Kulcsszavak: 1956, díszterem, Egressy Béni, első világháború, fürdőpohár, fegyver, Friedrich Egerman, Géczi János, húsvéti tojás, helytörténet, Horthy Miklós, kávéskészlet, Nádasdy család, oklevél, pecsétnyomó, pisztoly, Sárvár, söröskupa, szablya, szikvizes palack, vetőláda, összes tárgy
Kattintson a kiválasztott kulcszóra!
Kossuth-címer a forradalomban
2020.10.23
Miközben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben öntötték a szovjet címert, addig a kisboltok, bazárok néhány forintért Kossuth-címereket árultak. A sárvári múzeum gyűjteményében több mint száz ilyen kitűző található, műanyag, réz, porcelán, sőt csontból készült is. Az 1956 októberi forradalom egyik jelképe lett a Kossuth-címer.
Ha valaki úgy gondolta, a fentieken kívül beszerezhette a címer nyomtatott változatát, mégpedig a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatától. Az idézett hírt és szóban forgó hirdetéseket a Magyar Szocialista Munkáspárt hivatalos lapjában, az 1956. november 2-án indult Népszabadságban olvashatjuk. Az újság november 8-án ugyan arról számolt be, hogy lassan újra indul az élet a miskolci gyáriparban, a korabeli dokumentumok másról szólnak. Sztrájk volt ugyanis, de nemcsak a vas- és acélgyártó üzemekben Miskolcon, Diósgyőrön, hanem többek közt Gyöngyösön és Tiszapalkonyán is. November 13-án az érintett üzemek dolgozóinak képviselői nagygyűlést tartottak és egy 16 pontból álló követeléslistát állítottak össze. Követeléseiket a Magyar Népköztársaság Kormányának, azaz Kádár János első kabinetjének címezték. A sztrájk felfüggesztését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a kormány tegyen egyértelmű nyilatkozatot követeléseik teljesítésére. A második pont nyíltan kimondta, hogy nem fogadják el a kormány összetételét és követelték Nagy Imre visszahívását. Intézkedéseket vártak nemcsak a zajló szovjet hadműveletek leállítására, de a szovjet hadsereg országból történő kivonására is. Az utolsó előtti pontban pedig megfogalmazták, hogy az újságok címlapján állandóan szerepeljen a Kossuth-címer. Az ígéreteket a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nem tartotta be, de a sztrájkot november végén mégis felfüggesztették. A Népszabadság pár hónap múlva, 1957. február 9-én, megjelent szombati számában számolt be arról, hogy a megrongált miskolci szovjet hősi emlékművet rendbe hozzák, és a Lenin Kohászati Művekben vállalták, hogy társadalmi munkában kiöntik a szovjet címert.
Visszatekintő
Kossuth-címer alatt a korona nélküli magyar címert értjük. A középkori hagyományoknak megfelelően, miszerint a címerek pajzsokon szerepeltek, a leírásokban a viselő szempontját veszik figyelembe. A Kossuth-címer heraldikai bal oldalán, szemből nézve a jobbján, látható a kettőskereszt a hármas halmon, heraldikai jobb oldala pedig vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező. A címer elnevezése a II. világháború után terjedt el, de megjelenése jóval korábbi és általában Magyarország függetlenségének kifejezésére használták. Ha nagyon vissza akarunk menni a történelemben, akkor I. Ulászló magyar király uralkodásának idejét (1440-1444) említhetjük, amikor hivatalos okleveleken már megjelenik ez a fajta címer. Jól érzékelhető ebből is, hogy az ország függetlenségének jelképeként eleinte nem értelmezhető ez a címer, hanem csak az 1848/49-es forradalomtól.
Nem véletlen, hogy Petőfi Sándort az őt ábrázoló kőnyomaton korona nélküli címerrel láthatjuk. A költő ugyanis így fejezte ki a nemzeti függetlenség iránti vágyát, ami egyben a királyság intézményének elutasítását is jelentette nála, hiszen ő köztársaságban gondolkodott. 1848 decemberében írtItt a nyilam! Mibe lőjjem?című versére utalunk, melynek utolsó versszakát idézzük is:
Ez egyszer csak annyit mondok:
Jó soká voltunk bolondok,
Legyen egy kis eszünk végre,
Másszunk a király képére.
Éljen,
Éljen a köztársaság!
A vers keletkezése idején már folyt a fegyveres szabadságharc, szeptemberben Jellasics horvát bán támadásának elhárítására megindult az önvédelmi harc. Ferenc Józsefet december 2-án Olmützben királlyá koronázták, de ezt a magyar országgyűlés nem fogadta el. Hamarosan megindultak Windisch-Grätz herceg csapatai Magyarország ellen. 1849. március 4-én az uralkodó kiadta olmützi alkotmányát, melynek értelmében területi változtatásokkal együtt a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom része, annak egyik állama lett. Kossuth Lajos javaslatára ezután április 14-én az országgyűlés kimondta a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztását. Az ország új címeréről nem rendelkeztek ugyan, de számos tárgyon, amiről még lesz szó, megjelent a korona nélküli nemzeti jelkép.
A szabadságharc leverését követő közel két évtizedet a barátságtalan jelzővel illethetjük a bécsi kormányzat és Magyarország közötti kapcsolatokat illetően. 1867-ben végül létrejött a kiegyezés, mely közös címer megalkotását is jelentette. Ezen a korona nélküli magyar címer is szerepelt.
Az első világháborút követően a Károlyi-kormány 1918 novemberében szabályozta a kikiáltott köztársaság pajzsos jelképét. A koronátlan kiscímer használatát írta elő, amit hívhatnánk Kossuth-címernek is, de nem erről van szó, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia címerének többek közt angyaloktól „megtisztított” változatáról. A Horthy-korszakban visszakerült a korona, majd 1946 februárjával újra a korona nélküli változat lett a hivatalos. Végül 1949-ben az új, sztálinista alkotmány szakítva minden hagyománnyal egy olyan címert írt elő, mely rendkívül hasonlított a Szovjetunió tagállamainak címeréhez.
Vajon 1956-ban, melyik hagyományhoz nyúltak vissza a forradalmárok?
A gyűjtemény
A sárvári múzeum igazgatója, Nógrádi Géza 1963-ban 117 darab Kossuth-címert ábrázoló tárgyat leltározott be. A bejegyzések szerint többségét a múzeum Szombath Ferenc sárvári gyűjtőtől kapta. Néhány darab Celldömölkről származik, melyek esetében kevés, de annál érdekesebb példányokról van szó. Ide tartozik ugyanis egy darab csontból készült bross, illetve két darab nyaklánc medál.
A bross ellipszis alakú, közepén látható a Kossuth-címer, melyet az 1956 évszám két részre osztva vesz körül. A medál szintén elegáns, finom munka, a címer a heraldikai jobb oldal ezüst vágásait, illetve a bal oldal kettős keresztjét mutatja, illetve a hármas halmot keretelő vonalát. A másik medál kialakítása hasonló a brosshoz.
Az előbbiek mellett többségében kitűzőt találunk. Anyaguk rendkívül változatos technikai kivitelezésükhöz hasonlóan. Réz, bronz, műanyag, sőt porcelán is szolgált alapanyagként. A címer készülhetett zománc technikával, de festéssel egyaránt. A műanyag darabok esetében természetesen az utóbbiról van szó.
Néhány példányon jól látható, hogy eredetileg olyan verőtő felhasználásával készültek, melyek a címer tetején még hordozták a címert. A jelvény elkészítése után ezt a koronát levágták, hogy megkapják a vásárlók által gyakran keresett Kossuth-címert. A kereslet meghatározta a kínálatot, sőt azt is mondhatjuk, meghatározta a gyártástechnológiát.
A címer alakja szintén rendkívül változatos. Az egyenes oldalú ugyanúgy megtalálható, mint a homorúan ívelt tárcsapajzsok, vagy éppen az oldalt homorúan, felül kettős ívelt oldallal záródó címerek. Utóbbiak nagyon hasonlítanak az 1848/49-es szabadságharc honvéd egyenruhájának a csákódíszeire. Sőt ismerünk ilyen formát szabadságharcban alapított zászlóalj csapatzászlóján is.
A címerpajzsot körülölheti tölgyfaág vagy koszorú, melyet műanyag esetén zöldre festettek, fémből készülteknél általában festetlenül hagyták.
A rengeteg változat azt mutatja, hogy komoly igény merült fel a Kossuth-címeres aprótárgyak, különösen a kitűzők iránt, de az ékszer kiegészítőknél szintén megjelent a forradalom jelképe. Másrészt ezt az igényt többen próbálták meg kielégíteni. A kutatás feladat lehet, hogy sok apró, elszigetelt adat összegyűjtésével feltárja a valószínűleg az ország számos pontján működő kicsi gyártó műhelyeket.
Jelképek ősze
1956 júliusában eltávolították a Magyar Dolgozók Pártjának éléről Rákosi Mátyást és helyébe Gerő Ernőt állították. Mindez azonban semmit sem változtatott az egyetlen párt tömeges megítélésén, hiszen annak tekintélyét már az erőszakszervezetek sem tudták fenntartani. Egyre erősödött az ellenzéki tevékenység, aminek fórumai egyaránt voltak a párton belül és kívül. E szervezetek elnevezései igencsak szimbolikus tartalommal voltak feltöltve és egyértelműen kapcsolódtak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc személyeihez vagy eseményeihez.
A Petőfi Kör Budapesten alakult meg még 1954-ben az első, Sztálin halála (1953. március) után következő enyhülés idején. Nagy Imre visszatérése sokakban reményt keltett, de Rákosi újbóli hatalomra jutása (1955) után majd csak 1956 júniusában aktivizálta magát a társaság. A Kör lényegében a párt belső ellenzéke volt.
Érdemes megemlíteni a Kossuth Kört, mely Debrecenben 1956. október 13-án tartotta első nyilvános vitáját. Ezen részt vett Losonczy Géza újságíró, aki a Petőfi Kör szervezői közé tartozott. Nagy Imre körének tagjaként 1957 végén kivégezték. A Petőfi és a Kossuth Kör mentén haladva a szimbolikus elnevezések útján, eljutunk a Március 15-e Körhöz, mely az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) alakult meg a forradalom előestéjén, október 22-én.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szimbolikájának jelenléte az események egyik időpontjában szintén megragadható. 1956. október 6-án került sor a koncepciós perben elítélt, majd kivégzett Rajk László újratemetésére. A párt eleinte csendes eseményben gondolkodott, végül a nyomásnak engedve hozzájárult a nyilvános temetési szertartáshoz. A dátum jól ismert, az aradi vértanúk kivégzésének a napja. Rajk Lászlóra így tekinthettek úgy is, mint egy zsarnoki rendszer vértanújára. A nap eseményeihez és szimbolikájához tartozik még, hogy a temetés után az ELTE bölcsészeinek és a Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak egy körülbelül 30 fős csoportja a Batthyány örökmécsesnél tüntettek. Gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét az aradi vértanúkkal egy napon végezték ki Pesten. Az október közepétől az ország több egyetemén és főiskoláján pontokba szedett követelések között tehát tudatosan vállalva a hagyományokat szerepelt október 6-ának gyásznappá nyilvánítása. (Erre végül csak 2001-ben került sor.)
Az október 23-án kezdődő budapesti tüntetés helyszínei is 1848/49 emlékezetéhez tartoznak. A pesti Petőfi szobornál gyülekező tömeg a Bem szoborhoz vonult. Előző este ugyanis a Műszaki Egyetemen a lengyel néppel való szolidaritás kifejezésére hirdették meg a tüntetést. Az a hír terjedt el, hogy a Lengyelországban tartózkodó szovjet csapatok meg akarják akadályozni Wladislav Gomulka visszatérését.
A Bem szobornál vágta ki valaki a magyar zászlóból az addigi Rákosi címert. A lyukas zászló a forradalom jelképévé vált.
A követelések egyike: a Kossuth címer visszaállítása
A felső oktatási hallgatók említett követelései közé tartozott a nemzeti függetlenség visszaszerzése, ennek keretében pedig mindazon szimbólumok felelevenítése, melyeket a rákosi rezsim eltörölt. Az október 6-i gyásznap hivatalossá tételén túl március 15-ének megünneplése, illetve a Kossuth címer visszaállítása.
Az 1848/49-es hagyományok határozott tiszteletben tartására utal a szegedi egyetemisták 1956. október 20-án elfogadott programjának egyik pontja. Néhány nappal korábban, október 16-án került sor a városban az első ifjúsági nagygyűlésre, ahol elhatározták egy új országos hallgatói érdekképviselet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének a megalakítását. A működési szabályzatot és programot hagyták jóvá négy nappal múlva. Az utóbbit egy 20 pontból álló listában foglalták össze. A huszadik pont szerint: „Követeljük az 1848-as Kossuth-címer visszaállítását.”
Sem jogszabály, sem tudományos munka nem határozta meg pontosan, mit értsünk Kossuth-címer alatt. Az 1849 áprilisában kimondott trónfosztási törvénycikkely nem szól az új címerről. Érdemes hangsúlyozni, hogy ekkor, 1849-ben nem a királyság intézményének megszüntetéséről volt szó, csak a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztásáról. Kinevezték ugyanakkor Kossuth Lajost kormányzó-elnöknek, aki kezdeményezte egyáltalán a törvényt. A trónfosztás után sorozatban jelentek meg a korona nélküli címerek, annak ellenére tehát, hogy jogszabály szólt volna a bevezetéséről vagy formájáról. A Kossuth pénzügyminisztersége idején korábban kiadott bankókon a koronás címer jelent meg, a trónfosztás után azonban az újonnan megjelenteken már nem szerepelt a korona. Hasonlóképp használták azt a minisztériumok, de a hadsereg is. Az 1956-ban megjelenő elnevezés hagyománya tehát az 1849-es trónfosztás idejére megy vissza. Értelmezését pedig úgy foglalhatjuk össze, hogy az egyetemisták, majd a forradalmárok így fejezték ki egy zsarnoki, elnyomó rendszertől való szabadulásuk igényét. A jelkép használata komoly és mély politikai tartalommal bírt, még ha nem is felelt meg pontosan a történettudomány által megállapított tényeknek.
A Kossuth-címer elterjedésén, népszerűvé válásán így egyáltalán nem csodálkozhatunk. A beszerzési forrásokról nem áll rendelkezésre sok információ, de tudjuk, hogy árulták piacon, de mint a már említett hirdetés dokumentálja, beszerezhették azt a kisebb boltokban még a forradalom leverését követően is.
Utóbbin sem csodálkozhatunk, ugyanis 1956. november 4-én a szovjet tankok nyomán megalakult Kádár János kormány megígérte a Kossuth-címer hivatalos bevezetését. Kádár a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságának alakuló ülésén, november 11-én a fontos politikai kérdésekről szólva többek közt a következőket mondta. „Elsősorban a megbántott nemzeti érzéssel kapcsolatos kérdésekre gondolok. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány azon a nézeten van, hogy címerünk a Kossuth-címer legyen, honvédeink egyenruhája feleljen meg a magyar hagyományoknak és március 15-e ismét a magyar szabadságharc pirosbetűs ünnepe legyen.”
Mindez azonban ígéret maradt, alig telt el néhány hét és a Kossuth-címer már a megbélyegzés eszköze lett a közbeszédben. Viselése kiállást jelenthetett a forradalom mellett, a hatalmi szócsövek azonban elítélték viselését, negatív színben ábrázolták viselőjét. Olvassunk bele egy tudósításba a Népszabadság 1956. november 2-én megjelent számában: „Van itt egy forradalmár is: Buzás József. Gusztustalanul mocskos, színehagyott, utcán hempergett ballonkabátja kokárdával ékes. A nemzeti színű kokárdán gyászszalag és Kossuth-címer. Buzásból dől a borszag, megbotlik, elesik. Igazolványa nincs, Gyuláról jött, de hogy hová tartott, azt már nem vallja be. Nem kétséges, azért jött a fővárosba, mert könnyű zsákmányt remélt, azt hitte, hogy a foglalkozásnélküliség még mindig jó üzlet Budapesten.”
A megígért Kossuth-címert sutba dobták, 1957-ben bevezették az új állami jelképet, melyet Kádár-címernek is neveztek. Nemzeti és vörös szalaggal átkötött búzakoszorúval körbeölelt, vörös csillag alatt a nemzeti színekkel festett pajzs lett az új állami címer. A rendszer jelezte, nem kér sem 1848/49, sem 1956 októberének hagyományából. Valami új kezdődött, ami olyan volt, mint a régi, amiről sokan remélték, hogy pár hónappal korábban véget ért. Az újságok arról írtak, hogy minden visszazökkent a szokásos kerékvágásba. A megállapítással nem is érdemes vitatkozni. Egy irracionális három évtized előtt állt az ország.
1963-ban, a kádári enyhülés sokat vitatott esztendejében aztán a Rába-parti kisvárosban, a vár egy eldugott irodájában a múzeum igazgatója tollat ragadott és beleltározott 117 darab Kossuth-címert.
Irodalom
Gyarmati György: Kossuth-címeres forradalom 1956-ban, In: 2000. Irodalmi és Társadalmi Havilap 18 (2006):10. 13-25. (többek közt az írásban nem említett napilapok címlapján szereplő Kossuth-címerekről)
Némethné Dikán Nóra - Szabó Róbert - Vida István: Egyetemisták és főiskolások követelései 1956 októberében, In: Múltunk. Politikatörténeti Folyóirat 48 (2003):4. 280-330. (a felsőoktatás 1956-os szerepének feltárásához fontos dokumentumok)
Pallos Lajos: 1956 jelvényei a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában, In: Történeti Muzeológiai Szemle 7 (2007) 177-188. (az 1956-os Kossuth-címerek tipizálása)
Spira György: Az úgynevezett Kossuth-címerről, In: Levéltári Közlemények 65 (1994)1-2. 89-105. (számos Kossuth-címert hordozó tárgy bemutatása, elemzése)
