Laktanya
A városközponthoz közel eső Laktanya utca megnevezésének eredetét egyre kevesebben ismerik. Pedig a név a múlt egy szeletét őrizte meg, ugyanis itt egykor valóban katonai kaszárnya állt.
A 17. század folyamán Európa számos országában áttértek az állandó haderő alkalmazására. Korábban csak egy-egy háború, ütközet idejére fogadták fel a katonákat, majd szélnek eresztették őket, megszabadulva így ellátásuk költségeitől. Az állandó tömeghadsereg kezdeti időszakában azonban nem épült ki a kiszolgáló infrastruktúra, azaz az ellátás, szállítás és kvártélyozás hatékony rendszere.
Ezért a 17. századtól a 19. század második feléig az elfogadott módszer az ún. beszállásolások rendszere volt. A lakosságot kötelezték arra, hogy telki állománya mértékének megfelelően szállásoljon és lásson el katonát, gyakran többet is. A katonának a kvártély mellett járt az élelem – ezt hívták orális porciónak -, valamint a lovát is a házigazdának kellett ellátni zabbal, szénával (equális porció). Mondani sem kell, hogy ez óriási terhet jelentett, és számos visszaélésre adott lehetőséget a katonának. Fegyvere birtokában gyakran többet akart, erőszakoskodott, de ha nem is volt így, a házigazda az általában nagy családja mellé kapott egy (vagy több) mindig éhes felnőttet. Természetes, hogy alig várta, hogy az egység továbbvonuljon, mert egy katonai alakulat érkezése valóságos sáskajárással ért fel a településen.
Erre utalt Sárvár is, amikor elhatározta, hogy „a házaknáli terhes katona tartástól menekülhessen, egy nagyszerű emeletes katonaházat (kaszárnyát) lovas katonaság részére sajátjából” építeni fog. Ebben feltehetően a század eleji francia háborúk állandó hadmozgásai, illetve maga a francia megszállás is közrejátszhatott. A döntés 1842-ben született, ekkor a katonatartás kötelezettségeit, az ezzel járó terheket és díjazást is rendezték. Kimondták, hogy a katonát befogadó gazda napi egy garast kap, amelyből két krajcárt a katonára, egyet pedig a lovára adnak. Ugyanakkor a gazda köteles volt „ágyi ruhákat” adni a katona számára, a lovának pedig „istálló szekeret”. A terhek egyenlő elosztására való törekvés vezetett a kaszárnya megépítésének ötletéhez. Eleinte a lovak számára épült meg az istálló, majd fölé húztak laktanyát a katonáknak. A szükséges téglamennyiség beszerzéséhez pedig a szomszédos Pásztorház lebontását határozták el. Az építési költségek fedezéséhez Ferenc modenai herceg is hozzájárult 200 forinttal. A katonatartás költségei ugyanis az uradalmat is sújtották. Valamint a város azt is kimondta, hogy a kaszárnya fenntartásából a hercegi uradalomnak is ki kell vennie a részét.
A laktanya 1844-re készült el az akkori város szélén, a Szombathely felé eső út mentén. Források hiányában kevéssé tudjuk nyomon követni sorsának alakulását. Feltételezhetjük, hogy a kiegyezést követő nagy honvédlaktanyák megépítésével a sárvári elvesztette szerepkörét. Amikor újra hallunk róla, már lakások céljára használták, és a város a fejlődése során körbenőtte az épületet.
Városmorfológiai, városfejlődéstani vizsgálatok alapján a kaszárnyák letelepítése a városban komoly fejlesztő tényező. A katonaság vásárlóereje, a társadalmi életben betöltött szerepe (bálok, főtiszti szemlék, stb.) révén hozzájárul a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok erősödéséhez, a társadalmi szerveződés tagolódásához, a lakosok számára pedig mintát szolgáltat. A város számára eleinte terhes kötelezettség (a katona eltartása) így a fejlődés egyik motorjává is válhatott. (szg)
Irodalom
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Szeibert János: Sárvár története. (Kézirat)
