Lidércfény11. Olyat mutatunk, amit még soha!

2016.08.11
2016. augusztus 19-én kerül sor a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban a hagyományos múzeumi éjszakára. Tizenegyedik alkalommal várják a Lidércfényre a múzeum munkatársai mindazokat, akik éjszakai fényben kíváncsiak a kiállításokra. Különféle programok közül is válogathatnak a vendégek 20 órától éjfélig. Egy mókás munkás éjszaka!
Tíz évvel ezelőtt rendeztük Sárváron az első múzeumi éjszakát. Az országos és európai trendektől eltérően mi nem Szent Iván éjszakáját választottuk, ugyanis akkor a vártól egy kicsit távolabb, a Csónakázó-tónál rendeznek programokat. Augusztus 19. a sárvári múzeumi éjszaka napja, nevét a mocsarak környékén látható kékes fényről kapta. Van aki úgy gondolja, hogy ez nem csupán lángra lobbant metángáz, hanem kincset jelző fény. Mások szerint elhalt lelkek, akik életükben valamilyen rosszat követtek el. A Néprajzi Lexikon szerint egyszerű káromkodással küldték el őket. A múzeumi éjszakán inkább a kincsekre helyezzük a hangsúlyt és senkit nem küldünk el, sőt mindenkit szeretettel várunk.
Olimpiai kincseink

Az elmúlt tíz évben egy-egy tematika köré szerveztük programjainkat. Volt párizsi hangulat, török bazár, bajor sör, Sárvár Anno, egy alkalommal a vezír mutatta meg kincseit. Az idén a kincs köré szerveztük az éjszakát. Ne feledjük az olimpia évében, hogy a sárvári múzeumban a nyári játékokkal kapcsolatos emlékek is vannak. A huszár kiállításon megtekinthető Platthy József olimpiai bronzérme, de Shaurek Ottmár emlékei is, melyek az 1936-ban rendezett berlini olimpia eseményeit idézik. Történeti üvegkiállításunk is köthető a négy évenként megrendezett játékokhoz. A gyűjtője, Tasnádiné Marik Klára ott volt a berlini olimpián. Versenyzőként is szeretett volna indulni, a szellemi olimpia egyik kategóriájában, de sajnos nem ért el eredményt. Mint a magyar női úszócsapat kísérője, illetve Csák Ibolya olimpiai magasugró bajnok barátnője több szállal is kötődik a sport legnagyszerűbb eseményéhez. Ráadásul a kiállításon látható egy zöld tintatartó, melyet első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd nyert, igaz nem Athénban, hanem Siófokon egy Balaton átúszás alkalmából 1905-ben.
A Lidércfény éjszakáján ezek a tárgyak is megtekinthetők.
Kincset érő programjainak
Kukkancsunk rá a Lidércfény11 programjaira!
Tárlatvezetés egy kicsit másképp. A vendégek többsége már több alkalommal is részt vett a kiállításokat bemutató vezetésen, ezért joggal kérdezhetik, lehet-e még újat mutatni és mondani. Természetesen igen. Az idén talán a legnagyobb újdonság, hogy a dísztermet eddig soha nem látott fényben mutatjuk be. UV fénnyel világítjuk meg a több évszázados freskókat, amivel korábbi átfestések válnak láthatóvá.
Kazamaták titka. Negyvenöt évvel ezelőtt forgatták a sárvári várban és környékén a bajor kincsek előkerüléséről azt a közel másfélórás filmet, melynek gyermekszereplői túlnyomórészt helyiek voltak. A torony második emeletén ezért nemcsak a filmet nézhetjük újra, hanem a filmben megjelenő helyszíneket összevethetjük a mai állapotokkal. Ugyanakkor soha nem mutatta még be a múzeum azokat a fényképösszeállításokat, melyeket a szereplők aláírásukkal látták el, most ezt is megtesszük.
Dinasztikus kapcsolat! A bajor kincs nem más, mint a Wittelsbach királyi dinasztia emlékanyaga a múzeumban. Bajorország uralkodó családja 1875-től a II. világháború végéig élt a sárvári várban. 1945-ben, amikor elhagyták otthonukat, étkészletük, mindennapi tárgyaik egy részét befalazták. Néhány évvel később megtalálták ezt a hagyatékot, melynek egy részét állandó kiállításon láthatja a közönség. A múzeumi éjszakán azonban újabb válogatás kerül a közönség elé eddig nem ismert fényképfelvételekkel együtt.

Jönnek a törökök! A sárvári Nemzetközi Folklórfesztiválon tíz év után újra fellép török tánccsoport. Természetesen nem maradhat el fellépésük egy olyan környezetben, ahol egykor sokat szóltak róluk, sőt a freskók is őket idézik. Bemutatójukra 21 órakor kerül sor. Ha az idő engedi és a csoport is vevő rá, a bástya tetején mutatják meg tehetségüket.
Furcsaságok kicsiny boltja! A múzeumok raktárai mindig tartogatnak meglepetéseket, furcsa eszközöket, ritka tárgyakat. Az éjszakán ezekből láthatnak egy válogatást a gyomorstoppolótól az emlékkönyvig és még azon is túl. Például a kiállításokon nem látható, huszár olimpikonokhoz köthető emlékeket. A helyszan pedig a tavaly megnyílt új huszár kiállítás most készülő folytatása.
Hercegi ékszerek nem hozott anyagból. A gyerekek sem maradnak hoppon, őket a múzeum diákjai várják. Nemcsak vághatnak, ragaszthatnak, rajzolhatnak, festhetnek, hanem elkészíthetik első ékszerüket, egy csodálatosan ragyogó, fiúkat bolondító fülbevalót.
Egy jó beszélgetés. Természetesen a jó beszélgetés sem maradhat el. Ehhez a hagyományos jó borokat kínálja a Várkapu Vendéglő.
Ne várjon egy évet, nézzen be most hozzánk!
Lidércfény11. Olyat mutatunk, amit még soha!
2016. augusztus 19. (péntek) 20.00 – 24.00
Belépőjegy:
Teljes árú: 900,- Ft
Nyugdíjas, diák: 450,- Ft
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.