Kulcsszavak: 1956, díszterem, Egressy Béni, első világháború, fürdőpohár, fegyver, Friedrich Egerman, Géczi János, húsvéti tojás, helytörténet, Horthy Miklós, kávéskészlet, Nádasdy család, oklevél, pecsétnyomó, pisztoly, Sárvár, söröskupa, szablya, szikvizes palack, vetőláda, összes tárgy

Kattintson a kiválasztott kulcszóra!

Magyarország az Oszmán Birodalom elleni küzdelem másfél évszázadában folyamatos háborúskodások színtere lett. A törökök elleni harc új taktika és új fegyverzet alkalmazását jelentette. Már nem páncélokban kardokkal harcoló lovagok csaptak össze, hanem egyre könnyebb felszerelésű egységek mérték egymáshoz erejüket. A küzdelemben a gyakorlat, a tapasztalat és az erő mellett egyre fontosabb szerepet játszott a technika. A 15. században már gyakran felbukkannak az ágyúk, majd a különféle lőfegyverek. A fejlődést a puskapor harcászatban betöltött szerepének felismerése indította el. Kínában a 11. században jöttek rá arra, hogy három anyag, a kén, a salétrom és a porlasztott faszén összekeverésével és megfelelő tűzerővel robbanás érhető el. Alig telt el két század, Európába is ismertté vált a féltve őrzött recept, melyet feltalálási helyén nem hadicélra használtak. A mongolok azonban már hadjárataik során kisebb robbanószerkezeteket vetettek be, hadi alkalmazása azonban Európában teljesedett ki. 

A 14. század elején már ágyúkat építettek, melyekkel lehetővé vált addig bevehetetlennek tartott várak, erődök elfoglalása. Az 1400-as években pedig a katonák kezében is megjelentek a kisebb lőfegyverek, melyek mérete eleinte természetesen mégis tekintélyparancsoló volt. Hatalmas méretű puskákat vetettek be a nyílt csaták során, illetve a várak ostromakor. A 16. század közepén pedig egyre nagyobb számban kezdték el használni a katonák ezeket az új fegyvereket.

A puskáknál és a pisztolyoknál is a csőbe elölről betöltötték a puskaport, majd a golyót és végül a fojtást. A cső vége zárt volt, csak a jobb oldalán képeztek ki egy kis furatot, melynek előterében idézték elő a robbanást. Az évszázadok során különféle szerkezeteket vetettek be, hogy ezt a külső, szabadlevegős robbanást elérjék. Eleinte egyszerű kanócot használtak, melyet folyamatosan izzásban kellett tartani. A kanócot a kötélverők vagy kötelesek készítették, ami komoly jövedelmet biztosított számukra, hiszen hatalmas mennyiségben volt szükség az általuk előállított termékre. Ne felejtsük el, hogy a gyertyához, illetve egyéb világítótesthez is ők gyártották a kanócot. 

A 15. században kifejlesztett elsütőszerkezet segítségével már nem kézzel, a kanóc csőhöz emelésével kellett meggyújtani a gyúlyuk előtt a finom lőport, hanem egy kar elmozdításával szinte ráhajolt az izzó kanóc a kis tartályra. A kanócos fegyverek évszázadokon át, még a 18. században is használatban voltak, ami egyértelműen jelzi, hogy mennyire kedvelt fegyvertípusról van szó. A fegyvernek azonban voltak hátrányai is. A kanócot folyamatos izzásban kellett tartani, amit az időjárási viszonyok gyakran akadályoztak. Ráadásul az izzás pirosló fénye felfedte használóját az ellenség előtt. A lovasság is épp a kanóc miatt nem tudta használni, hiszen lovon ülve, nem tudta volna állandóan készenlétben tartani fegyverét. Nem is alakult ki a kanócos lovassági pisztoly, más megoldást kellett találni.

A keréklakatos vagy dörzskerekes elsütőszerkezetet mind puskára, mind pisztolyra fel tudtak szerelni. Míg a 15. században hatalmas puskákat használtak, addig a következő évszázadban tért hódított a félkézzel, azaz egykézzel elsüthető pisztoly. Sokan sokat diskuráltak arról, hogy vajon hol és mikor találták fel az új szerkezetet. Szóba került Nürnberg, de Miskolc környéke is, sőt Leonardo da Vincit is említeni szokták a kérdés kapcsán.

Működésének alapja a recés oldalú kerék, melyet külön szerkezettel fel lehetett húzni, miközben megfeszült egy rugó. Az elsütéskor a rúgó visszapörgette a kereket eredeti helyzetébe, és ekkor recés oldala szikrát vetett a ráhajtott kristályos anyaggal, a pirittel. A piritet később a kovakő váltotta fel. A szikra egyből bejutott a csővégi lyukon és felrobbantotta az ott lévő puskaport. Hatalmas nyomás keletkezett, mely kikényszerítette a csőből a golyót.

A szerkezet nagyon összetett volt, rengetek darabból kellett összeépíteni. Komoly előnye volt, hogy állandóan tűzkész állapotban lehetett tartani, a megfelelő pillanatban csak előrántották és elsütötték. A lovasságnál ezért hamar elterjedt. A török időkben a Magyarországon harcoló német zsoldosok már a 16. század közepén ezt használták. A huszárok továbbra is kopjával, majd szablyával vették fel a küzdelmet az ellenséggel, de egyre gyakrabban a nyereg mellett már pisztolyt helyeztek. Erről tudósít minket egy 1600-ban megjelent német nyelvű történeti munka, mely szerint a huszárok „nyitott sisakot, a lábukig érő páncélt viselnek. A bal oldalukon szablyát, a jobb combjuk alatt egy tőrt hordanak. Kezükben kopja … hátul, a nyereg mögött, egy tokban pisztolyt is viselnek”.

Az ilyen pisztolyokat használó katonáknak számolni kellett azzal, hogy fegyverüket jóval gyakrabban kellett karbantartani, mint a kanócos szerkezetű puskákat. Mondhatjuk úgy is, a szerkezetnek megvoltak a hátrányai. Röviden azt mondhatjuk, érzékenyek voltak, hamar bepiszkolódtak és könnyen elhasználódtak. Egyes pisztolyok egy kisebb ütéstől működésbe jöhettek, azaz elsülhettek, ami a harc hevében súlyos következményekkel járhatott. Mivel a dörzskerék a gyúlyuk előtti kis tégelyt átvágta, az itteni résen elégett lőpormaradványok kerülhettek a pisztoly belsejébe. Végül magát a recézett oldalú kereket négy-öt lövés után tisztítani kellett. Ha erre nem került sor, a recék eltömődtek és hiába sütötték el a fegyvert, nem keletkezett szikra, a pisztoly csütörtököt mondott. Csak egy csattanás hangzott, melyből állítólag hamar sokan a csütörtök szót hallották ki.

Minden hátránya ellenére, tegyük hozzá még azt, hogy nem is volt olcsó, a lovasság, majd a gyalogság körében hamar elterjedt. Ha megfelelően karbantartották, megbízhatóan működött. Nemcsak csatában szerették használni, hanem vadászatok során is, hiszen elsütése nem jelentett nehézséget, célra lehetett tartani. A kanócos puska elsütésénél a célzás és az elsütés műveletét nem volt egyszerű összehangolni.

A sárvári 17. századi keréklakatos pisztoly űrmérete 12 mm. A korszak pisztolycsöveinek átmérője 11 és 14 milliméter között mozgott. Mind a kerékfedő lemezt, mind rugótartóját díszítették. Előbbit egymásnak hátraforduló pikkelyes lények (delfinek), utóbbit emberfej. A kakast szintén dísszel látták el. 

A tárgy leltári száma: 74.65.1. (A pisztoly megtekinthető a sárvári múzeum huszárkiállításán)

Kelenik József: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásában. A császári-királyi hadsereg fegyverzetének jellege Magyarországon a tizenötéves háború éveiben. Hadtörténeti Közlemények CIV (1991):3. 80-122.
Kelenik József: A kézi lőfegyverek jelentősége a hadügyi forradalom kibontakozásában. A magyar egységek fegyverzete a tizenötéves háború időszakában. Hadtörténelmi közlemények. CIV (1991):4. 3-52. (a huszárokról szóló idézet itt olvasható a 38. oldalon Kelenik József fordításában)
Temesváry Ferenc: A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fegyvergyűjteménye, Bp., 1980. (a pisztoly leírása és a lakatszerkezet rajza a 27. oldalon)
Temesváry Ferenc: Pisztolyok. A Magyar Nemzeti Múzeum tüzifegyver-gyűjteménye I., Bp., 1988. (Hasonló delfinábrázolás látható a 37. tétel alatt a 75. oldalon bemutatott keréklakatos pisztoly sárgarézből készült kerékborítóján)

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Fegyvergyűjteményünk első nagyobb egysége mintegy hat évtizeddel ezelőtt került az intézmény kezelésébe. Az egyes darabok a csaták világa mellett a mindennapokra is rávilágítanak. Most egy ilyen tárggyal ismerkedhetünk meg.

Minden új év lehetőséget ad arra, hogy újrakezdjük a tavaly abbahagyott fogyókúrát. Hirdetések árasztanak el minket, rengetek módszert ajánlanak nekünk. Megnéztük, mi volt a helyzet ezzel kapcsolatban egy évszázaddal ezelőtt.

Mi volt előbb: a nyuszi vagy a tojás? A válasz egyszerű: a tojás. Ez az ellipszis alakú, egyik végén kerekebb, a másik végén csúcsosabb forma világokat teremtett. A húsvéti ünnepkör nem létezhetne nélküle.

Miközben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben öntötték a szovjet címert, addig a kisboltok, bazárok néhány forintért Kossuth-címereket árultak. A sárvári múzeum gyűjteményében több mint száz ilyen kitűző található, műanyag, réz, porcelán, sőt csontból készült is. Az 1956 októberi forradalom egyik jelképe lett a Kossuth-címer.