Lakatos Lajos
Sopron, 1890. január 16. – Sárvár, 1978. április 23. Tanító, színműíró.
A cipész apa és a háztartásbeli anya három gyermekével 1892-ben Kőszegre költözött, Lajos itt végezte az elemi iskolát, majd a polgárit, amelyet 1906-ban fejezett be. Ezt követően a csurgói tanítóképzőbe iratkozott be. Nyaranta a család kőszeg-hegyaljai szőlejét gondozta. Iskolai évei alatt titokban, apja tudta nélkül járt tánciskolába. Az osztálykirándulások élményei nagyban meghatározták tanítói pályáját. 1910-ben szerezte meg tanítói oklevelét.
Ez év őszén Nagyasszonyfán (ma Vasasszonyfa) kezdett tanítani, ahol a vasárnapi ismétlő iskolások számára, a szabadidő hasznos eltöltése érdekében énekkart és színjátszókört szervezett. 1911-ben pedig megalakította az Ifjúsági Egyesületet, amelynek tagjai a népszokásokat, népdalokat, néptáncokat gyűjtötték, majd ezeket begyakorolták. A tanító úr emellett éjszakánként novellákat, cikkeket írt. Itt születtek első színdarabjai is, főként a világháború hatására: A hazaáruló, Az öreg honvéd, illetve a Balázs Ágnes huncutsága című népszínműve.
1917. november 25-i hatállyal áthelyezték a sárvári hercegi fiúiskolába. Helyét Nagyasszonyfán húga, Krisztina vette át. 1918-ban Kőszegen a hadiözvegyek és –árvák javára bált rendezett, amelynek sikere széles körben ismertté vált. Ennek nyomán kérték fel Sárváron is bál rendezésére, amely szintén nagy sikert aratott. Szervezőkészségét megismerve a Katolikus Legényegylet vezetőjévé választották.
1920-ban nősült, Kálmán József asztalosmester Jolán nevű lányát vette el. A következő két évben született meg előbb Lajos fia, majd Jolán lánya, akik később szintén tanítók lettek.
Sárvári szervezetek kérték fel, hogy tanítson be tagjaik számára darabokat. Előbb befejezte a Balázs Ágnes huncutságát, amelynek premierje 1922. május 13-án volt az Uránia moziban. Az óriási siker miatt a darabot többször is előadták a legényegylet tagjai. A jó sajtóvisszhang következtében más településeken, sőt az ausztrál és chicagói magyar kolóniákban is eljátszották, a bevételek 10 %-át tiszteletdíjként megküldték a szerzőnek. A Szent László-templom átépítése javára is előadták 1926-ban.
Szintén Sárváron került sor másik két – már említett – színművének előadására is.
1941. december 12-én Grősz József megyéspüspök „a katolikus nevelés és tanügy terén kifejtett buzgó és eredményes munkásságának elismeréseképpen címzetes igazgatóvá” nevezte ki Lakatos Lajost.
1944-ben az iskolában beteg, tífuszos katonákat ápoltak, a tanító és családja is megfertőződött. Felesége december 7-én elhunyt, Lakatos Lajos két évvel később újranősült, Varga Mária óvónőt vette el.
A hercegi iskolát 1948-ban államosították, Lakatos tanító még két évig állományban maradt, majd 1950. szeptember 1-jén nyugdíjba vonult. A cukorgyárban azonban még 17 éven keresztül a répakampányok idején minősítési szolgálatot végzett nyugdíjkiegészítésként.
Mellette, mint szenvedélyes bélyeggyűjtő, 1952-től a helyi Bélyeggyűjtő Kör vezetője is lett. Másik kedvtelése a természetjárás volt, gyalog, vonaton járta az országot, Ausztriát vagy Erdély tájait. Egy alkalommal Olaszországba is eljutott, Rómában a XI. Pius pápa elé zarándokló küldöttségbe is bekerülve személyesen találkozhatott az egyházfővel.
Öreg korára otthonülővé vált, de mindig örült, ha gyermekei meglátogatták. Halála után a Soproni úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Élete során mintegy 25 színdarabot rendezett, az ismertebbek közül érdemes megemlíteni Herczeg Ferenc: A Gyurkovics-lányok, Csíky Gergely: Cifra nyomorúság, Szigligeti Ede: Liliomfi, Bernard Shaw: Nem lehessen tudni vagy a Szovjet karácsony című műveket. Hagyatékából kézzel írott, befejezetlen színmű is előkerült, a darab a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik.
Lakatos Lajos a két háború közti Sárvár kulturális életének kiemelkedő alakja volt. (szg)
Irodalom
Szibler Imréné: A megidézett múlt. 1-3. In.: Sárvári Hírlap. 2002. február 8. 11. o.; 2002. február 22. 9. o.; 2002. március 8. 13. o.
Medvegy Antal: Művelődésügy. In.: Horváth Ferenc (szerk.): Sárvár monográfiája. Sárvár, 1978. 652. o.
Naszádos István: Oktatás, kultúra, egészségügy. In.: Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000. 400. o.
