Korona Szálló
A vár szomszédságában áll egy klasszicista épülettömb két óriási kapuval. A ma csendes épület valaha zajos társadalmi események színtere volt.
A Habsburgok Este-modenai ága 1803-ban vásárolta meg a sárvári várat és uradalmat. Az új birtokosok a vár körül több épületet is emeltettek az uradalom kiszolgálására. A cselédház közelében 1818-ban kezdték el a kétszintes Korona Szálló építését. Földszintjén 7 szoba, kamra és konyha, emeletén 12 szoba, 2 terem és 2 mellékhelyiség készült el, valamint 2 istállót, 1 pajtát és szekérszínt is felhúztak. A falak téglából és kőből készültek, és eleinte szalmatető fedte. Ez utóbbi adatot Szeibert János őrizte meg számunkra, aki leírta „A Koronát régente szalma fedeléről Szalmakocsmának hívták, újabb nevét a házon elhelyezett címerről kapta.”
Később a szalmatetőt cseréppel váltották fel. 1898-ban téglából éttermet is toldottak hozzá, fedelét bádogból készítették el. Így alakult ki a mai is látható U alakú épülettömb. Az északi szárny volt az étterem, míg a déli az istálló és kocsiszín. Mindkét mellékszárny földszintes volt. A szálloda épülete szimmetrikus, középső tömbje enyhén előre ugrik, és timpanon zárja. Ennek közepén kis félkör alakú címerfülke látható, amelyben egykor a szállodának nevet adó korona volt. Az épület a korra jellemző klasszicista stílusban épült.
A második világháborúig szállodaként működött, de itt rendezték meg a városi nagyrendezvényeket, bálokat, fogadásokat is, mivel nagyterme alkalmas volt sok ember befogadására. Otthont adott színházi előadásoknak, klubesteknek, kulturális programoknak is. A két háború között Nagy Dezső vendéglős üzemeltette a Koronát.
1944-ben ruhaüzem költözött az épületbe, amely a szovjet bevonulás után is tovább működött. A hazatért tulajdonos azonban a gépeket leszerelte, és Budapestre szállította.
Az 1950-es évektől 1978-ig a könyvtár és a művelődési központ kapott helyet az egykori Koronában, majd azok várba költözése után a zeneiskola működött itt. A rendszerváltást követően egy vállalkozó vette meg, de a szükséges állagmegóvási munkálatokon kívül semmire nem hasznosította. Sorsa egyelőre kérdéses. (szg)
Irodalom
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
