Kántor Endre Ödön, dr.
Esztergom, 1890. február 5. – Sárvár, 1948. január 17. Járási tiszti orvos
Szülei Kántor Endre szabó és Spilda Matild. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Temesváron és Rozsnyón végezte, az utóbbi helyen tette le érettségi vizsgáját is 1910-ben. Ezt követően a budapesti orvostudományi egyetemen tanult és szerzett diplomát.
Az első világháború idején előbb a 76. császári és királyi gyalogezredben látott el frontorvosi szolgálatot, majd a magyar királyi 1. honvédgyalogezredhez helyezték át. Tartalékos segédorvosként szerelt le. Arany érdemkereszttel és Károly-csapatkereszttel tüntették ki. 1917. január 3-án kötött házasságot Budapesten az özvegy Rutzen Zsófiával, akitől azonban 1920. július 5-én elvált.
Az őszirózsás forradalom idején leszerelt, Budapesten praktizált, majd a Tanácsköztársaság elől Diósgyőrbe költözött, és bányaorvosként dolgozott. 1920-tól Nagybánhegyesen (Békés m.) volt községi orvos.
1923-ben került Sárvárra járási tiszti orvosként. Tevékenysége elsősorban az előző időszakban elterjedt tüdőbetegségek visszaszorítására terjedt ki. A háború idején megszűnt Tuberkulózis Ellen Védekező Vasmegyei Egyesület járási szervezetének megújítását sürgette, amelynek eredményeként 1927. szeptember 21-én létrejöhetett a sárvári intézet. Ő vezette a Tüdőbeteg-gondozó Intézetet is, amelyet 1942-ben a kezdeményezésére állítottak fel. Hivatalból tagja volt a képviselőtestület Kórházi Bizottságának is. Az eredetileg római katolikus orvos 1931. július 5-én evangélikus vallásra tért át.
Rendszeresen végezte az iskolás korú gyermekek egészségi állapotának felmérését.
Emellett a radiológia tudományába is beleásta magát és Gustav von Pohl kutatásait népszerűsítette. Megjelent munkáját, A negatív elektromos földsugárzás káros hatása emberre, állatra, növényvilágra és az ellene való védekezés. Pohl Gusztáv báró „Földsugárzás mint kórokozó c. munkája nyomán című könyvét e témakörben 1936-ban adták ki Szombathelyen.
A második világháború alatt az ő felügyelete alá tartoztak a lengyel, majd a jugoszláv internálótáborok lakói is. A rengeteg fertőző beteg ellátását azonban egyedül nem bírta. Rendszeres volt a kanyaró, a TBC és más fertőzések.
Ennek ellenére 1945-ben a Sárvári Igazoló Bizottság eltiltotta a tisztiorvosi tevékenységtől. Rossz egészségi állapotára tekintettel körorvosi állást nem vállalhatott, ezért nyugdíjazását kérte. Ezt követően lakásán, a Várkerület 39. számú házban rendelt. (szg)
Irodalom
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.
Halász Imre (szerk.): Vasmegyei fejek. Szombathely, 1930.
Vass György: Nem feledhetjük el őket (2.) (Képek a sárvári egészségügy egykori dolgozóiról). In.: Vas Népe. 1984. 250. sz.
