Keresés a weboldalon

Magyari István

Meghalt 1604/1605 (?). Prédikátor, evangélikus lelkész.

Az országokban való sok romlásoknak okairól címlapja (OSZK)

Életéről keveset tudunk. Egyes feltételezések szerint a wittenbergi egyetemen tanult, de ez koránt sem bizonyos. Lehetséges, hogy a csepregi iskolában szerzett felsőfokú végzettséget. Nem ismerjük pályájának kezdetét, de az 1591. évi csepregi hitvita idején már Nádasdy Ferenc, a „Fekete bég” környezetében tartózkodott. Udvari lelkésze, tábori papja volt a hatalmas vagyonú főúrnak.
Magyari elkísérte urát a tizenötéves háború (1593-1606) hadszíntereire, tudjuk például, hogy Esztergom 1594. évi ostromában is részt vett. A következő évben neve szerepelt a Formula Concordiae aláírói között, amelyben Nádasdy papjai elítélték a kálvinizmust, és állást foglaltak a lutheránus vallás mellett. Magyari 1600-ban önmagát sárvári plébánosként, valamint evangélikus főesperesként jelölte meg.
1595-ben adta ki első munkáját, Az jól és bóldogul való meghalásnak tudományáról iratott kézbeli könyvecskét, amely Joachim Beust német író könyvének magyar nyelvű fordítása, témája a katonaélettel függ össze, és amelyet Nádasdynak ajánlott.
Legnagyobb munkája, Az országokban való sok romlásoknak okairól 1602-ben jelent meg Sárváron az akkor itt működő Manlius-féle nyomdában. Ebben a prédikátor az országot sújtó török veszedelem okait boncolja. A kor lutheránus prédikációiban különösen erős hangsúlyt kapott az „egyház bűnei” miatti isteni büntetés, amely a török pusztítás formájában érte el az emberiséget. Ezt hirdette Luther, majd Melachton is. Magyari azonban művében szembeszáll a büntetés elfogadásának szükségszerű tanával, és azt hirdette, hogy ha a kereszténység megtér, akkor a török már nem lesz többé az isteni büntetés eszköze, sőt pusztulásra van ítélve. Vagyis jövőképében nem a világvége, hanem a török pusztulása fog bekövetkezni, ennek nyomán jogos, sőt kötelező küzdeni a betolakodók ellen. A nemességet összefogásra, nagyobb áldozatvállalásra szeretné rábeszélni.
Érdekes fejezete Magyari munkájának a katonai kérdésekkel foglalkozó rész. Erről a kutatók már régóta állítják, hogy nem Magyari saját, hanem urának, a hadvezér Nádasdy Ferencnek a gondolatait tartalmazzák. Itt ugyanis hadszervezési, hadfogadási javaslatokat, a tábori élet szabályozásához, a katonai fegyelemhez kapcsolódó ajánlásokat és elvárásokat fogalmaz meg. Feltehetően a hadakban sokat forgó, de egyben országos méltóságokat is viselő Nádasdy saját neve alatt nem adhatta ki a sokszor a császári seregeket és vezéreket is ostorozó elképzeléseit. Ezeket a véleményeket később olyan nagyságú emberek ismétlik meg, mint Esterházy Miklós vagy Zrínyi Miklós.
Magyari munkája indította el a hazai hitvitázó irodalmat. Az országokban való sok romlásoknak okairól című munka ugyanis olyan hatást váltott ki katolikus körökben, hogy maga Pázmány Péter, a jeles katolikus reformátor látta szükségét válaszolni rá Felelet Magyari István sárvári prédikátornak (1603) címmel. Feltehetően az egyik legélénkebb vallási párbeszéd alakult volna ki kettejük között, de a sárvári prédikátor korai halála ezt megakadályozta.
1604 januárjában Magyari még elmondta ura feletti híres halotti beszédjét előbb Sárváron, majd a lékai sírboltban, amelyet a keresztúri Manlius-nyomdában még abban az évben ki is adott, valamint elkezdte megfogalmazni a Pázmány Feleletére írott bírálatát. 1605 elején azonban a sárvári gyülekezet élén már más lelkész áll, ebből következőleg valamikor 1604 vége és 1605 eleje körüli időben távozhatott az élők sorából. (szg)

Irodalom
Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól. Budapest, 1979.

Bencze Imre: Magyar István sárvári prédikátor élete és munkái. Bp., 1995. 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16073 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2025. March 28. Friday 18:00 óra
Remekművek…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H