Már elkészítve vala a bál-szála…

Ballo, ballare = táncolni. Az olasz szóból képzett, talán francia-német közvetítéssel hazánkba érkezett bál kifejezést elsősorban a farsangi időszakban, a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó néhány hétben rendezett zenés, táncos estekre értjük. Hagyományosan ez a báli időszak, de bálokat régen is, ma is tartanak karácsonykor, szilveszterkor, húsvétkor, május elején, nyáron és ősszel is. Az utóbbiak esetén beszélhetünk arató- és szüreti bálokról. Persze sokféle más típusa van, foglalkozási ágak (iparos, jogász-, cseléd- tűzoltó-, újságíróbál, stb.), korösszetétel (ifjúsági, legény-, leány-, gyermekbál), egyesületek szerint is elkülöníthetők ezek a rendezvények, a bevonuló katonáknak regrutabálokat tartottak, a végzős középiskolások szalagavató bállal búcsúznak, a vidéki összejöveteleken pedig jellemző volt a batyus bál, ahova mindenki kis batyuban vitte az ételt, amelyet aztán éjfélkor közösen fogyasztottak el.

Bárhogy is nevezzük ezeket, a bálok közös jellemzője, hogy bizonyos formaságokat, kereteket be kell tartani esetükben. Van rendező bizottsága, tehát szervezettek, zártkörűek, ezért meghívóval lehet csak részt venni rajta, gyakran belépőjegy megváltásával, előre kijelölt helyszínen és gyakran letisztázott menetrend szerint zajlanak. A termet feldíszítik, az öltözékek is az esemény emelkedettségét, kivételes jellegét tükrözik. A megjelenteket élőzenével szórakoztatják, és a táncok tekintetében is érvényesül valami méltóság. Ez utóbbiak mindig az adott kor legdivatosabb társastáncai voltak, a XIX. században a valcer, a polka, mazurka, francianégyes majd az 1840-es évektől polgárjogot nyert a körmagyar is. A századfordulótól egyre inkább az amerikai divattáncok hódítottak, one step, majd a 20-as évektől a charleston, a foxtrott, valamint a latinos tangó, rumba és társai. Ezek mellett természetesen megmaradtak a hagyományosabb változatok is, a bécsi és az angolkeringő ma is gyakran szerepel a táncrendben. Hozzájuk a cha cha cha, a rock and roll, szamba, salsa és mások csatlakoztak. Közös bennük, hogy párosak, mivel a bál továbbra is megőrizte azt a vonását, hogy párban vagy társaságban illik rajta megjelenni. 

Bár a táncok változtak azóta, és természetesen a nagyméretű krinolin szoknyák és frakkok divatja is a múlté, némi konzervativizmus ma is jellemzi ezeket az eseményeket. Bálba illik a legszebb ruhában megjelenni, gyakran külön erre az alkalomra új öltözékek készíttetni, továbbra is dívik a meghívó, az élőzene és a zártkörűség. A bálokat elsősorban társasági, közösségi eseményeknek tekinthetjük, míg az estélyeket inkább magánjellegű rendezvényeknek. A nyári mulatságok sokkal szabadabbak, vidámabbak, divatos kifejezéssel élve lazábbak, mint a bálok.

E száraz tipologizálás után röviden tekintsünk bele a bálok múltjába! A tánc lényegében az emberiséggel egyidős, bár eleinte inkább vallási, rituális színezete volt, a későbbiekben világiasodott. Az egyház a középkortól kezdve gyakran kikelt ellene, mivel szerinte elfordítja az embereket a kegyes élettől, szabados szokásokat terjeszt, felesleges időpocsékolásnak tartották. A reneszánsztól kezdve azonban egyre szélesebb körben terjedt, eleinte a királyi udvarban, XIV. Lajos francia király (Napkirály) szigorú etikett szerinti báljait egész Európa másolta. Előbb a kontinens királyi udvarait, majd egyre inkább az arisztokráciát is magával ragadták. A XVIII. században a bécsi bálokon kívül a pozsonyi bálok, valamint Esterházy „Fényes” Miklós eszterházai (fertődi) báljai váltak híressé. A XIX. század közepétől, a magyar nyelv és kultúra előtérbe kerülésével már hazai táncelemek is polgárjogot nyertek a bálokon, a körmagyar, majd később a csárdás, a palotás jelezték ezeket az állomásokat. Az eleinte csak udvari és főúri palotákra jellemző szokások a XIX. század közepétől szó szerint is polgárosodtak, egyre szélesebb néprétegek kapcsolódtak bele, a különböző civil szervezetek létrejöttével pedig a vidéki városok, falvak közösségei is rendeztek bálokat. Ez alól Sárvár sem volt kivétel.  Ha végiglapozzuk az egykori helyi újságokat, némi fogalmat alkothatunk e farsangi rendezvénysorozat múltjáról. 

Az első sárvári bálokról sajnos, nem rendelkezünk forrásokkal. Feltételezzük, hogy a XIX. század második felében váltak általánossá. Az evangélikusok például már 1854-ben is tartottak bált. A századfordulótól megjelenő újságok már rendszeresen tudósítottak a farsangi mulatságokról. Furcsa módon azonban ritkán nevezik ezeket báloknak, helyette a zenés mulatság, a táncest kifejezéseket használták. Talán mert még a terminológia nem tisztult le egyértelműen, vagy a cikk írója megfelelőbbnek érezte a lazább összejövetelek megjelölésére szolgáló terminust a kissé merevebb, előkelőbb bál szónál. A kisváros patriarchálisabb társadalmában feltehetően nem alakult ki a zártabb, arisztokratikusabb jegyeket viselő bálok szokása, inkább a kötetlenebb, a paraszti-polgári világhoz némileg közelebb álló zenés összejövetelek, mulatságok váltak jellemzőkké. A mindenki mindenkit ismer fémjelezte kisvárosban, a rokonsági és egyesületi kapcsolatok révén kevéssé osztódott fel a társadalom.

Nyilván ennek lehet oka az is, hogy a báli (maradva ennél a szónál) rendezvényt a helyi újságokban is meghirdették. Arra gondolhattak, hogy a rendező szervezet tagsága nem elegendő a megfelelő bevétel összegyűjtéséhez, és azon kívülről is vártak mulatni vágyókat. A belépti díjat, valamint az esetleges felülfizetéseket (adományokat) vagy a rendező szervezet működésére vagy jótékonyságra fordították. 

A bálokat, táncestélyeket rendszerint a Korona Szállóban vagy Berzsenyi Imre vendéglőjében tartották. A zenét leggyakrabban Csillag Jancsi és cigánybandája szolgáltatta, ahogy a meghívókban olvashatjuk. A kapunyitásra este 7-8 órakor került sor, és nem volt ritka, hogy hajnalig, kora reggelig vidáman mulattak a vendégek. A cikkek rendszeresen lehozták a felülfizetők névsorát az általuk befizetett összeg feltüntetésével, amelyet a rendezőség, természetesen, köszönettel fogadott. A vendéglősök, fogadósok mulatságát évről évre úgy tálalták, mint a legvidámabb rendezvényt az egész báli szezonban. Ez egyébként többnyire álarcosbál volt. A bálok nemcsak vacsorából és táncmulatságból álltak, a szervezők műsorokkal kedveskedtek a meghívottaknak. A Dalos Egylet énekekkel, bohózatokkal, kisebb színdarabokkal, a Katolikus Legényegylet 1912-es farsangján pedig az egylet dalárdájának énekműsorával, majd a Kinek van igaza? Szociális párbeszéd az életből című dialóggal szórakoztatták a vendégeket, mielőtt Csillag Jancsi rázendített. A Tűzoltó Egylet nemcsak farsangkor, hanem szilveszterkor és nyáron is tartott zenés összejövetelt, amelyre nem fogadtak fel zenekart, mert a zenét saját fúvósaik szolgáltatták. 

A báli beszámolók nem egyszer felsorolták az azokon részt vevő hölgyek nevét is. Nem sokat tudunk meg azonban a viseletekről, a zenei repertoárról, illetve az ételek soráról. Egy nyári koszorúcskáról szóló tudósítás alapján értesülünk arról, hogy Rosenkrantz Nándor sárvári tánctanár növendékei nemcsak a szokásos körmagyart, hanem a modernebb „One Step és Twoo Step” lépéseit is elsajátították. Azaz, ezek a táncok ismertek voltak már a kisváros népességének körében. 1912-ben a Sárvár és vidéke fiatalsága bálján füzértánc is volt, „amely azonban, - a táncra vágyó hölgyecskék mohósága folytán, nem engedte ezen tánc szépségét mindent tekintetben érvényre juttatni, mert a beburkolt alakok mindig a lehető legrövidebb idő alatt – „dekolletálva’ lettek.” – azaz a táncos párok által képzett kapu alatt átbújó pár előtt mindig bezárult az út. Úgy képzelhetjük, hogy a valcer, a csárdás, talán a palotás, vagy a polka is szerepelhetett a táncrendben, amelyet a hölgyek mindig maguknál tartottak és abba jegyezték be, hogy melyik táncot kinek ígérték el. Olyan gazdag csillogás nem jellemezte a kisvárosi bálokat, mint az udvari vagy a budapesti Operabált, a ruhákat sem Párizsból hozatták, legfeljebb Budapestről vagy Szombathelyről, de ez a lényegen nem változtat. Sárvár társadalma ebben is követte (ha kisebb méretben és volumenben) a nemzetközi és hazai trendeket.

1911. február 26-án a Sárvári Járási Hírlap ezzel a meghívóval akart kedvet csinálni a zenészek farsangi báljához: „A sárvári zenészek zenekara március hó 2-án, csonkacsütörtökön a Berzsenyi-féle vendéglő nagytermében farsangi búcsúünnepet rendez, mely napon könyes szemmel fogunk elbúcsúzni a víg farsang ideje alatt oly kitűnően működő nagybőgőtől, amidőn még egyszer megrezegtetjük méltóságteljes hangját, hogy tudtára adja mindenkinek, miszerint elmúlt a víg farsang. A szomorú búcsúünnepélyre kívül címzett urat (és b. családját) tisztelettel meghívja a sárvári zenészek zenekara. Kezdete este 8 órakor. Belépődíj; személyjegy 80 fillér, családjegy 1 K 60 fill. A fájdalomkönyeket igyekezni fog Berzsenyi Imre jóhírű vendéglős örömkönyekké varázsolni a pincéjében raktáron levő különböző fajta finom boraival, azért teljes bizalommal jöhetnek oda mély tisztelettel meghívott vendégeinek s bizonyára feledhetetlen emlékeket visznek magukkal a zenészek farsangi búcsúünnepéről. A zenét több zenekar felváltva szolgáltatja.”

A selyemgyár munkásainak önképző köre, a vas- és fémmunkások, a Munkás Rokkant és Nyugdíjegylet, a kereskedő ifjak, a Jótékony Nőegylet, az evangélikus férfiak és ifjak egylete, 1912-től az Egyetértés Football Club egyaránt tartott táncmulatságot a századfordulón. Az utóbbi szervezet 1911. január 21-én a kabaré estéllyel kötötte össze a zenés eseményt, ahol a nyitány zongorán hangzott el, de volt karikatúrarajzolás, fűzfaversek rögtönzése, könnyed színdarab, kuplék, még néger tánc is, és természetesen kabaré. A következő év februárjában tartott vendéglősök, mészárosok, kávésok és hentesek ipartársulatának bálját még a Törley és a Litkei Pezsgőgyár, és a Puntigami Sörgyár (ld. Puntigamer sör) is támogatta.  A mai megyebáloknak megfelelően az alispán bankettje volt a legelőkelőbb esemény Vas megyében. 1912-ben Sárvárról több méltóság, így Tuboly Lajos főszolgabíró, Kálmán István városbíró, Kecskeméthy István vezetőjegyző, Pleszkáts Imre korábbi városbíró, Masáth Mihály jószágkormányzó és mások is megjelentek rajta.

A báloknak azonban az első világháború kitörése véget vetett. 1915 és 1919 között nem voltak táncos rendezvények a városban, ennek okát a Sárvári Járási Hírlapban 1915. január 24-én közölt cikk indokolta meg: „Komoly föladatok hosszú sora előtt állunk és kötelességeink legelsőbbje ma: okos takarékosság, mellyel a farsang követelte idő- és pénzfecsérlést összhangba hozni nem lehet. (..) Magyarán megmondva: farsangoláshoz nincsen se pénzünk, se emberünk, sem pedig kedélyhangulatunk, s azért bele kell nyugodnunk abba, hogy az idei farsang részünkről elveszett.” A szerző feltehetően az újság főszerkesztője, Tuboly főszolgabíró lehet. 

A 20-as évektől újraéledt a bálozás szokása. A Dalosegylet, az Evangélikus Leányegylet, a VOGE (Vasutasok Országos Gazdasági Egyesülete), a Katolikus Szent Ágnes Leányclub farsangnyitó Nefelejcs álarcos bálja, a Sportbál és Iparosbál jelezték az eseményeket. Ezúttal már Czene Jenő cigányprímás húzta a talpalávalót, és nagy hangsúlyt kaptak a magyar táncok. 1935 vízkeresztjén a Katolikus Leányegylet bálján roptak körmagyart, tiroli táncokat, magyar toborzót, bécsi valcert, piero és pirette táncokat. Máshol a cigányzenészek csárdást húztak. Az 1935-ös Sportbálon jazz-zenekar is fellépett. Ez utóbbi esetében a felülfizetők névsorában Lajos bajor herceget, báró Hatvany Pétert és Pált, Huszár Mihály apátplébánost, Pásztóy Dezső főszolgabírót vagy Eőry Vilmos városbírót is ott láthatjuk.

Persze, nem hiányoztak a bírálók sem. 1912-ben egy Julius nevű újságíró a Korona Szálló báli rendezvényekre való alkalmatlan voltát ecsetelte. „Az ember (…) mindig ugyanazt érzi, hogy a terem nem is terem, hanem csak szoba. Három szobából összeállított helyiség, mely nem magasabb a rendes szoba magasságánál. A padlója mindenre jó, csak arra nem, hogy táncolni lehessen rajta. A tűzbiztonságról meg nem is merek szólni, mert félek, hogy többet egy lélek sem megy oda táncolni, ahonnan veszély esetén lehetetlen volna a szűk lépcsőn menekülni.” Ezután arra tér ki, hogy ideje volna egy megfelelő, a város fejlődését jobban kifejező nagytermet építeni a Korona helyett.

Máskor meg gúnyos versikében becsmérlik a Sportbált:

„(…) S rúgták a ’gól’ –okat, azaz, hogy a táncot,

A ’tempót’ meg adták hozzá a cigányok.

És ha elfáradtak, egy láthatatlan banda

Rádión a ’fox’ –ot és ’tangót’ nyaggatta.

S hogy ki ne rúgják a ’korona’ oldalát,

Előre kivették a terem egy falát.”

Ezek alapján tehát a fox(trott) és a tangó is ismert volt a sárvári közönség körében. A Kelempeisz nevű cikkíró nem volt túlzottan oda a bálért, egy másik fűzfaversében a nők magamutogatásán ironizált. 

A második világháború alatt ismét szüneteltek a bálok, és a háború után sem engedtek teret nekik. A Rákosi-rendszerben arisztokratikusnak hatott, inkább a népiesebb ihletettségű táncházakat részesítették előnyben. A bálokat szervező egyesületek is megszűntek. A lányoknak már nem volt szüksége a bálokon való bemutatkozásra, mint egykor. A Kádár-korszakban lassan enyhül a szigor, 1958-ban az MSZMP KB TKO (Központi Bizottság Tudományos és Kulturális Osztálya) még elég rosszallóan jegyezte meg, hogy a művelődési házakban elburjánzott a tánczene, az össztánc és a bálok szokása. Pedig a fiatalság egyre inkább elfordult a kötöttebb zenés eseményektől, és a házibulik, majd a könnyűzenei koncertek váltak kedveltté és látogatottá.

A legtöbb fiatal legfeljebb az iskolai szalagavató bálon vagy az iskolai (egyre inkább diszkóhangulatú) farsangi bálon vett részt. Kissé proletarizálódtak, átstrukturálódtak a bálok is, amelyeket ezúttal már munkásközösségek, brigádok, sportkörök rendeztek tagjaik számára. Sárváron az 1970-es években a városi tanács által rendezett tanácsi vagy városi bál volt a legjelentősebb. Emlékezhetünk még a Cukorgyár turista báljára, villanyszerelők báljára, álarcosbáljára, sportbáljára, amelyet az egykori Hatvany-kastélyban rendeztek, de tartott bált a Barnevál is.

1990 után több évtizedes kihagyás után a társaságok visszatértek a háború előtti hagyományokhoz. Megújultak a régi keretek, az egyházak (Sárváron a keresztény és az evangélikus bál mellé felsorakozott a reformátusok bálja is), a megalakuló civil szervezetek egyaránt megtartották, megtartják saját báljukat. A legrangosabb természetesen továbbra is a városi bál. 

Az emberi élet más területeihez hasonlóan tehát a bálok is időről időre változnak. Változnak, hiszen mi magunk, emberek is változunk, ez pedig kihat a társas események arculatára. A divat, a zenekultúra, a társadalmi szokások változásának, a társadalmi és nemi emancipációnak a hatására a bálok merevsége sokat enyhült, szélesebb néprétegek számára vált elérhetővé. De jónéhány területen őrizte meg egykori méltóságát, az egyéb táncos rendezvények közötti előkelőségét. Továbbra is meghívó szükséges a belépéséhez, a résztvevők most is a legszebb ruhájukat öltik fel, bár táncrend nincs, de a legtöbb esetben élőzenére párok lépnek a parkettre.  

És még mindig a lényege a tánc, ahogy a bálok történelme során mindig is volt. Mert időt kell hagyni a lazításra, a társas együttlétre, a szórakozásra is. Ezt mind együtt kínálja nekünk a bálok sorozata. Éljünk hát e lehetőséggel! 

Képgaléria

A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

2025. May 24. Saturday 16:00-17:30 óra

Vágj bele!