Iparművészeti gyűjteményünk két remek darabja egybe tartozik. Egy tekerőlanton játszó nő és egy gitározó férfi rendkívül mozgalmas figurái. A porcelánokat Meissenben készítette Friedrich Elias Meyer a 18. század közepén.
Verebi Végh Gyula (1870-1951) műgyűjtőnek, az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatójának (1917-1934), egyben a Vas megyei bozsoki kastély tulajdonosának a gyűjteményéből származik.
A sárga papucsos nő tekerőlanton játszik, lebbenő prémes zöld kabátja jobb keblén lecsúszott. Szoknyája kék, mely alól a fehér alsó ruházat látszik ki. Fején szalmakalapot visel. Hátán csúcsos tetejű táskát hord, jobb lábánál virágtartó. A férfi gitáron játszik, alsó ruházata sárga, papucsa lila. Prémes kabátja világos zöld, bélése világos kék. Fején szintén szalmakalap, derekán hátul kis láda. Az éneklő figurák összetartoznak, amit a lila szín jelöl, mely mindkét szereplőn megjelenik.
A modellt Friedrich Elias Meyer készítette. A mester Erfurtban született 1723-ban. Kilenc éves korától Gothában tanult Grünbeck udvari szobrásznál. Tehetségét jelzi, hogy 1741-ben, 18 évesen kinevezték a Sondershauseni Fejedelemség udvari szobrászává.
Ernő Ágost (1688-1748) szász-weimari herceg hamarosan átcsábította a szolgálatába, de egyből Berlinbe küldte, hogy tovább képezze magát. A herceg halála (1748) után Erős Ágost lengyel király, szász választófejedelem által alapított meisseni porcelán manufaktúra munkatársa lett. Itt porcelánfigurák tervezésével, mintázásával foglalkozott. Több mint egy évtized után, 1761-től Berlinben dolgozott, ahol komoly hatást fejtett ki. 1785-ben hunyt el.
A két alkotást Malabár-szobroknak is nevezik. Az elnevezés mögött egy földrajzi térség áll, így nevezik India délnyugati partvidékét. Az Európa felől érkező hajók itt megpihenve folytathatták útjukat kelet felé megkerülve India csücskét tovább Kína irányába. Az onnan érkezők pedig észak felé fordulhattak és a part mentén elérték a Perzsa-öbölt.
Egy másik lehetőséggel is élhettek a hajósok, a nyílt tengeren (Arab-tenger) az Arab-félszigetet jelölhették ki útiránynak. A tengerpart így fontos szerepet játszott a távolsági kereskedelemben. Egyrészt telephelyeket hoztak itt létre az európai kereskedőhatalmak, először a portugálok, majd a hollandok, végül kiszorítva a többieket a britek. Másrészt átszállóhelyként szolgált a nagy távolságokat bejáró kereskedők és utazók számára.
A térségről már egész korai beszámolókat olvashatunk az európai és az iszlám irodalomban. A 9. században egy muszlim kereskedő leírja a legfontosabb kikötőnek számító Kollam városát. Kiemeli, hogy ívóvize kiváló minőségű. Négy évszázaddal később az utazásai során hatalmas távolságokat bejáró Ibn Batuta pedig bazárja (vásárcsarnoka) gazdagságáról számolt be.
Miután Vasco da Gama felfedezte 1497/98-ban az India felé vezető tengeri utat, a hamarosan divatba jött utazási irodalom szintén szólt a tengerpart népeiről, gazdagságáról. Az első modernkori beszámolók közé tartozik a holland lelkipásztor, tudós Philippus Baldeus munkája. A szerző Ceylon (Srí Lanka) felé tartva ismerte meg a területet.
Részt vett az itt található portugál birtokok ellen vezetett holland támadásokban (1661/1662) is. A nyolc éven át tartó missziójáról 1672-ben Amszterdamban hollandul és németül jelent meg hatalmas mennyiségű adatot közlő munkája.
A délnyugat-indiai tengerpartról, illetve általában a térségről kiemeli, hogy fűszerben gazdag vidékről van szó. Alig ejt szót a hangszerekről. Csupán annyit mond el, hogy mindenütt ismerik és használják a furulyát, a trombitát és a hegedűt. Utóbbi egy olyan hangszer lehetett, mely Baldeust a hegedűre emlékeztette.Sem gitárról, sem tekerőlantról nem szól, hasonlóképp más korabeli és későbbi utazók beszámolóihoz.
A Malabar szobrok a fantázia termékei, egyes elemei azonban felfejthetők. A keleti világ megjelenítése a 18. század közepén már nagyjából egy évszázados hagyományra tekintett vissza. A holland kikötőkbe nagy számban érkező porcelánok hamar divatot teremtettek.
Természetesen már korábban is megjelentek kínai, japán porcelánok, berendezési tárgyak kisebb mennyiségben az európai fejedelmi, főúri és jómódú polgári kastélyokban, otthonokban, de ezek egy-egy darabot, készletet jelentettek.
Vasco da Gama miután hazatért tengeri útjáról, Lisszabonba felkereste az uralkodót, I. Manuel királyt és ajándékot adott át neki és feleségének, Izabellának. Az uralkodópár nemcsak ékszereket, kelméket, fűszereket, illatszereket kapott, hanem porcelánokat is.
Utóbbiakat da Gama Calicutban, a fentebb említett, jó minőségű ívóvizéről ismert Kollamtól mintegy 300 kilométerre északra, a nyugat-indiai tengerparton található városban vásárolta. A portugálok a következő évszázadban nagy mennyiségben hozták be Európába a kínai porcelánt. Szerepüket azonban a 16. század végétől a hollandok vették át.
A porcelánok és általában a keletről származó lakberendezési tárgyak azonban nagyon drágák voltak, hatalmas pénzekért cseréltek gazdát. Az uralkodók által építtetett paloták egy-egy szobáját, termét, vagy a kastélyparkban egy különálló épületet kínai porcelánokkal, vagy legalább kínai hatást keltő tárgyakkal rendezték be.
Gyakran politikai, gazdasági megfontolások álltak annak hátterében, hogy a megrendelő importárú vagy saját hazai termék beszerzése mellett döntött. XIV. Lajos a versailles-i kastély parkjában egy mulatóházat (Maison de Plaisance) építtetett királyi szeretőjének (maitresse en titre), Madame de Montespan (1641-1707) márkinőnek.
Egy korabeli leírás szerint a 96 ezer virágtővel és kétmillió (!) egyéb növénnyel, mint narancs, gránát és zitromfácskával díszített Virágpavilonban (Pavillon de Flore) nemcsak az illatok bódították el a belépőt, hanem a kék és fehér szín is tetszést aratott.
A király azonban a fajanszcsempéket nem a híres delfti és más németalföldi manufaktúráktól rendelte meg, nem is Kínából, hanem francia műhelyektől. Egyrészt a francia németalföldi (holland) kapcsolatok a mélyponton voltak, háborús helyzet alakult ki, másrészt XIV. Lajos ezzel is az ország és lakóinak a gazdagságát szolgálta.
Ez a merkantilista szemlélet hatotta át Erős Ágost szász választófejedelmet, amikor Meissenben, az Albrechtsburgban 1710-ben megalapította a később híressé vált porcelánmanufaktúrát.
Johann Friedrich Böttgernek (1682-1719) köszönhetően felfedezték a porcelánelőállítás folyamatát, melyet államtitoknak nyilvánítottak. A monopolhelyzet, az újdonság varázsa mellett a sikert az is biztosította, hogy a manufaktúra nemcsak sorozatokat gyártott, hanem különleges igényeket szintén kielégített.
Az alapító 1719-ben úgy nyilatkozott, hogy a cég szerény profitot termel. Reményét fejezte ki, hogy ez megváltozik. Javasolta, hogy legyenek figyelemmel a vásárlói igényekre.
A választófejedelmet azonban nemcsak gazdasági megfontolások vezették, hanem a szerelem. Szerelmes volt a porcelánba, imádta, azzal vette körül magát. Ahogy a kortársak mondták, és ma is így ismert, Erős Ágost betege volt a porcelánnak (maladie de porcelain).
A gyár az első évtizedekben edények előállítására koncentrált. Porcelánfigurák ugyan előfordulnak, de ezek nem számottevőek. A kisplasztikagyártás felfutása az 1730-as években kezdődött, amikor Meissenbe került Johann Joachim Kändler (1706-1775).
Nemcsak nagy darabszámú étkészletetek mintázásában játszott szerepet, hanem mintegy ezer kis figurát is tervezett, formált. Témánk szempontjából munkatársa, Johann Friedrich Eberlein (1695-1749) fontos, aki 1735-től dolgozott Kändler munkatársaként Meissenben.
1746 augusztusi feljegyzései között a következőt találjuk: „1 figura: indiai nő ¾ könyök nagyságban, modellezése elkezdődött őexcellenciája gróf Brühl számára”. Egy szeptemberi bejegyzésben pedig a munka előrehaladásáról tudunk meg információt:
A szóban forgó gróf Heinrich von Brühl miniszter számára már korábban készítettek a meisseni gyárban egy kétezer darabos asztali készletet. Az említett indiai nőt ábrázoló 37 cm-es porcelánfigura időnként felbukkan aukciókon. A porcelánszobor ugyan lényeges pontokon eltér Meyer alkotásától, de annak előképeként szolgált.
Lényeges különbség, hogy a kosarat cipelő indiai nő ruházata egyáltalán nem kihívó, nyakig zárt. A jellegzetes fejfedő, a köpeny azonban már itt megjelenik.
A tekerőlant, a nyenyere ábrázolásával gyakran találkozunk a korabeli képzőművészeti alkotásokon, de a meisseni porcelánfigurák kompozícióiban szintén sokszor előfordul.
A francia festő, Jean Antoine Watteau (1684-1721) festményei gyakran a meisseni mestereknek ihlető forrásai voltak. Tálakon, tányérokon, csészéken jelentek meg Watteau témái. 1741-ben a gyár megvásárolt ugyanis néhány, a festőművész alkotásait bemutató rézmetszetet.
Szempontunkból figyelmet érdemel egy párizsi kastély termébe festett alkotása. A kép egy ülő kínai zenészt ábrázol, aki tekerőlanton játszik. Később rézmetszet népszerűsítette az alkotást. A zenész a meisseni porcelánpáron megjelenő fejfedőt visel.
Elmondhatjuk, hogy Friedrich Elias Meyer több forrásból merített, amikor elkészítette saját alkotását. Bár a korabeli utazási leírásokban nem találtuk nyomát a malabáriak zenei tehetségének, ábrázolások sora ihlette a mestert. Többek közt festmények, rézkarcok, korábbi meisseni figurák, melyek közt már találkozhatunk malabári (indiai) alakkal.
Meyer alkotásán rendkívül mozgalmassá tette a zenészeket. A prémes kabátok szinte szállnak a levegőben, a fejtartás a zenélés örömét fejezi ki. A zene önkívületi állapotba hozza a párt, a nő azzal sem törődik, hogy öltözete rendkívül ledér lesz. Kebléről lecsúszik a ruha.
A malabári szoborpár első példányai a 18. század közepén elkészültek, 1749-ben már felbukkantak a műtárgypiacon. A párizsi műkereskedő, Lazare Duveaux (1703-1758) katalógussorozatában már olvashatunk adatot ezzel kapcsolatban. 1749-ben a kereskedő a francia király kincstárnokától, Augustin Bouret de Villaumont-tól vásárolta meg a figurákat.
Tudunk arról is, hogy a műkereskedő két malabári figurát adott el Madame de Pompadournak (1721-1764), XV. Lajos hivatalos szeretőjének.
Meyer alkotásának évszázadokon átívelő sikerét jelzi, hogy a meisseni porcelángyár ma is gyártja és vételre kínálja exkluzív ajánlatai között.
A műtárgyak leltári száma NFM 87.91.1. és 87.92.1.
Irodalom
Dabóczi Dénes: Verebi Végh Gyula műgyűjteménye. In: Bajzik Zsolt (szerk.): „Utcanév sem jar énnekem…” Emlékezés verebi Végh Gyulára (1870-1951). Szombathely, 2001. 81-108.
Dabóczi Dénes: Az iparművészeti Gyűjtemény. In: Dabóczi Dénes: Az ezüsttáltól a kádig, Sárvár, 2015. 44-59.
Exklusiv-Kollektion. Exclusive Collection 2014/2015. Meissen Fine Art
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Fegyvergyűjteményünk első nagyobb egysége mintegy hat évtizeddel ezelőtt került az intézmény kezelésébe. Az egyes darabok a csaták világa mellett a mindennapokra is rávilágítanak. Most egy ilyen tárggyal ismerkedhetünk meg.
Főúri vadászat…Minden új év lehetőséget ad arra, hogy újrakezdjük a tavaly abbahagyott fogyókúrát. Hirdetések árasztanak el minket, rengetek módszert ajánlanak nekünk. Megnéztük, mi volt a helyzet ezzel kapcsolatban egy évszázaddal ezelőtt.
Mínuszok…Mi volt előbb: a nyuszi vagy a tojás? A válasz egyszerű: a tojás. Ez az ellipszis alakú, egyik végén kerekebb, a másik végén csúcsosabb forma világokat teremtett. A húsvéti ünnepkör nem létezhetne nélküle.
Jelképek erdeje…Miközben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben öntötték a szovjet címert, addig a kisboltok, bazárok néhány forintért Kossuth-címereket árultak. A sárvári múzeum gyűjteményében több mint száz ilyen kitűző található, műanyag, réz, porcelán, sőt csontból készült is. Az 1956 októberi forradalom egyik jelképe lett a Kossuth-címer.
Kossuth-címerek a forradalombanFegyvergyűjteményünk egyik érdekes darabja egy buzogány, melyet formai jegyei alapján tudunk meghatározni. Egykori tulajdonosáról sajnos nem tudunk semmit, mégis érdekes. A korabeli források is gyakran említik ezt a fegyvertípust.
Vasfegyver...„Jelképek erdején át visz az ember útja" – állította Baudelaire, amihez hozzátehetjük, ami a megismerés és értelmezés felé vezet. Esztétikus és elfogadható magyarázatot keresünk a természetben, a hitben, a fizikai és lelki síkokban.
Húsvéti jelképeink...
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15746 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.