Kanizsai II. Miklós
Elhunyt 1404/1405. Tárnokmester, sárvári birtokos.
Kanizsai I. János ispán fia, II. János érsek testvére. 1367-től szerepel a történeti forrásokban. Volt zalai, vasi és soproni ispán, többször mindhárom megyét egyszerre vezette. Testvéreivel együtt Zsigmond híve volt, részt vett a király több hadjáratában. Cserébe megkapta a tárnokmesteri tisztséget, amely fontos országos méltóság volt, ő kezelte a királyi jövedelmeket, illetve ítélkezett a szabad királyi városok felett. 1394-95-ben a kunok bírája tisztséget töltötte be. Ő volt a király követe Franciaországban és Itáliában, utazásának célja egy európai törökellenes keresztes összefogás létrehozása volt. Bár jelentős számú nyugati lovag érkezett a magyar hadszíntérre, a nikápolyi csata katasztrofális vereséget hozott. Miklós nem vett részt a csatában, mert Zsigmond a határok őrzését bízta rá.
Szolgálataiért testvéreivel együtt jelentős birtokokat szerzett, de hamar kiesett a király kegyéből. Elvesztette tárnokmesteri méltóságát (1398), részt vett az 1401. évi lázadásban, amelynek során Zsigmondot a bárók fogságba vetették, majd Nápolyi Lászlóhoz csatlakozott. A lázadók dunántúli csapatainak egyik vezéreként 1403 tavaszán azonban Sebesnél vereséget szenvedett, és bár kegyelmet kapott, a közéletbe nem térhetett vissza.
Testvéreivel együtt szerezte meg Sárvárt és Lékát, és a közösen birtokolt Kismartont (Eisenstadt, Ausztria). Megalapította az örményesi pálos kolostort, ahol eltemették később.
Feleségéről csak annyit tudunk, hogy Katalinnak hívták, és korán meghalt. Két fia született, III. János és III. István. Miklós sírkövének egy darabja fennmaradt, jelenleg a soproni múzeum gyűjteményét gazdagítja. (szg)
Irodalom
Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Budapest, 2006.
Reiszig Ede: A Kanizsaiak a XV. században. In.: Turul 1941.
Pór Antal: Az Osl-nemzetség története a XIII. és XIV. században. In.: Turul 1890.
Lővei Pál: Kanizsai Miklós tárnokmester sírköve. In.: Soproni Szemle 2000/2.
