Lordok háza
A Hunyadi út közepén álló kissé furcsa szocreál stílusú üzletházat nevezi a helyi népnyelv Lordok házának.

A 19. század második felében, miután a vasút elérte Sárvárt és forgalomba helyezték az állomást, kezdett kiépülni a hozzá vezető utca, amely 1899-től a második világháborúig Erzsébet királyné nevét viselte, azt követően Hunyadi János nevét kapta. A rajta lévő épületeket a város kevésbé tehetős polgárai emelték, egyszintes, zárt házsor alakult így ki. Az utca elejének meghatározó épülete volt a Laktanya, illetve azon túl, a Laktanya utca sarkán állt egykor az ún. Pásztorház. Legendás épület hírében állt, ide hozták 1919-ben a Tanácsköztársaság helyi vezetőit, ahol vallatták, sőt bántalmazták is őket.
Az utca az 1960-as évek közepéig őrizte az egykori kisvárosi hangulatos képet, amelynek nyomaira a Petőfi-lakóteleptől a vasútállomásig terjedő utcarészen még rábukkanhatunk. Ez a kellemes, ódon kép ugyanis nagyot változott az elmúlt évtizedekben. A 60-as évek súlyos lakáshiányán, illetve a várossá válással és a beköltözéssel egyre sürgetőbbé vált szolgáltatásfejlesztésen a régi városkép szétrombolásával lettek úrrá. A Hunyadi út mentén ledózerolták a régi épületeket, mementóként alig néhány maradt meg belőlük, főként a keleti oldalon. Helyükre többemeletes beton lakó- és üzletházakat húztak fel. Az egyforma, vonalzó mellett tervezett szögletes tömbök tömegéből azonban kiugrik egy furcsa vonalú épület. A lebontott Pásztorház helyére épült tömb patkó alakú lépcsőháza, illetve felső szintjének markánsan előreugró vonulata megtöri a hagyományos szocreál kockaépületek sorát.

Tervezője, a Bőrdíszmű épületét is megalkotó Zalotay Elemér, az akkor éppen a szombathelyi Vas Megyei Tervező Vállalatnál működő építész lehetett. A mester Le Corbusier stílusában alkotott akkor, amikor a szocialista realizmus volt az elvárt. Ő azonban keresztül tudta vinni elképzeléseit, ennek nyomait őrzik Sárváron (is) a kissé szokatlan formájú tömbök.
Az épület 1969-ben készült el, alsó szintjén élelmiszerboltok, emeletein pedig lakóházak kaptak helyet. A Lordok Háza elnevezésre nincs pontos ismeretünk, de a korabeli népnyelv a lakás nélküli munkások szállásait nevezte el gúnyosan így. Az országban több ilyen elnevezésnek is tanúi lehetünk, tehát általánosan ismert jelenségről beszélhetünk.
Az 1969-es évforduló kapcsán feléledő Tanácsköztársaság-kultusz Sárváron is kereste a maga gyökereit. A direktórium tagjainak gyűjtőhelyeként funkcionáló Pásztorház ehhez jó helyszínnek bizonyult, azonban az épület közben eltűnt. Ezért az emléktábla a helyére épült Lordok Házának déli falára került 1970-ben. Minden év március 21-én itt került sor a megemlékezésekre, az ún. Forradalmi Ifjúsági Napok (március 15., március 21. és április 4.) keretében. A rendszerváltással együtt ezek az ünnepségek megszűntek, a ház és az emléktábla maradt. A Lordok Háza ma is azt a célt szolgálja, amire egykor építették: lakó- és üzletház. Csak az üzletek változtak… (szg)