Korponay (Kreutz) Ede
Szombathely, 1881. január 20. - Szombathely, 1966. december 9. Számvevőszéki főtanácsos, sárvári országgyűlési képviselő.
A veszprémi állami felsőkereskedelmi iskolát végezte el. Önkéntesi vizsgáját követően tovább szolgált, 1900-ban tiszti vizsgát tett, 1907-ben hadnagyként tartalékállományba került.
Az első világháborúban a 19. népfelkelő hegyidandárnál szolgált, és a Monarchia minden frontját megjárta. Századosi rangban szerelt le. Egy alkalommal gránátnyomástól súlyos sérülést szenvedett. Több katonai kitüntetést is kapott, így a III. osztályú katonai érdemkeresztet, a bronz, majd ezüst Signum Laudis kardokkal ékesített változatát, a Károly-csapatkeresztet, valamint a háborús emlékérmet. Feljebbvalói megbízható, kötelességtudó, példamutató tisztként ismerték el. 1935-ben őrnaggyá léptették elő.
Előbb a németújvári járás számvevőjeként dolgozott, és tagja lett Vasvármegye törvényhatósági bizottságának. 1924-es nyugdíjazásáig ezt követően a sárvári járás számvevője volt, majd a szombathelyi katolikus egyházközség elnökeként és a püspöki takarékpénztár igazgatójaként működött.
A háború utáni forradalmakat követően részese volt a szombathelyi Keresztény Gazdasági Párt megalakításában, emellett keresztényszocialista szakszervezeteket hozott létre, amelyek elnöki posztját is betöltötte. Tagja volt Szombathely városi képviselőtestületének, amelyen belül megalapította a polgári pártot. Ennek utóbb társelnökévé is választották. Az OTI szombathelyi választmányának és a Vármegyei Kaszinónak is tagja volt. Elnöki tisztséget töltött be a Keresztényszocialista Magántisztviselők szombathelyi főcsoportjában, társelnökit a megyei Katolikus Körben. Emellett az Aggharcos Egylet díszelnöke, valamint a Frontharcos Szövetség tagja, és annak szombathelyi főcsoportjának vezénylő tisztje volt. Nevét 1934-ben belügyminisztériumi engedéllyel Kreutzról Korponayra magyarosította.
1938 novemberében vezetésével indult a szombathelyi frontharcosok egyik menetszázada a Felvidék megszállására. November 20-án vonultak be Ungvárra.
A következő évben bekapcsolódott a politikai életbe. A Magyar Élet Pártja (kormánypárt) színeiben indult a sárvári kerületben. Kántor Endre Ödön járási tisztiorvos javaslatára jelölte őt a kerület, és neve jól hangzott mind a munkásság (szakszervezetek), mind a katolikus falusi lakosság körében. Vele szemben Simon József cukorgyári mérnök lépett fel a nyilas párt színeiben, de Korponay óriási fölénnyel (a városban kisebb különbséggel) nyerte meg a választást. A törvényhozásban a közigazgatási, valamint a könyvtári és múzeumi bizottságnak volt a tagja. Képviselősége alatt beválasztották a Sárvár és Vidéke Hitelszövetkezet tagjai közé. 1942-ben katonai szolgálatra vonult be, és az orosz fronton is harcolt.
A háború után a szombathelyi népügyészség vád alá helyezte a Vasvármegye című napilapban 1942-1943-ban közölt lelkesítő beszédei miatt, de ezt végül nem fogadták el perdöntő bizonyítékként és az eljárást megszüntették.
A volt országgyűlési képviselő Szombathelyen, családja körében hunyt el 86 évesen. A Jáki úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Feleségétől, Veder Ilonától öt gyermeke született: Ede, Miklós, Mária, Ilona és Éva. Ede fia az 1940-es évek első felében a pénzügyminisztérium titkára volt, több könyvet is publikált a kőolaj használatáról. (szg)
Irodalom
Országgyűlési almanach 1939-44 http://www.ogyk.hu/regi_honlap/e-konyvt/mpgy/alm/al939_44/227.htm
Tímár István: Nemzetgyűlési választások a Horthy-korszakban. In.: Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Debreczeniné Korponay Erika tulajdonában lévő iratok, újságok és fényképek.
Doromby József: A volt cs. és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek története és emlékkönyve. Bp., 1934.
Korponay képviselő levele a frontról. In.: Celldömölki Hírlap. 1942. július 25.
