Kálmán István
Sárvár, 1856. december 21. – Sárvár, 1920. szeptember 26. Asztalosmester, városbíró
Apja Kálmán Péter helyi polgár, édesanyja Tóth Rozália.
Asztalosmesterként tevékenykedett, városi képviselő lett, majd 1902-ben városbíróvá választották és 1913-ig állt Sárvár élén. Ez időre tehető a valódi iparosodás elindulása, az oktatás és a közművelődés fellendülése a városban. 1908-ban végre elkészült a polgári iskola, amelyet a képviselőtestület és a lakosság jó ideje szorgalmazott. A városbírónak az intézmény elindulásában kulcsszerepe volt, ahogy az iskola gondnoki bizottságában is helyet foglalt. A leánypolgári osztályok elindítását is ekkoriban készítették elő.
Hasonlóképpen a kórház (1909), illetve gyerekosztályának létesítése (1912) is az ő városvezetősége idején ment végbe. 1904-ben a műselyemgyár telepedett le. 1902-ben lezajlott Sárvár, Tizenháromváros és Vármellék egyesítése, 1912-ben pedig Péntekfalu és Sár csatlakozott a városhoz. Az elsőnek a végrehajtása, míg a másodiknak az előkészítése zajlott Kálmán István mandátuma alatt.
Kiharcolta a város az újabb vasútvonal kiépítését, amely Zalabérről Sárváron keresztül Felsőlászlóig húzódott. Igaz, az átadás már Kálmán utódja idején történt meg, de városbírósága meghatározó szereppel bírt e fontos infrastrukturális beruházásban. Sárvár képviselőtestülete többször is megszavazott jelentős összegeket ennek érdekében.
Emellett a községi utak szilárd burkolattal való ellátása, a villamosítás és a csatornázás elindítása is a századfordulót követő évekre tehető. Mindezek a tények bizonyítják, hogy Kálmán István valóban a város fejlődése iránt elkötelezett, a település érdekeit mindenkor szem előtt tartó elöljáró volt. Túl sok szereplést nem vállalt, nagy beszédeket nem tartott, kissé visszahúzódó jellemű embernek tekinthetjük.
Nevét nem nagyon fedezhetjük fel a városi egyesületekben sem, de jelzés értékű lehet, hogy épp kezdeményezésére alakult meg 1904-ben a Sárvári Szépítő Egyesület, amelynek alelnöki, a szervezet 1910-es újjáalakulását követően pedig választmányi tagi feladatait látta el. Több fásítási, városszépítészeti javaslatot is beterjesztett a képviselőtestületnek, így a Kossuth tér növényekkel való díszítését is, amelyet a városatyák lelkesen támogattak.
Kálmán István mandátuma 1912. december 31-én lejárt, a két szomszédos, Sárvárhoz csatolt község bírájához hasonlóan lemondott tisztéről. A képviselőtestületnek azonban tagja maradt. Nagy tekintélyét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy 1919-ben és 1920-ban, a forradalmakat követő zavaros években kinevezték a város helyettes bírájának, és legitim elöljáróság nem lévén, ekkor újra ő volt Sárvár első embere. Második megbízatása azonban szomorú véget ért. Önkezével vetett véget életének. Talán fia, Imre korai halála (13 éves korában hunyt el 1917-ben) szintén hozzájárult ehhez a kétségbeesett lépéséhez. A sárvári temetőben helyezték örök nyugalomra. Felesége, Rauch Erzsébet 1945 elején hunyt el. (szg)
Irodalom
Vas Megyei Levéltár V.K. 68/4-7. Sárvár Nagyközség iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1899-1912.
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
