Keresés a weboldalon

Krausz József

Felsőmesteri, 1860. november 11. – Sárvár, 1937. április 12. Kereskedő, vállalkozó, gyáros, képviselőtestületi tag, hitközségi elnök.

Krausz József

Zsidó családban született Felsőmesteriben, szülei Krausz Sándor és Sonenschein Katalin voltak. Kereskedelmi iskolát végzett, majd Szombathelyen dolgozott segédként. 1887-ben költözött Sárvárra, ahol letelepedett, liszt- és fűszerkereskedést nyitott a Vármellék nevű városrészen. Később bővítette üzletét, „rum- és likőrgyárat”, sertéshizlaldát alapított. 1897-ben részvénytulajdonos tagként részt vett az Ella Elektromos Műmalom felállításában, amely azonban néhány év múlva megszűnt.

Felvétel a Krausz Téglagyárról a Nádasdy Ferenc Múzeum gyűjteményében

Krausz ekkor saját ipari vállalkozásokat indított, 1905-ben megalapította a Sárvári Első Vajkiviteli Vállalatot, majd három évvel később a Sárvári Új Téglagyárat. Mindkét üzem jelentős forgalmat bonyolított, és sok helybelinek adott munkát. Az ipari vállalatok bejuttatták tulajdonosukat a legnagyobb adófizetők (virilisták), így a város képviselőtestületi tagjai közé. Sokat tett a város lakosságáért, pénzzel, saját termékeivel támogatta a rászorulókat, különösen az első világháború idején. A kulturális életben is szerepet játszott, nemcsak hitközségi, hanem bármilyen városi kezdeményezésben részt vett. Ő volt a Sárvári Kereskedelmi Kör és a neológ zsidó hitközség elnöke, tagja Vas Vármegye Törvényhatósági Bizottságának, a Sárvári Első Takarékpénztárnak igazgatósági, a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek pedig alapító tagja.

Krausz József háza mai állapota szerint

Felesége, Hirsch Teréz, aki öt leány-, és egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. Krausz Sándor, a fiú folytatta apja gazdasági tevékenységét.
Díszes, eklektikus stílusú háza ma is áll a Nádasdy-vár közelében, a Rákóczi út elején. Mellette, a Malom utca sarkán pedig egykori vajgyárának irodaépülete magasodik. Téglagyára helyén ma az Alkotmány úti lakótelep áll, amelyet az 1970-es évek elején húztak fel.

Irodalom
Szibler Gábor: A Krausz-család története és szerepe Sárvár életében I-II. In.: Honismereti Híradó, Sárvár. 2004. és 2005. száma
Dabóczi Dénes: Sárvári épületek (1.) In.: Sárvári Hírlap, 2002. június 28.
Dabóczi Dénes: Sárvári épületek (2.), In.: Sárvári Hírlap, 2002. július 12.
Halász Imre (szerk.): Vas megyei fejek. Soprron, 1930.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15747 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban


Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H