Keresés a weboldalon

Huszáros Lidércfény10

A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum éjszakai programja a Lidércfény 10

2015.08.13

A huszárok jegyében készülődünk a Lidércfényre. 2015. augusztus 19-én, szerdán este 8 órától mindent megmutatunk, ami huszár. A tárlatvezetések mellett a restaurátori munka rejtelmeibe, a kiállítás titkaiba nyerhetnek betekintést vendégeink. Nem maradhat ki az emlékkészítés és a kantin sem.

Magyarország egyetlen állandó huszárkiállítása most egy nyári éjszakán is várja vendégeit a jubileumi Lidércfényen. Néhány héttel ezelőtt nyílt meg új kiállításunk, ezért sokat nem is gondolkodtunk, mi legyen idén a fő téma. Sok mindent szeretnénk ugyanis megmutatni az új huszárkiállításból, de a toronyba is csábítjuk vendégeinket, sőt a bástya tetejéről is csodálhatjuk nemcsak a programokat, hanem a város és a várpark éjszakai látványát. Augusztus 19-én, szerdán tehát mindenkit várunk szeretettel este 8 órától éjfélig. Négy óra éjszaka a múzeumban!

Tárlatvezetések – 20.15 21.00 22.00 23.

Minden évben a legnagyobb örömöt jelenti a múzeum munkatársainak, hogy hatalmas az érdeklődés az éjszaka tárlatvezetései iránt. A huszárkiállítás újdonsága miatt az idén a tárlatvezetések erre a részre koncentrálnak. Minden órában egy körülbelül 40-45 perces vezetésre kerül sor. Miközben a kiállítás kurátora teremről teremre haladva bemutatja a huszárok történetét, érdekes történetekkel eleveníti fel a legmagyarabb fegyvernem hétköznapjait. Olyan kérdésekre is választ találunk, vajon szolgált-e nő a huszárezredekben vagy kik is viseltek bajuszt, netán előírás volt-e a szőke haj, miközben a szakállt tiltották.

Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot – 20.45 21.40 22.

Huszáros Lidércfény10 Sárváron a várban

Amikor szóba kerül a huszárkiállítás, a táncról sem feledkezhetünk meg. A gyalogos hajdúk és a tánc kapcsolatáról többet hallunk, de a huszárok is nemcsak szerették a táncot, hanem jól táncoltak is. A Nádasdy huszárezred egykori tulajdonosa, a csatamezők híres parancsnoka, Ebergényi László (1660-1724) is híres táncos hírében állt. Tudjuk róla, hogy amikor megbetegedett, akkor is ágyánál saját épülésére táncmulatságot rendezett. Vagy gondoljunk a Csinom Palkó, Csinom Jankó énekre, melynek két sorát biztosan mindenki kívülről fújja:
 
          Nosza rajta jó katonák, igyunk egészséggel,
          menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével.

A múzeumi éjszakán ezért három, egymástól gyökeresen eltérő tánccal is megemlékezünk a huszárokról.
20.45 Lőrinc Katalin táncművészt, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi tanárát Lőrinszky Attila nagybőgő mester kíséri a toronyból kényelmesen megközelíthető bástya tetején. Az  előadásról egy ihletett mondatot idézünk: „Adott egy hangszer, adott a megszólaltatója, adott egy tér, és emberek, akik ott megjelentek, adott az alkalom, – és adott a test, amely minderre reagál: zenész és táncművész teremti meg a pillanatokat ott és akkor...”
21.40 A sárvári Stop and Go Táncegyesület társastánc válogatással várja vendégeinket. A jó kedvű és összeszokott csapat minden sárvári rendezvényen a báloktól a Lidércfényen át az adventig nemcsak örömmel vesznek részt, hanem jó hangulatot is teremtenek.  Idén sem lesz másképp!
22.30 A sárvári Senior Néptáncegyesület a mában idézi fel a magyar nép táncait. Sok forrás szól arról, hogy már a korai századokban a mindennapok része volt a tánc, nemcsak a katonák körében, a királyi és nemesi udvarok környékén, hanem a falvakban is. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen a tánc nemcsak az időtöltés, hanem a társas érintkezés eszköze is volt. A Seniorok évtizedes tapasztalattal, de ifjonti szívvel és lábbal varázsolják el nézőiket. A seniorokat a Regős Együttes kíséri.

Gyakorlótér – A családi ezüst és a kantin

Mi vagyunk a huszárok! Állandó kiállítás a sárvári múzeumban

Nem minden arany! A múzeum termeiben sétálva vendégeink nemcsak a kantin, azaz a Várkapu Panzió kínálatát kostólhatják meg, hanem betekinthetnek a múzeum kulisszatitkaiba. Ha gondot okoz, mivel pucoljuk a családi ezüstöt, a múzeum restaurátora ezen az éjszakán nemcsak elmondja, hanem meg is mutatja. Van gyakorlata, mint azt a huszárkiállítás sok száz csillogó ezüst serlege mutatja. Arra is fény derül, hogy a réz miért nem szereti a savanyúságot, vagy miért is van arany az ezüstkupák belsejében. Jó bevált módszerek és régi mítoszok egy asztalon.
 
Huszárportré. Gyorsan, de biztosan! Aki úgy dönt és a sor is rákerül, egy huszáros portrét is készíttethet magáról. T. Takács Tibor nemcsak arra vállalkozik, hogy néhány vonással, gyorsan, huszárosan megrajzolja ábrázatunkat, hanem ezt még az alkalomhoz illően ellátja portrénkat huszáros vonásokkal. Nem keménykalap és krumpliorr, hanem egy csákó és nagy bajusz.
 
Huszárelődök! A sárvári Nádasdy Bandérium is tiszteletét teszi az éjszakán. Most nem harcolni fognak, bár mindig győznek, hanem inkább megmutatják magukat. A 16-17. század fegyverei nem vitrinek üvegei mögött lesznek, hanem a kézben. Ráadásul a bátrak ki is próbálhatják a vágó- és szúrófegyvereket, de csak a tanulás jegyében!
 
Huszárorigami! A torony második emeletére 66 lépcső vezet fel, egyesek szerint csak 65, mások inkább a 67 mellé teszik le a voksot. Az éjszakán mindenki ellenőrizheti az eredményt. Az első emeleten megpihenhet és az elkészült világítással gyönyörködhet a gyönyörű freskókban, majd a második emeleten huszárokat hajtogathat.
 
Ha nem is a világ tetején, de a torony alján! A toronyban már sokan jártak, de a tetejére kevesen jutottak fel. Az idén azonban az önkormányzat segítségével nemcsak a torony évszázados falépcsőit újították fel kiváló szakemberek, hanem kialakítottak egy kis páholyt, ahonnan ha nem is ülve, de kényelmesen megtekintheti minden érdeklődő a torony tetőszerkezetét, a pontosan és biztosan megépített gerendázatot. Ámulatba ejtő magasság a múzeumi éjszakán is.

Premier előtt!

A múzeum ebben az évben sok csodával gyarapodott. Az egyik ilyen egy csodálatos barokk festmény, mely a Szépművészeti Múzeumból érkezett. Tulajdonosa, egy nagyszerű ember úgy döntött, hogy míg felújítják a budapesti múzeumot, addig is, ha nem tovább a sárvári vendégeknek mutatja meg Paolo Pagani olasz mester alkotását. A hivatalos átadás előtt már a Lidércfényen megtekinthető lesz a festmény a Kék Szalonban.
A képet művészi performansszal segítjük felejthetetlenné tenni!

Lidércfény10. Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot

20 órától 24 óráig 2015. augusztus 19-én, szerdán.
Belépőjegy:
18 év felett 900,- Ft
18 év alatt: 450,- Ft

Mindenkit szeretettel várunk!

Kapcsolódik:


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15746 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban


Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H