×

Nádasdy Ferenc
Múzeum
Sárvár

FőoldalLátogatásMúzeumsuliTudástárMúzeum
Huszár volt az apukám! Sárvári blog egy múzeumpedagógiai foglalkozás módszertanáról

Huszár volt az apukám! Lehetőségek a múzeumban

A 90-es években volt egy sorozat a tévében, ami igen erős hatással volt rám. Egy évtizednek kellett eltelnie, míg megfejtettem a miértjét. Utólag nem tartom korszakalkotó filmnek, de a bevonódás módszerében briliánsan teljesített.

Majdnem biztos, hogy a 9-12 éves korosztály sokszor tekint fiktívként a történelemkönyvekben olvasott múltra. Ez a jelenség egy tucat módon magyarázható, és a szakemberek jelenleg még kerülgetik a dolgot, hogy nevet adjanak neki, de a lényegen ez nem változtat.

Ma a gyerekek hajlamosabbak válogatni az eléjük tárult tények, történetek között, mint annak idején mi tettük. Nehezebb a figyelmüket megragadni, ráirányítani a lényegi mozzanatokra. Beleszülettek egy információ-trilliókkal teli világba, ahol két platform harcol a figyelmükért: egy virtuális és egy reál. A virtuális bevetette az atomfegyvert is, szinte az elején azt mondta:

Hallgass rám, mert a hétköznapi világ sokkal unalmasabb. Én gyorsabb vagyok, én mindenhová elviszlek, én korlátok nélküli vagyok.

A valós, a reál világban ilyen végtelen lehetőségek mellett a bevonódás egyre nehezebbé válik. Csoda, ha a gyermek nem ámul el egy múzeumi kiállítás tárgyait látva? Nem pökhendiségből közli a tanárával, szüleivel, hogy a telefonján öt perc alatt, akár három világhíres múzeum anyagát is meg tudja nézni. Mert igazat mond. A mai technikai feltételek mellett szinte háromdimenziós látványfotókról beszélünk, virtuális sétákról. Szóval vegyük észre, a gyermek nem furcsa, csak alkalmazkodott a közeghez, amiben élnie kell.

Huszár volt az apukám! Sárvári blog egy múzeumpedagógiai foglalkozás módszertanáról

Jó, de mi még mindig azt akarjuk, hogy bevonódjon. Az órákon. Meg a múzeumban. Meg a kiállításokon. A jelenség teljesen hétköznapi Gondoljunk csak bele, hogy az ifjúságra mint potenciális fogyasztóra szakosodott iparágak ugyanígy küzdenek egymás ellen a kölykökért. Mondjak még durvábbat? A még durvább az, hogy ők ezt tudják, de nem igazán érdekli őket. Persze hízelgő, de a legifjabb generáció számára ez a fajta verseny már természetes, emlékezzünk az előző bekezdésekre: az atomfegyver, a virtuális világok lehetőségének a biztosítása a túlkínálat.

Múzeumpedagógusként azért természetesen mi sem vagyunk fegyvertelenek. Először is a miénk az eredetiség ereje. Másodszor adott az egyik legklasszabb lehetőségünk, hogy személyesen találkozunk a célcsoporttal, nem kérdőíveket és fogyasztásfelmérő statisztikákat böngészünk, hanem ha minden kötél szakad, nyíltan oda tudjuk dobni a kérdést a gyermeklátogató elé:

– Szerinted, mitől lehetne még érdekesebb ez a hely?

Mert ha elég felnőttnek és okosnak érezzük őket, hogy mobiltelefont adjuk a kezükbe, felengedjük őket a netre, ha elvárjuk tőlük, hogy ránk figyeljenek és megértsék, amit akár a múzeumban tanítani akarunk nekik, akkor ideje azzal is foglalkozni, ami a leghatásosabban vezethet el a célhoz: a véleményükkel. Ne legyünk prűdök. Lehetünk okosabbak, „szakmaiabbak”, de megérteni őket csak úgy lehet, ha rájöttünk, hogyan mitől érzékenyülnek el, min nevetnek, mit keresnek, mitől félnek, mit figyelnek.

Szerinted, mitől lehetne még érdekesebb ez a hely?

Részlet a sárvári múzeum állandó huszár kiállításából

Felsorolom a leggyakrabban kapott válaszokat a korábbi kérdésre:

Nem tudom.

Igen! Ez is válasz, és akkor legalább teljesen őszintébe nyomta a lurkó, hisz abban a cipőben jár, amiben mi is.

Jó lenne, ha tudnám, kié volt itt ez meg az a kiállított műtárgy, vagy a vár.

Ehhez nem elég újra elmondani, hogy a sárvári Nádasdy-vár a Nádasdyak korában a Nádasdyaké volt. Neki ez csak egy név, nem lát mögötte személyt. A gyerekek eléggé irtóznak az általánosságoktól.

Ha mondjuk izgulnék egy kicsit, hogy mi lesz ebből a végén…

Magyarán játszani akar. A játék alatt talán egy olyan társat vagy szereplőt képzel el, aki hasonszőrű, mint ő maga. Vele azonosulni tudna.

Ha meg lehetne fogni dolgokat.

Léteznek műtárgymásolatok és szemléltető eszközök a világon. És ezek jó dolgok. Máris itt van az első lényegi pont, ami aztán tutira megkülönböztet egy offline múzeumot az online-tól: tapintás, személyes érzékelés.

Ha valami vicces lenne itt.

Sokszor a vicces vidámat jelent. A gyerekek igénylik a nekik szóló sarkokat a múzeumban, de ha nincs lehetőségünk egy ilyet külön berendezni, akkor jön a mobil-megoldás, ami csak a gyermekcsoport ottlétére koncentrálódik, sőt leginkább a foglalkozásra.

Huszár volt az apukám! Egy foglalkozásról

Sárvári múzeumi blog a huszárkiállítás egyik iskolai foglalkozásáról

Végül mindent figyelembe véve eljutottunk a huszármúzeumra, a huszárkiállításra épülő egyik múzeumpedagógiai foglalkozásunkhoz, melyben a fentebb sorolt válaszok kulcsfontosságú szerepet kaptak. Melyben van játék, főszereplő (igaz, csak fiktív), történet (fiktív), tárgyak és rejtély. És van megoldás.

A foglalkozásban megszemélyesítünk egy kisfiút, akinek valódi huszár az apukája. A fiúnak neve van, játékai, amiket meg lehet fogni, ki lehet próbálni. A fiúnak vannak barátai, létező környezetet képzelünk el köré. A foglalkozás során megtudjuk, hogy a fiú hogyan jött rá, hogy mivel foglalkozik az apja, és miért kezdett el barátjával maga is huszáros játékokat játszani. Mindeközben a foglalkozás rengeteg információt is nyújt. A történet béli fiú kutat, ezért a látogató csoport gyerekei is ezt teszik.

Aztán jön a fordulópont, amiben egy nap a kisfiú apukája elbúcsúzik főhősünktől és másnap reggelre eltűnik a lova, az egyenruhája, a fegyvere is a birtokról. Mi felnőttek tudjuk, mi történhetett, hová indult az apa, a gyermekek csak sejtik, de hajlandóak nem kimondani a lényeget. És ez a cinkosság egyenlő a bevonódás folyamatával.

Itt kezdődnek a foglalkozás igazi kalandjai. Főhősünk barátjával együtt megszökik otthonról, hogy az apukája keresésére induljon. Vannak tippjei, melyeknek helyszínét a kiállítás termei adják. Lehetséges, hogy lovas versenyre indult (ereklyék, trófeák terme a huszárkiállításban), lehetséges, hogy egy kitüntetést ment átvenni (huszárparancsnokok olajfestményei, tárgyai a múzeumban).

Több lehetőséget átfutva a foglalkozás során eljutunk a sorozó sátorhoz, ahol a gyerekek is beállnak a katonáknak jelentkezők közé, és kiderül, mi kell ahhoz, hogy valaki huszár lehessen. Vajon hősünkből lehet katona?

Az eljátszott sorozósátorban van néhány kellék, amikkel közelebbről is meg lehet ismerkedni. Itt kerülnek képbe azok a képeslapok is, amiket a katonák küldenek haza szeretteiknek a frontról.

A játék során óhatatlanul eljutunk a pontra, ahol kiderül, a kisfiú nem találta meg az apukáját. Hetekig vár még, amikor a postás neki is levelet hoz. A levél nagyon messziről érkezik.

Sárvári múzeumi blog a huszárkiállítás egyik iskolai foglalkozásáról

A foglalkozás végére a gyerekek át tudják élni a háborúba indult apa, az otthon maradt család érzelmeit. Ezek az érzelmek telítik meg a huszármúzeumot is. A személyes történetek, amelyek valóssá, tapinthatóvá teszik a sorsdöntő történelmi pillanatokat ma is.

Ezt a foglalkozást több alkalommal és mindig nagy sikerrel játszottuk végig a kilenc, tíz, tizenkétéves korosztállyal. Az egy óra alatt végig sikerült fenntartani a figyelmüket, közelebb kerültünk a korszakhoz, a huszárság fogalmához, a tárgyi hagyaték eszmei értékéhez.

A foglalkozás lélektani jellege nem feltétlenül alkalmazható más tematikák esetében, de a huszármúzeum közegében ideális. Nem szabad félni attól sem, hogy a gyerekek önállóan vonják le a foglalkozás végén a konklúziót. Egy bizonyos hatással fognak távozni, és ez a hatás egyénileg változó, de egyvalamiben a megkérdezettek kilencven százaléka egyetértett: az igazán jó történetekben mi magunk is szerepet vállalunk. Egy félelmünk, egy vágyunk, egy örömünk, egy bánatunk által.

A Huszár volt az apukám foglalkozást bátran ajánljuk minden múzeumba látogató korosztálynak nyolcéves kortól tizenkét éves korig 10-15 fős csoportoknak, de akár egy egész osztálynak is.

Molnár Andrea

múzeumpedagógus
Ami unalmas, az nincs is.

molnar.andrea@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15552 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza