelmezték megbüntetését, mivel nem volt hajlandó a continuus milesek, azaz a katonáskodásra kötelezettek kiállítására. Ha nem egy ugyanolyan nevű rokonáról van szó, akkor ezt tekinthetjük Maróthy nevének első felbukkanásaként. Pályája alapján katonáskodással foglalkozó köznemes lehetett, aki az 1580-as évek végén Kanizsára került, legalábbis erre enged következtetni egy Zrínyi György kanizsai főkapitánynak szóló rendelkezés, amelyben Maróthy és Bánffy Miklós közti vitás ügy rendezésére utasítják.
Az 1590-es évektől már inkább követhető életpályája. Előbb Nádasdy II. Ferenc 150 lovasának kapitánya, a felfogadásának időpontja 1593. október 15-e volt. 1595-től töltötte be a sárvári vár kapitányi tisztségét, Nádasdy tehát meg lehetett elégedve addigi szolgálataival. 1597-ben egy alsó-ausztriai levélben „Ober Haubtmann Zu Sarwär” –nak említik. Vagyis még két év múlva is ebben a tisztségben volt. Hozzá kell tenni, a vár történetének egyik legkritikusabb szakaszában látta el a várnagyi feladatokat. Miután Győr és Pápa 1594 őszén török kézre jutott, Sárvár első rendű erősséggé, királyi főkapitányi székhellyé lépett elő. Már évek óta zajlott a vár átépítése, és a török közvetlen közelsége, a veszprémi és pápai védősereg áthelyezése ide mind jelentős terhet rótt a várkapitányra. Sajnos, közelebbi információkat nem tudunk működéséről, de az, hogy Pápa visszafoglalása után Nádasdy javaslatára lett annak kapitánya, arra utal, hogy a Fekete bég a sárvári szolgálatával meg lehetett elégedve. Ráadásul ezalatt továbbra is ellátta a lovaskapitányi feladatokat.
1597 augusztusától pápai főkapitány-helyettes, sőt, mivel a főkapitány, Georg Andreas von Hoffkirchen betegsége miatt nem tudta ellátni feladatait, előbb ideiglenesen, majd 1598. január 21-től ténylegesen is ő lett Pápa várkapitánya. Augusztus 4-én pedig emellett megkapta a visszafoglalt veszprémi vár kapitányságát is. Két fontos vár egyidejű vezetése nem kis rangemelés volt egy alacsony sorból származó katonatisztnek. Feltehetően jó szervezőkészséget, vitézséget és katonai vezetői képességet is mutatott.
1599 májusában Veszprémből tudósította Nádasdyt a tatárok mozgásáról. Augusztus 31-étől át kellett adnia a tisztségét Tobias Grafnak, de pápai kapitányságát megtartotta. Ez utóbbi minőségében a vár újjáépítését várták el tőle, aminek ő igyekezett is megfelelni. Ehhez leggyakrabban a pápai polgárok munkáját vette igénybe, amiért azok panasszal is éltek ellene a kíméletlen robotoltatás miatt. 1600 nyarán át kellett élnie a vár zsoldosainak lázadását. A vallon zsoldosok elmaradt zsoldjuk miatt lázadást szítottak, és át akarták játszani Pápát a töröknek. Maróthyt és a tisztek többségét fogságra vetették.
Nádasdy és Adolf Schwarzenberg vezetésével a császári hadak megostromolták a várat, majd az augusztus 9-én éjszaka kitörő zsoldosokat kardélre hányták vagy kegyetlen módon kivégezték. A kiszabadult és még fel sem épült Maróthy, akinek folytatnia kellett volna a vár újjáépítését, a kortárs történetírók (Istvánffy Miklós és Pethő Gergely) szerint augusztus közepén Győr környékén, birtokaira utaztában a tatárokkal vívott küzdelemben súlyos sebet kapott. Sárvárra szállították, ahol egy hónappal később elhunyt.
1601 januárjában Enyingi Török Ferencet nevezték ki pápai kapitánynak, Maróthy feleségét pedig májusban már özvegyként említik. (szg)
Irodalom
Pálffy Géza: A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (16-17. század). In.: Veszprém a török korban. (Felolvasóülés Veszprém török kori emlékeiről). Veszprém, 1998.
Hermann István (szerk.): A pápai vár felszabadításának négyszáz éves emlékezete 1597-1997. Pápa, 1997.
Sahin-Tóth Péter: Hitszegő hitetlenek. Francia-vallon katonák lázadása Pápa várának ostrománál (1600). In.: Oborni Teréz (szerk.): Ad Astra. Sahin-Tóth Péter tanulmányai. Bp., 2006.
